Evangéliumi Hírnök, 2003 (95. évfolyam, 1-11. szám)
2003-04-01 / 4. szám
Missziós pillanatkép Jugoszláviából Nyúl Zoltán testvérrel beszélgettem az elmúlt hetekben. A márciusban megkezdett missziós beszámolók sorozatába kértem tőle egy írást. Ezúttal nem egy “körképet” kaptam, hanem egy speciális missziós ajtónyitásról szóló beszámolót. Nyúl Zoltán testvér elmondta, hogy Bács- Tapolyán (Pacsértól mintegy 20 km-re) egy olyan intézmény létrejöttében segítkeznek, amilyen az egész országban sincs. A nyitott ajtó az evangélium továbbadásának is eszköze lesz, hiszen máris sokszor adódott alkalma arra, hogy Jézus Krisztusról, a Bethesdák irgalmas Uráról szóljon az érdeklődőknek. Áldást kívánunk szolgálatukra. BETHESDA Első találkozásunk két éve volt karácsonykor, amikor egy ismerős újságírónő felhívta a figyelmemet egy fogyatékosokkal, elsősorban mozgássérültekkel foglakozó női csoportra. Egy üzemi étkező hideg-rideg termében néhány szelet kalács mellett “ünnepeltek”. A Samaritan’s Purse cipősdoboz ajándékaival leptük meg őket. (Ezt az akciót már nyolc-tíz éve végezzük karácsonytájt, többezer csomagot kiosztva évente. Azt hiszem, ez alkalommal nagyon jól megtaláltuk a rászorulókat, akik önfeledten tudtak örülni minden apróságnak.) A kezdeti bizalmatlanság után -kik ezek, mit akarnak-, a csomagok tartalma oldotta a helyzetet. Amint kiderült, semmilyen állami intézmény nem gondol külön erre a gyermekcsoportra, ugyanúgy mások sem. Mi voltunk az első szeretetszolgálat, akik meglátogatták őket. A beszélgetések, egyéni sorsok meghallgatása után döbbentünk rá a valós helyzetre. Felénk egyébként is az átlagembernek az jut, hogy tengeti az életét, mától holnap él, de akinek fogyatékos gyermeke van...! Orvostól orvosig rohan, kórháztól kórházig fut, gyógyszerhiány, kiadások véget nem érő nehézségek közepette él. Valamit tenni kellene - gondoltuk. Kisebb segélyek beszerzése, eljuttatása után a következő alkalommal Szenczy Sándor testvérrel látogattuk meg őket (A Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője). Egy dohos, penészes konyhában szorongtak, ahol se levegő, se fény nem volt. Mozgássérült napközit szeretnénk létrehozni - mondták. Kis segítséggel adaptálható ez a helyiség. Már létrehoztak egy bejegyzett női szervezetet is, 5 (öt) dollár alaptőkével! Valamit tenni kellene - gondoltuk. A konyha mellett két nagyszoba, széles folyosó, romos épület volt. Amennyiben ez adaptálható lenne... mN REMÉNY! JÉZUS GONDOL RÁD A látogatás után postafordultával érkezett a jelzés - javítsátok amit lehet. Tavaly októberben belekezdtünk egy, szinte a lehetetlennel határos vállalkozásba. Amikor egészséges életképes személyek sem képesek a családjukat fenntartani, hogyan fogunk mi mozgássérült napközit létrehozni, és adományokból fenntartani. Belekezdtünk a felújításba a szülők segítségével, saját önkénteseinkkel. A kezdetekben, akik csak megnézték az épületet, csak legyintettek - “nem lesz ebből semmi” - megjegyzéssel faképnél hagytak bennünket. Aztán megmozdult valami... Egy, az Ökumenikus Szeretetszolgálatnál beadott pályázatunk elfogadást nyert egyévi működtetésre. Három szervezet (Hera női klub, Baptista Szeretetszolgálat képviselete, és az Ökumenikus Szeretet Szolgálat helyi képviselete) megegyezett abban, hogy maximálisan a mozgássérült napközi ügye mellé áll, ugyanakkor helyi székházként használja az épületet. Azokban a napokban egy délutáni iskolai foglalkozás végén egy gyűlés szeveződött. Egyik