Evangéliumi Hírnök, 2001 (93. évfolyam, 1-12. szám)
2001-01-01 / 1. szám
2001. január íűSffJflmS] 3. oldal De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is. 13. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt. 14. Ki tudja, hátha visszatér és megbánja, és áldást hagy maga után... (Joel 2:12-14). IRGALMASSÁG, BÉKESSÉG ÉS SZERETET... folytatás az 1. oldalról lélekmentés szent feladata, az Evangélium hirdetése, valamint a testvéri szeretet és hit erősítése, ápolása. Advent, Karácsony és az Új Esztendő áldott ünnepe újabb kegyelmi alkalmak voltak számunkra, hogy Isten akarata szerint zárjuk az évet és felkészüljünk a harmadik évezred megkezdését jelentő Új Esztendőre, 2001-re. Isten Igéjére alapozva, kegyelemből, hit által máris elfogadjuk az irgalom, békesség és szeretet bőséges reánk áradását. Erős hittel és teljes bizalommal hirdetjük, hogy ez mindannyiunknak teljesen elég. Krisztus szeretetével megtelve, egymást gyöngéden átkarolva, együtt indulhatunk szolgálni áldott Megváltónkat, a Szentlélek diadalmas vezetése alatt. Az Új Esztendőben is számolnunk kell a különféle akadályokkal és nehézségekkel. Tudjuk, hogy kemény feladat számunkra megvívni a hitnek szép és nemes harcát. De azt is tudjuk, hogy érdemes ezt vállalni, mert velünk van az Úr. Őbenne vetett erős bizalommal és hittel visszaverhetjük az ellenségnek minden támadását. Biztosan számíthatunk dicső Megváltónkra, akié minden hatalom mennyen és földön! (Mt 28:18) Szentlelke által biztos győzelemre vezet minket a jövőben is. Hívő szívvel, kitartóan ragaszkodjunk Megváltó Urunkhoz és egymáshoz. Mindennapi imádságainkban emlékezzünk meg egymásról. Adjunk hírt örömeinkről és bánatainkról, győzelmeinkről és kudarcainkról. Örömmel gondoljunk egymásra bárhol is éljünk a világQn, mint akik az Úr Jézus Krisztusban testvérek. Ápoljuk a drága vér által szerzett szövetséget és közösséget. Mennyei Atyánk Szent Igéjében biztosítja számunkra az áldott jövőt irgalma, békessége és szeretete által. Ezzel jó kezdést, méltó folytatást és győzelmes befejezést kínál nekünk. Hadd legyen teljessé életünkben Krisztus dicsőséges uralma! New York, 2001 januárjában, Kulcsár Sándor az ÉAMBSz és a MB VSz elnöke JANUÁR lm újat kezdhetünk megint! Csodálatos az élet. De szent Igéd szava szerint Urunk a te beszéded marad csak változatlanul. Ég s föld elmúlik végleg. S mi újat kezdhetünk megint. HG December 10-én lehet, hogy minden magyar baptista gyülekezetben elhangzottak ezek az igék. Az igehirdetők között sokan lehettek, akik - különösebb szervezés nélkül is - fölismerték, hogy az Úr lehetőséget biztosít most számunkra arra, hogy egy akarattal hozzáforduljunk, megújuljunk és a hozzánk hasonlóan gondolkodó testvéreinkkel együtt ébredésért könyörögjünk. Akik pl. a nagyváradi találkozón hallották Kiss László nyugalmazott lelkipásztor testvér felhívását, vagy megvásárolták az Ébredés Erdélyben és Magyarországon című könyvét, úgy érezhették, hogy az ott fölvetett gondolatot az Úr is ránk akarja bízni. Nem kétséges, hogy magyar népünk körében szükség volna ébredésre, megújulásra, megtérésekre. Az Evangéliumi Hírnök ebben az esztendőben minden számban valamennyi helyet biztosít ennek a témának. Várom szolgatársaim hozzájárulását ehhez a sorozathoz. A téma elindításaként a december 10-i igehirdetésem néhány gondolatát ajánlom. TÉRJETEK MEG HOZZÁM Megártott nekünk is a szabadság, a relatív jólét, éppen úgy, mint Jóéi hallgatóinak. Néhány prófétatársával együtt éppen ezért arra figyelmeztette népét, hogy közeleg az Úrnak nagy és félelmetes napja (Mai 4:5). Ki állhatja ki azt? (Joel 2:11). Egyáltalán lehetséges megállni előtte? Igen, lehetséges. A próféta az Úrtól azzal az üzenettel érkezik, hogy van mód a fölkészülésre, a megállásra, a megmaradásra. S bár azóta sok idő telt el, még most is, nekünk is így szól az Úr (12); még most is ugyanazt üzeni. Bűnbánatra, visszatérésre hív: Térjetek meg hozzám! Érdemes tisztázni magunkban a megtérés és a visszatérés fogalmait. A megtérés, a bűnbánó szív Istenhez fordulása, a Jézus Krisztusban felkínált bűnbocsátó kegyelem személyes elfogadása. Visszatérni az Úrhoz a hívőnek kell, annak, aki letért egy kissé, vagy talán erősen is az Úr útjáról. Amíg a megtérés útján egyedül harcolunk - még ha többen imádkoznak is értünk, addig a visszatérésre való fölszólítás sokszor egy közösségnek szól. A megtértek közös erőfeszítését kéri és várja az Úr, erre szólít föl a prófétán keresztül. TELJES SZÍVVEL A teljes szív szerinti megtérés jele olykor a böjt, a sírás, a kesergés, melyben az Úr szolgái vezetik a gyülekezetét (17). De, hogy szélsőségekbe ne essünk, vagy hogy nehogy azt higgyük, hogy el lehet intézni formaságokkal, külsőségekkel, hozzá teszi: szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz. ALÁZATTAL Meghallgatja bűnbánó népe könyörgését a könyörülő és irgalmas és nagy kegyelmű Úr? Igen. De nem véletlenül fogalmaz Jóéi így: Ki tudja, hátha visszatér és megbánja és áldást hagy maga után... (14) Nem a bizonytalanság hangja ez, hanem az alázaté! A bűnbánat, a böjt alázat nélkül nem ér semmit. Könyörögjünk: légy kegyelmes óh Uram, a te népedhez, de alázattal. Mint akik tudjuk, hogy nem lehet megvenni semmivel (se böjttel, se tusakodással, se ígéreteire való hivatkozásokkal, se követelőzéssel-kényszerítéssel, se nevetséges parancsolgatással) az Úr irgalmát, jóakaratát. AZ ÚR VÁLASZA Kétféle eredménye is lehet a közös bűnbánatnak, böjtnek, könyörgésnek. Egyrészt készen leszünk arra a nagy napra - Krisztus visszajövetelére. Másrészt áldást hagyhat maga után (18-19). Az Úr válasza, “áldása” a népe körében észlelhető ébredés és megújulás. Visszatérésünk az Úrhoz ébredést, megújulást tud eredményezni, amit pedig igei és általunk is tapasztalt példák sora szerint általános megtérés szokott követni. Ha fölismerted kedves testvérem, hogy az Úr neked is szól ezeken az igéken keresztül, engedj te is a fölhívásnak. Térjünk hozzá teljes szívvel - böjtöléssel is sírással is, kesergéssel is! Herjeczki Géza