Evangéliumi Hírnök, 1999 (91. évfolyam, 1-12. szám)
1999-04-01 / 4. szám
3. oldal Gerö Sándorné: FELTÁMADUNK! 1999. április "Ha pedig Krisztusról azt hirdetik, hogy feltámadt a halálból, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs a halottaknak feltámadásuk? Hiszen ha a halottaknak nincsen feltámadásuk, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig a Krisztus nem támadt fel, akkor üres a mi igehirdetésünk, de üres a ti hitetek is ” (lKor 15; 12-14). Mióta ember él a földön mindig kérdés marad; mi lesz a halál után? Van értelme a földi létnek, küzdelemnek ha a simái minden véget ér? Vagy lesz valami folytatása annak ami elkezdődik? Évezredek telnek el s az ember még mindig próbál valami megnyugtató feleletet kiagyalni erre a kérdésre, de Krisztus nélkül nem talál. Még a *60-as évek elején történt, hogy férjemnek egy húsvét vasárnap ötlete támadt kimenni az utcára és megszólítani a járókelőket, hogy hisznek-e a feltámadásban? Érdekes, hogy mindenki másként értelmezte a kérdést. Volt aki gy válaszolt; Nézze, tőlem mindent elvettek a kommunisták, de én hiszek Magyarország feltámadásában! Ehhez tudni kell, hogy háború előtt gyakran felhangzott egy ilyen szózat; “Hiszek, hiszek, hiszek Magyarország feltámadásában!" Ez a megkérdezett személy egy pillanatig sem gondolt arra a feltámadásra, amiről a Biblia szól. Olyan általános válasz is elhangzott, hogy nem jött még onnan vissza senki. Egy gyászoló nagymama úgy reagált erre a kérdésre, hogy ő az inkamációban hisz és reméli, hogy pár hónapja eltemetett unokája hamarosan újra születik valamilyen formában. A sok megkérdezett közül akadt egy, aki bevallotta, hogy nem hisz, de nagyon szeretne erről többet tudni. El is jött a gyülekezetbe, idővel megtért és boldogan vallotta: most már hiszek Jézus Krisztusban mint személyes Megváltómban és hiszem a halottak feltámadását is! A feltámadás kérdése szorosan összefügg Jézus Krisztussal. Az 0 feltámadása a garancia arra, hogy mi is feltámadunk. Az Ószövetségben is van szó a feltámadásról. Ézsaiásnál olvassuk: "Életre kelnek halottaid, föltámadnak a holttestek" (Ézs 26; 19). A Bibliából tudjuk, hogy Illés próféta feltámasztotta a sareptai özvegyasszony fiát (2Kir 17; 17-23), Elizeus próféta pedig a sunemi asszony fiát (2Kir4;18-36). Ezek egyedi esetek voltak csakúgy, mint az Újszövetségben leírt feltámadások (naini ifjú, Jairus lánya, Lázár). A Biblia és Pál apostol az egyetemes feltámadásról beszél, ahogy azt a keresztyén hitvallásban is megfogalmazták: "Hiszek egy Istenben... Jézus Krisztusban... hiszek a Szenti élekben... bűneim bocsánatában, a test feltámadásában és az örökéletben. ” A kérdés számomra mégis az, hogy a feltámadás hite mennyire befolyásolja Jézus Krisztussal és az emberekkel való kapcsolatomat? Szilárd-e bennem ez a hit vagy bizonytalan? Több évvel ezelőtt Hollandiában, Hágában töltöttem a húsvéti ünnepeket, ahol a gyülekezetben az volt a szokás, hogy a vasárnap délelőtti istentisztelet után még csoportokba verődve, házaknál, tea mellett folytatták a beszélgetést. Az én házigazdáim is hívtak egy néhány vendéget, akik tudtak angolul, hogy megértve egymást tovább fejtegessük az Igét. Közben felmerült egy imatéma, mert szó esett arról, hogy van a gyülekezetben