Evangéliumi Hírnök, 2001 (93. évfolyam, 1-12. szám)

2001-01-01 / 1. szám

4. oldal 2001 .január Millenniumi Emlékpark Budapesten Interjú Dr. Almási Mihállyal Az Evangéliumi Hírnökben az elmúlt év folyamán többször is írtunk a Magyarországi Baptista Egyház 2000. március 19-én megnyitott új Missziós Központjáról (február, április, május). A nyár folyamán otthon járt testvérek közül bizonyára többen is fölkeresték, megnézték, lefényképezték. A sok festmény és az emlékpark különleges élményt jelent az egyház története iránt kicsit is érdeklődők számára. Dr. Almási Mihály testvért, az egyház akkori elnökét arról kérdeztem otthon jártamban, hogyan alakult ki az emlékpark gondolata? Azóta megérkezett a válasz, s egyúttal Almási testvér új könyvének (Ezredfordulók) a híre is. Hamarosan bővebb értesítést is kapunk erről. Válaszát az ‘‘Ezredfordulók" című, most megjelent könyvéből vett idézettel kezdte. (A szerk.) “A 2000. esztendő kiemelkedő létesítménye a Millenniumi Emlékpark. Evek óta terveztem, hogy a nemzetközi és a magyar baptista misszió kiemel­kedő személyiségeit a legmaradandóbb módon - bronzból formázva - mutassuk be. A teológiai akadémia és az új missziós központ belső udvara alkalmasnak tűnt az emlékpark létesítésére. A tervezők elfogadták javaslataimat, és 12+2 szoborfülkét alakítottak ki, amelyekbe - a megvi­lágított sétányhoz néhány méterre helyeztük el az 50x70 cm nagyságú bronz domborműveket - Bánkúti István szobrászművész alkotásait. Oldalt Szent István és Bethlen Gábor látható. Azért ők ketten, mert Szent István a keresztyén egyházi szervezet kiépítésében, Bethlen Gábor pedig az anabaptisták támogatásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. A 12 tábla közül az első a nyitott Bibliát ábrázolja. A második Dr. Hubrnayer Baltazárt. Majd Roger Williams, John Bunyan, Dr. William Carey, Johann Gerhard Oncken, C. H. Spurgeon követ­kezik. Mindnyájan speciális missziót végeztek. Őket Meyer Henrik, a legú­jabb kori magyar misszió megszer­vezője követi, majd két magyar kül­­misszionárius: Cserepka János és Dr. Haraszti Sándor. A sort két amerikai zárja: Dr. Martin Luther King és Jimmy Carter. Szent István megkoronázása 1000 éve történt. Jimmy Carter pedig - mint baptista elnök - visszaszolgáltatta a magyar népnek a Szent Koronát.” Arra a kérdésemre, hogy miért éppen ezek a történelmi személyiségek kerültek megformázásra Almási testvér így válaszolt: Számos listát készítettünk, hisz ter­mészetesen sokan mások is számításba jöttek. Többek között Rottmayer János, id. Udvarnoki András, Balog Lajos, Kornya Mihály, vagy a későbbiek közül dr. Somogyi Imre, Bar anyay Mihály -és sorolhatnám. Mivel azonban ők mindnyájan sze­repelnek a kiállítási terem panteonjában remek olajfestményeken, és mivel a pénzügyi keret, amelyet egyrészt az államtól kaptunk, másrészt német és angol testvérektől - konkrétan em­lékpark létesítésére - behatárolt volt, úgy döntöttünk, hogy inkább a nem­zetközi baptista misszió nagyjai kerül­jenek az emlékparkba. Úgy tudom, Kornyáról mégis készült egy bronz portré. Igen, ugyanis ennek megvolt a gipsz eredetije, másrészt volt egyetlen kiemelt helyünk a főépülettel szemben, ahova szobor kívánkozott. És hogy került a sorba az első és az utolsó kettő? Szent István természetesen a millen­nium miatt, és persze azért is mert maga is bemerítkezett. Ahogy a korabeli krónika fogalmaz: ‘‘Istvánt, Istennek kedves püspöke, Adalbert, az ő igaz hite szerint a kenetes keresztvízbe merítette és onnan kiemelte. ” Akár azt is mond­hatnám - kis túlzással -1. István király a szó szoros értelmében baptista volt. Bethlen Gábor pedig nem egysze­rűen rokonszenvezett az anabap­tistákkal, hanem az üldöztetés és a mártűria elől kimenekítette őket, mi több, saját birtokára. Nincs bizo­nyítékunk rá, de egyesek szerint maga is anabaptista lett, mint ahogy Dávid Ferenc is anabaptistaként halt meg börtöncellájában. Jimmy Carter természetesen bap­tista. Egyrészt tehát mint hittestvérünk került a sor végére, azonban nem ezért, hanem mert ő volt az, aki vissza­szolgáltatta a királyi koronát a magyar népnek. Bátor tett volt. A korona ma a Parlament ékessége és naponta hosszú sorokban várakoznak a látogatók, hogy megte­kinthessék az Ország­házat és a koronát. A sort Szent István kezdi és Jimmy Carter zárja. Egyébként további közel 20 fal-fülkét alakítottunk még ki, ame­lyekbe további dombor­művek helyezhetők. Jól értettem, hogy új könyvedben színes fo­tókon láthatók többek között ezek a bronz domborművek is? Igen. Több mint 300 színes fotó 96 oldalon egy külön millenniumi al- bumot alkot, amelyekben helyet kaptak az utóbbi évtizedek legfontosabb eseményeinek képei is. Köszönöm a beszélgetést. < MIKOR VÍZEN MÉGY ÁT... Ésaiás 43:2 “Mikor vízen mégy át, veled vagyok! ” ígéreted nekem szól, Istenem, s az én félénk szívem belédobog, mert nehéz út áll előttem. Ha tekintetem nem függ Terajtad, sok akadályt lát a szemem, de Rád nézek, s szívem hittel vallja, hogy kezedben van életem. Ha te adod elém az utat, ha Te rendeled ki nekem, sorsom ott van e drága Kézben, hiszem ... és ez elég nekem! Oláh Lajosné Millenniumi Emlékpark a Benczúr utcai Magyarországi Baptista Egyház Missziós Központja udvarán. Jelenleg 14 fal-fülkében láthatunk bronz domborműveket.

Next

/
Thumbnails
Contents