résztvevője ismerős volt. Beszélgettünk, majd úgy találomra rákérdeztem: nem támogatnátok egy mozgássérült napközit esetleg? Nem hitt a fülének - mivel a fogyatékosok éve a 2003-as év, egy ilyen projektum után Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet. (Jel 3:8) kutattak! Hihetetlen? Nekünk igen. Gondviselés. Egy éjszaka alatt elkészült a projektum, és másnap előadtuk a polgárok gyűlésén a szomszédos kisvárosban, Topolyán. Jómagam ismeretlen falusi lelkészként jelentem meg, ahol a helyi vezetők ismeretették a fontos közügyeket, majd szerénységem az egyetlen igazán komoly civil kezdeményezést. A tét nagy volt, ugyanis a jelenlevő polgárok szavazatai jelentették a fontossági szempontokat. Iskolafelújítások, szülészetadaptációk közepette eltörpült egy kis “Bethesda-projektum”, ahogy mi elneveztük ötletünket. Végül szavazásra került sor. A tizenegynéhány ajánlatból kiemelten fontos lett a Bethesda! A jelenlevő néhány szülő könnyekre fakadt. Mindennapi küzdelmes életükben végre egy kis reménysugár! Sorra hálálkodtak, nem tudták elhinni. Én is úgy éreztem, nem csak ember van a dolgok mögött. Az USAID helyi szervezete az ADF (America’s Development Foundation) hivatalos projektumai közé emelte elképzelésüket. Kisebb-nagyobb támogatók sora jelentkezett, vagy mutatott készséget a segítésre. A hosszas egyeztesések közepette sokszor rámkérdeztek: - rendben van, segítünk, de mondja már el kérem, mi az a Bethesda? Isten Igéjét hirdethetem ilyenkor. 2002 karácsonyán már a félkész épületben ünnepeltük Megváltónk születését. Míg első alkalommal húszán voltunk, most kicsi volt az épület. Kilencven-százan is lehettünk, és valahogy más volt a hangulat is. Bizakodóbb. Soli Deo Gloria. Egy kis fény az éjszakában, egy kis remény a reménytelenségben milyen sokat is jelent... Közhely ugyan, de most érvényes. A héten kezdődik a teljes felújítás. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat alaptámogatását (és a többit - önkéntes munkát, adományokat, ígéreteket) az ADF megtízszerezte! A projektum teljes összege így 25 000 US dollár! így egy felújított, bebútorozott, jól felszerelt épületet kapunk, jó esélyekkel arra, hogy egy komoly mozgássérült központot alakítsunk ki, ahol testi, és reményeink szerint lelki felüdüléshöz is juthatnak az arra rászorultak. Persze, további támogatókra is szükségünk van folyamatosan, sok munkára, önkéntesekre, stb, de a lehetőség adott. Csoda ez egy olyan országban, ahol az utolsó évtized súlyos helyzetet teremtett gazdasági-politikai téren, ahol az átlagember nagyon magára van utalva. Úgy érzem, aktívan részt venni egy “Bethesda - napközi” létrehozásában, anyagi és lelki segítség megtalálása és továbbadása - ez is misszió. Ahogyan mi megtapasztaljuk ezt, úgy most mások is részesülhetnek benne. Fontos momentum még a helybeli média pozitív hozzáállása. Jó sajtóvisszhangja van a nonprofit vállalkozásnak. Hol ebben a lelki munka? Isten csodálatos módon utat nyitott nekünk egy kisvárosban, ahol már vannak érdeklődők az Ige iránt. Esetenként már voltak alkalmaink velük beszélni. Mint társalapítók, heti rendszerességgel tudjuk majd a májusra kész épületet használni. Terveink szerint keresztyén alaptanítások, bibliakurzusok, zenés evangelizációk várnak ránk és az érdeklődőkre. Törődésünket a szülők odafigyeléssel viszonozzák. Szeretnénk velük is megismertetni a hit, a remény és a szeretet örök forrását. Folytatása, remélem következik. Nyúl Zoltán
