Evangéliumi Hírnök, 2003 (95. évfolyam, 1-11. szám)
2003-04-01 / 4. szám
2003. április 7. oldal Balassi Bálint: AKKOR... MI LESZ? HÚSVÉT Adj már csendességet... Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Ur, Bujdosó elmémet, ódd búiul szívemet, kit sok kín fúr. Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére, Őrizd, ne hagyd ébreszd, haragod ne gerjeszd Vesztségére. Egyre többet tud már az ember, szédítő trónon ül az értelem, előtte még megszólalni sem mer, lenézett koldus lett az érzelem... Mindenkinek a zsarnok parancsol, a szintén trónra emelt önmaga, érte süketen és vakon harcol kegyetlenül. Egy “új kor” hajnala kábítja el, ha riadtan megáll, mert fél. Attól, hogy ez már a halál?! És tanácstalan sodródik tovább a gépcsodákat alkotó világ. Az Istent eltemette: sírba zárta, ... tövissel ma már nem koronázza, inkább ... nevetni próbál fölötte a komputer-kor torzult szülötte. Nem kicsiny munkával: Fiad halálával váltottál meg, Kinek érdeméért most is szükségemet teljesítsd meg. Irgalmad nagysága, nem vétkem rútsága feljebb való, Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló. Jó voltod változást, gazdagságod fogyást érezhet-é? Ki engem, szolgádat, mint régen sokakat ébreszthet-é? Nem kell kételkednem. Sót: jót reménylenem igéd szerint! Megadod kedvesen, mit ígérsz kegyesen, hitem szerint. Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját, Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát Repülvén áldjalak, élvénl imádjalak vétek nélkül, Kit jól gyakorolván, haljak megnyugodván, bú s kín nélkül Talán őriztetné is a kriptát, mert... ha mégis igaz lenne mindaz, amit lenéz, mint a hívők titkát, de amiről néha.néha hírt ad az elnémított lelkiismeret, hogy - harmadnapra a sír üres lett! S az Isten mégis ... és még ma is él, a Bibliában Ó üzen, beszél... Akkor... mi lesz? - Azt nem lehet leírni! A Feltámadottban hinni kell, hinni, hinni! Lukátsi Vilma Évenként szabályosan, szinte monotonon ismétlődnek ünnepeink. Mégsem lehet föllapozni a tavalyi, vagy az azelőtti ünnepeinket, gondolatainkat az idén. És rendjén van ez így. Kínos lenne például egy múlt-év húsvétjára készült prédikációt változatlanul elmondani ma. Az ismétlődő, de sohasem ugyanolyan ünnepeink sorában számomra kiváltságos helyet foglal el az idei Húsvét Kezdem megérteni, hogy ez a legcsodálatosabb, legjelentősebb ünnepünk. Hiszek Húsvétban, a föltámadásban. Húsvét a hitemet jelenti. Azt, hogy: mégiscsak lehetséges! Lehet! Nem válhat soha életem értelmetlenebbé, mint Krisztus leesett, értelem nélküli álla a kereszten. Nem lehet soha sivárabb lelkem, mint a keresztről a semmibe-meredő fénytelen szempár. Nem lehetek soha akaratlanabb, közömbösebb, mint a kereszten függő mozdulatlan test. Amikor érzem, hogy ujjaim közt esik szét akaratom; amikor az utak bezárulnak körülöttem; amikor belémlopakodik a kétségbeesés: hát még az egymásnak- rendeltek találkozója is elmaradhat? - földereng akkor előttem a szegzett kéz, a szavak-nélküli tátott száj, a megkövesedett szem, a megöszült szakáll. Egyszerre magasba lendül céltalanul csüngő kezem. A megértett Nagypéntek után hozsannát kiált. Hát mégis! LEHET, kiáltom, s éledő értelmem betűzi a szót: Lendület, Erő, Hit, Eredmény, Teljesség. Húsvét Nem-értelmetlen, nem-holt, nem-savanyú élet Életelemem, életlehetőségem ez a Húsvét. Csalódásaim, kétségeim, keresztjeim, nagypéntekeim föloldódhatnak, mert Húsvét a győzelem. A lehetőség. Herjeczki Géza (1969)
