Evangéliumi Hírnök, 2000 (92. évfolyam, 2-12. szám)

2000-12-01 / 12. szám

2000. december

3. oldal

TÖRTÉNET POGÁNYOKNAK

folytatás az 1. oldalról

vigasztal az író. Ha megengedi az Úr, hogy hozzám hasonló, vagy még eredetibb pogány ok közelébe kerüljek, én nem fogom elhallgatni, és arra buzdítom sorstársaimat is, akik egyet értenek velem, hogy mondjuk együtt és hangosan: Az Úr Jézus élete, munkája és ereje bennünk újat hozott; a lelki életben való növekedést, nagyzoló énünk és égbekiáltó bűneink elgyengülését, forró szeretetet iránta és az övéiért, békességet, hálát és egyre mélyülő bizalmat. Ezt jelenti a „történt pedig...

És az “akkor történt” (2.v.). Minden, ami valóságos és igaz, ami megtörtént, és amin túljutottunk, még legmélyebb és legszemélyesebb élményeink is akkor érnek valamit a másiknak, akkor van értelme, hogy egyáltalán meg is említsük azokat, ha ellenőrizhető, a másik részéről is megpróbálható módon kerülnek napvilágra. Különben fabatkát sem érnek. Ha Isten a történelem gyarló vásznán alkotott ilyen üdvösségesen gyönyörűt, akkor mi ne ragadjunk a fellegekben az életre kapott kegyelem ajándékaival! A megtérésnél evilágibb, érthetőbb, ellenőrizhetőbb esemény nincsen. Jákob sánta lába és birkózásban szétszaggatott ruhája a mikor és hogyan kérdésére válaszol. Saulus pálfordulását még a ló is észrevette. Amikor az Úr Jézus helyreállít egy házasságot, a gyerekek jegyzik az akkor és úgy minden részletét. Amikor két haragos végre békességre lel, magukban is köszöntik a helyet, ahol lendített rajtuk végre a józan ész, vagy maga Isten. Krisztus testetöltése éppen azt hirdeti, hogy az Ige időbe és helybe zsugorodva munkálkodik és elérhető a számunkra (Fii 2). Ezt jelenti az „akkor történt. "

“És történt...” (6.v.). A véletlennek vélt dolgok Isten terve szerinti törvényszerűségek. Mi az esélye annak, hogy egy názáreti teenager Betlehemben szüli meg nem várt gyermekét? Egyáltalán, miért is beszélni erről? Kit érdekel az, hogy kétezer éve, ki, hol, és minek született? Ne felejtsük, Lukács pogány szívekbe csöpögteti az evangélium eseményeit! Hiszi, hogy Teofilus nem a polcra teszi majd az evangéliumát porfogónak, hanem kiviszi Róma utcáira, istentelen eszméktől megtépázott, babonás félelmek alatt szoruló szívekhez. Az „és történt” azt kiáltja, hogy semmi sem történik véletlenül. Mi nem értjük, de magyarázata van még a szégyennek is, csak engedjük, hogy Isten kibontsa az

események összekuszált fonalát. Próféciákhoz, ígéretekhez vezet vissza a fonál, hogy lássa a vak is: itt a porszemnyi részletekre is ügyelő isteni szeretet igazgat közelben és távolban mindent a megmentésünkért.

“...hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr” (15.v.). A pásztorok elhatározták, hogy személyesen is meggyőződnek az angyali üzenet igazáról. Pogányul úgy mondják ezt, hogy „be lettek oltva”. Ahol Isten kegyelmesen cselekszik, ott az történik, hogy az addig kívül állók, beavatottságra vágynak. Az angyalok evangélizációja nem hittérítés volt, hanem meghívás a történetbe. Nem elhisznek valamit, hanem odamennek, megnézik, és bekapcsolódnak a történésekbe. „Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket” (16.v.). A Gyülekezetről sem úgy tanít az Újszövetség, mint a Krisztusról szóló történetekben hívők ragyogó közösségéről, hanem mint a Krisztus testéről. Részei vagyunk a Történetnek. Én nem vitatom, volt talán a pásztorok között, aki puszta kíváncsiságból kereste fel a kis családot, de mert az Úr Jézus ott volt, a Történetbe léptek, beavattattak, beoltattak, megáldattak, de hogy...!? „A pásztorok viszont visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ö megüzente nekik. ” (20.v.).

