Evangéliumi Hírnök, 2001 (93. évfolyam, 1-12. szám)

2001-04-01 / 4. szám

2001. április 3. oldal “MEGHALNI IS KÉSZ VA GYÖK! ” Apostolok Cselekedete 21:13 Pál apostolnak ezt a kijelentését a bibliai kommentárok és a bibliama­gyarázók legtöbbje meg sem említi. Lehet, hogy erről csak az tud elmél­kedni, aki hasonló helyzetekben volt, mint Pál apostol. Igehirdetést még erről a kijelentésről nem hallottam. Miért? Mert kényes a kérdés, mert az igehirdetőtől is teljes odaszánást kíván. Énjének, egyéni am­bícióinak, törekvéseinek feladását jelen­tené, ha erről az igéről prédikálna, ha ezt a vallomást magáévá tudná tenni. Az igehirdetésben sokszor elmondja az igehirdető, mit hogyan kell megtenni, de vajon én és a többi igehirdető meg tudjuk-e tenni, vagy megtesszük-e azt, amit a hallgatóságtól kérünk? Teljes alázattal kell elmondanom: más az, amit szeretnék, ha mások megtenné­nek, és más az, amit meg tudok tenni. Az Úr Jézus Krisztus keresztről el­hangzott szavai a legmegrázóbb igehir­detések számomra. Hiszem, hogy én is, talán szolgatársaim is sokszor másképp prédikálnánk, ha keresztre szegezett helyzetben kellene prédikálnunk. Pál apostol a Gál 6:14-ben így ír: “Én azon­ban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által megfeszíttetett számomra a világ és én is a világ számára Pál apostol vállalta a keresztről szóló beszéd bolondságát, a Krisztussal együtt való megfeszíttetést és ezek után bátran, félelem nélkül a meghalást is Krisztusért. A Krisztus követése napjainkban és mindenkor áldozatvállalásokkal jár. Felelőtlen igehirdető az, aki tűzzel-vassal a gyülekezet létszámát akarja növelni, és nem említi meg azt, hogy az Úr Jézus Krisztus követése áldozatba kerül, le­mondással jár. Éjfél után 1 órakor csörög a telefon. Kétségbeesett hang adja tudtomra: itt vagyok az autóbusz-állomáson, mint egyedülálló asszony. Félek a sok ittas és gyanús külsejű egyéntől. Segítsenek rajtam, lelkész úr, vigyen el innen! Éjszaka, egyedül, egy nőért menjek el egy kétes hírű városrészbe? Édes Atyám! Csak most, nemrég jöttem vissza egy hosszú útról. Holtfáradt vagyok. Keltsem fel a feleségemet, aki reggel korán dol­gozni megy? Uram, te ezt nem kívánod tőlem... Szintén késő este repülőtéren vagyok. Fogadnom kell egy héttagú családot, Romániából érkező magyar baptisták. A repülőről szállnak le az utasok. Mindenki elmegy, kivéve egy csoportot, melynek egyik tagja nagy szivart füstöl. Mennyei Atyám, ezek nem lehetnek baptisták! De mivel éppen heten vannak megszólítom őket. Ők azok, akikre várok, hét cigány. Magyar baptistáknak adták ki magukat, hogy az USA-ba könnyebben beengedjék őket... Éjszaka van. Kit hívjak? Hova tegyem őket? - Pénzem nincs, hogy szállodát keressek. Gyors telefonálás haza: Drága feleségem, készíts helyet nekik. Ne haragudj, hogy ilyennel zavarlak, de Krisztus értük is meghalt, nem maradhatnak az utcán. Újabb telefon: - Reggel 4-kor jövök a Csillag börtönből. Egy pár napra kien­gednek. Tiszteletes úr, tudnék-e önnel találkozni a kapu előtt? Ebédelünk. Finom ebéd, csak kettőnk­nek, kis adag. Csöngetnek. Szeretnének beszélni velünk. Pont most, mikor késő délután végre egy finom falathoz jutunk? Ebédeltek-e már? Nem. Hát üljenek le; egyenek, mondják el, mi a baj.