Evangéliumi Hírnök, 2000 (92. évfolyam, 2-12. szám)
2000-03-01 / 3. szám
10. oldal 2000. március Hunter Vadász János: AZ ELSŐ DIAKÓNUSOK ApCsel 6:1-7 Milyennek szeretnéd látni a gyülekezetét, melynek tagja vagy? Az első újszövetségi gyülekezet Jeruzsálemben sok jó tulajdonsággal rendelkezett, amely a mai gyülekezetben is kívánatos:- a tagok Szentlélekkel beteltek voltak,- a tagság a világ minden tájáról származó megtért emberekből állt, nemcsak jeruzsálemi zsidók voltak a tagjai.- Ezek rendszeresen részt vettek az összejöveteleken, imádkoztak, hirdették az evangéliumot. Jó sáfárok voltak. Az üldöztetések felett győzedelmeskedtek. Voltak azonban negatív dolgok is. Nem ment minden tökéletesen. Anániás és Safira hazudtak az adakozásnál. A gyülekezet az első időben nem adta át magát teljes mértékben a missziónak. A város határain túl, a jövevények között nem missziózott. Az üldöztetések által nagy leckét kaptak. A jeruzsálemi gyülekezet gyorsan növekedett. A felsőházban összejövő 120 tagú gyülekezet pünkösdkor 3000 új taggal szaporodott. Jöttek azonban mindezekkel nehézségek is, amint az ApCsel 6:1-ben olvassuk: “Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban. ” Mi okozta a nehézséget? Az ApCsel 2:43-47, valamint az ApCsel 4:32-37 versekben azt olvassuk: amikor megvalósították a vagyonközösséget, sok munka- és jövedelem nélküli ember maradt Jeruzsálemben. A hívők eladták földjüket, házaikat, értékes vagyontárgyaikat, és amit ezekért kaptak, átadták az apostoloknak, akik azt a hívők közt szétosztották a megélhetés biztosítására. Ebben az időben történt, hogy a görögül beszélő zsidók panaszkodni kezdtek, hogy az ő özvegyeikkel nem bánnak olyan kedvezően, mint a héberek özvegyeivel. Az apostolok gyülekezeti tanácskozást tartanak. Meg vagyok győződve arról, hogy imádkoztak, kérték a Szentlélek vezetését, és így ajánlották a gyülekezetnek, hogy válasszanak hét diakónust a szolgálatokra. Nem hierarchikus egyházi rendszer kiépítése volt a cél, hanem a gyülekezet közösségi szolgálatainak jobb elvégzése. így született meg a döntés: “Válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába ” - olvashatjuk az apostoli rendelkezést az ApCsel 6:3-ban. “Jó bizonyságuk van. ” Nemcsak jellemesek, erkölcsösek, hanem a közösségben jó véleménnyel vannak róluk. Tiszteletreméltók a közösségen belül és kivül. “Szentlélekkel teljesek. ” A diakónusok szolgálata nagyon fontos, ők elsősorban az Úr szolgái, azután a gyülekezetéi. Szolgálatukat a Szentlélek vezetése alatt végzik, ezért Isten eszközei ők. “Bölcsességgel teljesek. ” Nem furfangosak, rafináltak, okoskodók, sem törvényeskedők, hanem élettapasztalatokon alapuló gyakorlati bölcsességgel rendelkeznek. Az apostoli levelekben még részletesebben van leírva, milyen előfeltétele van és mi teszi alkalmassá az egyént a diakónusi szolgálatra: "Először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek” (lTim 3:10). A gyülekezet diakónusokat választ Az apostolok ajánlatát a gyülekezet elfogadta és hét férfit választott. Lukács nem írja le, hogy milyen módszerrel választottak, de a leírtakból arra következtethetünk, hogy imádkozó szívvel demokratikus módon választottak. A gyülekezet felavatja a diakónusokat “Az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket" (ApCsel 6:69). Nincs leírva, hogy csak az apostolok tették rá kezüket, de a későbbi levelekből következtethetünk arra, hogy ezt az apostolok, később pedig a felavatottak tették. Pál apostol óva intette Timóteust: “A kézrátevést ne siesd el senkinél!” (lTim 5:22). A kézrátétellel szimbolizálja az imádkozás által kapott áldást Istentől. Pál egyike volt azoknak, akik Timóteust hasonló módon avatták fel a szolgálatra. Ezért is figyelmezteti e szavakkal: “Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével! ” (lTim 4:14). Amikor Pált és Barnabást az antiókhiai gyülekezet kiküldi a misszionáriusi szolgálatra, ezt írja az ApCsel 13:3-ban az ige: “Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket A DIAKÓNUSI TISZTSÉG HIVATAL Miért választottak diakónusokat?- Azért, hogy legyen a prédikátorral szemben egy szervezett érdekképviselet a gyülekezetben?- Azért, hogy legyenek egyének, akik a lelkipásztor számára kiadják a feladatokat?- Azért, hogy a lelkipásztor felett legyen egy ellenőrző testület, amelyik elbírálja: jól végzi-e munkáját? Ilyeneket az igében sehol sem olvashatunk, de sok - magukat evangéliuminak tartó gyülekezetben ezt tekintik a diakónusok, presbiterek a legfontosabb feladatuknak. A lelkipásztort, a prédikátort azért hívjuk, választjuk - némelyek szerint -, hogy ha építkezés van, legyen a gyülekezetnek építésvezetője, anyagbeszerzője is. Ha nincs gondnok, legyen gondnoka is. Ha nincs házmester, legyen házmester is. Ha nincs elég anyagi alap, akkor intézkedjen azok megteremtéséről is. Azért, hogy a gyülekezetnek legyen egy mindenese, aki úgy sem jár be dolgozni, ráér a gyülekezet minden ügyes-bajos dolgát elintézni, hiszen “azért fizetjük.” Úgy hiszem, hogy az igében ilyesmiről sem olvashatunk. De arról igen, hogy hasznos, ha a gyülekezetek diakónusokat választanak, “...mert nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhagyjuk, és az asztalok körül forgolódjunk, válasszatok hét férfiút erre a foglalatosságra... mi pedig foglalatosak maradunk a könyörgésben, az igehirdetés szolgálatában. ” A lelkipásztor és a diakónusok szolgák, az Úr és a gyülekezet szolgái. A pásztor otthagyja világi foglalkozását és a lelkipásztori hivatást választja teljes idejével. A diakónus megmarad világi foglalkozásában, és szolgálja az Urat a gyülekezetben polgári foglalkozása mellett. Ahol a gyülekezetben a diakónusok és a lelkipásztor egymás segítőtársai, és tehetségüket, Istentől kapott tálentumaikat együttműködve használják, ott a gyülekezet növekszik és megtérések vannak. A kapcsolat nem alá- és fölérendelt, hanem egymás mellé rendelt, ezért ott öröm és békesség uralkodik. Az Úrtól küldött diakónusok közt István személye a legnevezetesebb, aki életével pecsételte meg elhívását. Isten csodálatos módon használta e diakónusokat! Különös megtiszteltetés a gyülekezet és az Úr részéről abban a kiváltságban részesülni, hogy valakit diakónusnak választanak és felavatnak. De úgy a lelkipásztoroknak, mint a diakónusoknak tudomásul kell venni, hogy ők nem azért vannak a gyülekezet közösségében, hogy őket szolgálják és tiszteljék, hanem azért, hogy ők szolgálják és tiszteljék a gyülekezettel együtt az Úr Jézus Krisztust.