Ez így történt. Én tudom. *

MIT ADHATOK NEKED?

1994-ben két amerikai elfogadta az Orosz Közoktatási Minisztérium meghívását, hogy az orosz iskolákban bibliai alapokra épült erkölcstant tanítsanak. Megengedték nekik, hogy közintézményekben, börtönökben, árvaházakban, a rendőrségnek és a tűzoltóságnak is tartsanak előadásokat. Többek között voltak egy állami kezelésben levő árvaházban is, ahol 100 elhagyott és durva bánásmódban részesített fiú és lány volt. A két amerikai a történetet így mondta el:

1994-ben az év végefelé közeledtünk és itt volt az ideje, hogy az árvák a hagyományos karácsonyi történetet az első alkalommal meghallják. Beszéltünk nekik Mária és József Betlehembe érkezéséről. Mivel számukra nem volt hely a vendégfogadóban, ezért a házaspár az istállóban szállt meg. Miután Jézus megszületett, Mária bepólyálta és a jászolágyba fektette.

Az egész történet alatt a gyerekek és az árvaház személyzete nagy figyelemmel hallgatott. Egyesek a székük sarkán ültek, ahogy csodálkozva a szavainkon csüngtek.

Miután a történetet elmondtuk három kartonpapírt adtunk a gyerekeknek az istálló elkészítésére. Mindegyik gyereknek adtunk egy kis papír kockát, amit a nálam levő sárga szalvétából vágtam ki, mert a városban sehol se lehetett színes papírt venni. Az útmutatást követve a gyerekek a papírt óvatosan darabokra tépték és a sávokat szalmaként a jászolban lefektették. Azután egy amerikai nő elhasznált ruhájából, aki korábban elutazott Oroszországból, kis flanel kockákat vágtak ki. Ezt takarónak használták fel. Majd pedig egy használt sárgásbarna nemezkalapból játék-baba formákat vágtak ki.

Ahogy a gyerekek szorgoskodtak és a jászlukat igyekeztek összeállítani, köztük sétáltam és néztem, hogy szükségük van-e valamilyen segítségre. Mindent rendben találtam addig, amíg a kis Misa asztalához nem értem. Misa 6 évesnek nézett ki és már kész volt a kis létesítményével. Ahogy megnéztem a kisfiú jászlát, csodálattal láttam, hogy a jászolágyban nem egy, hanem két gyermek feküdt. Erre a tolmácsot gyorsan odahívtam és megkérdeztem a kisfiút, hogy miért van két kisgyermek a jászol ágyban. Misa a karját keresztbe téve rátekintett a jászolára, azután a történetet nagyon komolyan elismételte. Csodálkozva hallgattam, hogy a karácsonyi történetet, amit életében csak egyszer hallott, milyen pontosan mondta el, addig, amíg oda nem ért, hogy Mária Jézust a jászolágyba fektette.

Ezután Misa rögtönözni kezdett. A történethez saját befejezést készítve ezt mondta: “És amikor Mária a gyermeket a jászolba fektette, Jézus rám nézett és megkérdezte tőlem, hogy van-e otthonom? Azt válaszoltam, hogy nincs se anyukám, se apukám és otthonom sincs. Akkor Jézus azt mondta, hogy Vele maradhatnák. Viszont én megmondtam neki, hogy azt nem tehetem, mert nekem nincs semmilyen ajándékom, amit másokhoz hasonlóan Neki adhatnék. ” &