­Most menjek el Amerikából, amikor végre szép, új házunk van, feleségem nyugdíjas álláshoz jutott, a gyerekek lassan kirepülnek a házból, az élet tempója már nem olyan rohanó?! *** E néhány esetet azért említettem, mert amikor ezek történtek, eszembe jutottak igehirdetéseim. Az irgalmas samari­­tánusról, az utolsó ítéletről, Krisztussal együtt megfeszíttettem... aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát... Meghalni is kész vagyok. - Ez az ige önvizsgálatra szólít fel. Sokkal kisebb dolgokat nem akartam megtenni, vállalni Krisztusért. Hogyan prédikáljak erről, hogyan buzdítsak másokat a több áldo­zathozatalra? Tudom-e ezután énekelni: “Mindenem az Úrnak adom, minden az övé... ”? “Mindenről lemondok Érted, Jézusom, követlek Téged... ó, ha megha­lok is Érted, Jézusom, követlek Téged. ”? Választ a kérdésre nem szavaim és szavaid adnak, hanem életem és életed tettekben megnyilvánuló igehirdetései, bizonyságtételei. Mi a válaszom? Mi a válaszod? Hunter Vadász János Olvasóink beküldött verseiből idézünk: Húsvét előtti gondolatok Elmémben sokszor a Nagypéntek eseményeit forgatom, s felkiált bennem a gondolat: “Hogy tehették ezt Veled, Uram!?" Megkorbácsoltak, megköpdöstek, keresztre feszítettek, Téged, a bűntelent. De rögtön magamba nézek, s látom én sem vagyok különb náluk. Bűnbánó lélekkel jövök Hozzád, Úr Jézus, mert szavaimmal, tetteimmel hányszor én is megfeszítelek. Sokszor gyors vagyok a szólásra, mikor hallgatnom kellene, s hallgatok, ha beszélhetnék Rólad. Az érzéseim és vágyaim csapdája les reám, máskor fogságba ejt egy gondolat. De ha Terólad elmélkedem, Uram, a szívem újra felvidul, A mert tudom, hogy Nagypéntek után Húsvét vasárnap következik. Betölti szívemet a hála, hogy feltámadtál, Uram, s általad van bűnbocsánat Kérlek, mosd le mindén vétkemet, és segíts, hogy legyek örökké hálás, hűséges, szolgáló gyermeked. Zsótér Mária Csak egy út■ Lehet, hogy fáradt vagy, terhed is nehéz, Hosszúnak látod most, míg oda nem érsz. Nehogy meghátráljál itt a félúton, Csak tartsál ki végig kedves barátom. Öröm és boldogság lesz ennek a vége, Csak ez az út megy fel a csillagos égbe. Öröm lesz ott mindig, soha nem fáradunk, Jézus Krisztus adja, Órá számíthatunk. Kettőezer évvel ezelőtt régen Megtörte az utat néked és nékem. Kereszt halálával bebizonyította, Hogy mennyire szeret, - éltét értünk adta. Nincs már mitől félni, nincsen akadály, Csak hinni kell Benne, elfogadtad már? Kövessük Öt önként, mindent félre téve, Csak így juthatunk az örök üdvösségre! Csobolya József Ingyen kegyelem Nézz fel ember egyszer vággyal Golgotára! Durván ácsolt három kínos keresztfára. Az egyiken átok, a másikon áldás, harmadikon eljött néked a megváltás! Hittel, alázattal közeledj feléje! Szívedbe költözik az öröm és béke. Az Úr Jézus vére bűneid lemosta. Helyetted kínhalált halt az Isten Fia! A tiszta és szent, a bűnteles és áldott Egyszer s mindenkorra neked megbocsátott. Higgy s mindent lehet, ne csüggedj, ne lankadj, az elkezdett úton Benne bízva haladj! *

Next

/
Thumbnails
Contents