egy fiatal lány, aki több mint másfél éve kómában fekszik, s valaki kérte, hogy imádkozzunk érte. Bár én mint vendég voltam jelen, de igényelték, hogy részt vegyek a társalgásban. Arra már nem emlékszem pontosan hogyan, de az imatémával kapcsolatban felmerült a feltámadás kérdése is, hiszen húsvét vasárnapja volt s mire az egyik testvémő megszólalt, hogy azzal ne foglalkozzunk, mert olyan nincs, hogy a halottak feltámadnak. Először nagyon megdöbbentem, azután megkérdeztem, hogy egyáltalán tagja-e a gyülekezetnek, mire kiderült, hogy ő a lelkipásztor felesége. Elővettem a Bibliám és kikerestem a fent idézett igeverseket és azt mondtam, ha ez így van, akkor fölöslegesen prédikál a férje, de hiábavaló az ő hite is. Ebből heves vita kerekedett. Resteltem is, hogy vendég lévén nem hagytam szó nélkül ezt a megjegyzését, de már megtörtént. Aztán véget ért az együttlét s én a háziakkal visszamaradva mentegetőztem, kérve a háziasszony elnézését a vitáért. Legnagyobb meglepetésemre ő megköszönte mondván, hogy inkább hálás érte és nem volt véletlen. Ä gyülekezet sokat szenved a lelkipásztor-feleség hitetlensége miatt, de eddig még senki nem merte megmondani neki az igazságot. Akkor tanultam meg, hogy a szilárd meggyőződésből fakadó bizonyságtételnek mindig helye van. Ha szorongat a Lélek, mondani kell, hogy mások is megerősödjenek. Égy régi gyermekének refrénje így hangzik: Hát hidd el hitetlen szegény Tamás, hogy lesz majd feltámadás! Oroszországban a hívők ha találkoznak, így köszöntik egymást; "Feltámadott az Úr!" S a válasz: Valóban feltámadt! Hisszük-e ezt valamennyien? Ha igen, akkor ne hallgassunk, hanem mondjuk el másoknak is: “Mi Istenben bizakodunk, aki feltámasztja a halottakat" (2Kor 1:9/b). Valljuk meg hittel, hogy VAN FELTÁMADÁS! Elkerülhető-e a kereszt? Amikor a feltámadt Krisztus dicsőségét ünnepeljük, hajlamosak vagyunk arra, hogy megfeledkezzünk a keresztről. Pedig tudjuk, hogy a feltámadáshoz a kereszthalálon át vezetett Jézus útja. Az Úr asztala mellett minden alkalommal az Ő halálára emlékezünk, az igehirdetésekben is az evangéliumot, a keresztről szóló tanítást halljuk. Jézus földönjárása idején a kereszthordozás egyet jelentett a halálos Ítélettel. Aki keresztet vitt a vállán, az tudta, hogy arra őt fogják felfeszíteni. Jézus önként vállalta ezt. Mi, akik nyomdokába szegődtünk, készek vagyunk-e erre? “Aki utánam akar jönni, vegye fel az ö keresztjét, úgy kövessen engem." Az ember számára ez a legnehezebb! Mindenki a saját keresztjét látja legnagyobbnak. Nehéz elfogadni azt, hogy az a kereszt az “ÉN” halálos Ítéletét jelenti, a vállon hordott kereszt megfeszítését jelenti mindannak, ami eddig az életet jelentette. Mennyire szeretnénk ezt elkerülni! "Követlek Uram, de... ” A Nagyhét az önvizsgálat ideje. Mindenekelőtt tisztába kell jönnünk azzal, hogy mi, akik teljes fordulatot várunk el az újonnan megtértektől, mi magunk megfeszítettük-e már a testet, a régi ént? Ha időnként jelt ad magáról, akkor még nem halt meg! Bárcsak elmondhatnánk Pál apostollal: “Krisztussal együtt megfeszíttettem! ” Az üdvösség felé vezető úton nem kerülhető el a kereszt. De felénk ragyog az ígéret: "Ha az O halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. ” (Róma 6:5) Oláh Lajosné
