Evangéliumi Hírnök, 1999 (91. évfolyam, 1-12. szám)

1999-03-01 / 3. szám

1999. március joint 11. oldal Végül az eredmény csodájáról is tudósít bennünket Isten igéje. Először is azt olvassuk, hogy mindnyájan megnyu­godtak. .. Figyeljük meg: nem mindnyájan fogcsikorgatva beletörődtek, azt morogva magukban, hogy no, majd meglátjuk, hogy hova fog vezetni ez a nagy enge­dékenység, nem azt mondták, hogy én mosom kezeimet, én megmondtam, hogy nem lesz ez így jó, aztán engem ne hibáztassatok, ha majd széthullik a gyülekezet... Nem, Isten országa nem a dacosságon, a keserű beletörődésen nyug­szik, hanem a Szentlélek vezetésén, mely eggyé teszi azokat, akik hajlandók csend­ben lenni, és odafigyelni a másikra. Megnyugvás, Isten akaratának elfogadása, a másik másságának elfogadása, a személyiség kiteljesedése, egy színes, sok­oldalú, formában és tartalomban is gazdag hívő élet, és mindenek felett a Szentlélek pecsétje, - ezek a gyümölcsei az olyanféle megbeszélésnek, tanácskozásnak, ame­lyen ott lehet Isten Lelke. Ne féljünk attól, hogy ennyire mások vagyunk, - ez nem átok, hanem ajándék. Mert másságunk a gyülekezeti életet széppé, színessé, von­zóvá teszi. Ami pedig veszélyezteti a közösség tisztaságát, az ellen bátran, nyíl­tan és krisztusi őszinteséggel lépjen fel a gyülekezet, a teljes közösség. Nem lapos oda mondogatásokkal, szúrkálásokkal, sutyorogva elmondott megjegyzésekkel, mert ezek rombolnak, visszataszítóak és nem illenek Krisztus testéhez. Intsétek a rendetleneket, de ne vágjátok le gyülekezetünk zsenge, fiatal ágacskáit azért, mert esetleg nem úgy, vagy nem pontosan úgy termik a gyümölcsöt, ahogy mi elképzelnénk. Majd megérnek ők is, és talán másképp csinálják. De az is lehet, hogy éppen nekünk, régi hívőknek kell majd néhány dologban beérnünk, - hogy aztán el tudjuk végre fogadni az ő másságukat. 1999 április 4 MEGFESZÍTTETETT ÉS FELTÁMADOTT János 19:16-18, 28-30; 20:11-18 Az Istenben elrejtett életet élő em­berek számára kiemelkedően fontos Nagypéntek és Húsvét üzenetének tiszta értelmezése. Ma, amikor a legfényesebb igéket is a sárba akarja taposni az Isten­től elfordult emberiség, jó dolog újra meglátnunk és átélnünk az érettünk szenvedést és halált vállaló, majd dic­sőségben feltámadó Jézus Krisztust. Néhány lépést tegyünk meg mi is Nagypéntektől Húsvétig. 1. Eljött az idő Amikor Jézust átadják a kivégzőosz­tagnak az ítélet kimondása után, akkorra már megtörtént a sokkal nagyobb “áta­dás” vagyis az, hogy Jézus letette az Atya kezébe az életét, kimondva azt: “legyen mega Te akaratod... ’’Vegyünk példát Jézustól és tudjuk kimondani mi is mindenkoron, minden körülmények között a Mester ajkáról elhangzott mon­datot. 2. Via Dolorosa Járjuk végig ezen a napon lélekben mi is ezt az utat, kérve Istentől azt a kegyelmet, hogy valamit átérezhessünk abból, amit Jézus átélt, míg földi útja végéhez közeledett. 3. Keresztre feszítés Amikor lélekben elzarándokolunk a kereszt tövéhez, hálánkon és könnye­inken túl legyen bennünk az az el­határozás, hogy az óembert teljesen ke­resztre feszítsük, ugyanis csak így tud­juk elmondani Pállal együtt “élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus... ” 4. Bizonytalanság a hitetlenség miatt A keresztre feszítéstől a feltámadásig eltelt idő mutatja be igazán az emberi mivoltunkat. A tanítványok annyi átélt csoda után hitehagyottan, reménytelenül vannak. Elfeledkeztek mindarról, amit ezekről a napokról mondott nekik Jézus. Jó lenne, ha mi jól szívünkbe és értelmünkbe vésnénk, hogy a legne­hezebb körülmények között van legközelebb hozzánk Isten. 5. A sír üres Nagyon sok művészi alkotás örökíti meg az üres sírt. Ma is látni a feltétele­zett sírhelyet, amely hangosan hirdeti ürességével, hogy nincs lakója. A leg­nagyobb csoda azonban az, ha a te szí­vedben is üres a sír. Most - mintegy válaszként vagy megerősitéseként an­nak, hogy a sír megnyílt - nyíljon meg a szívünk, befogadni Öt. Nyíljon meg a szánk is, bizonyságot tenni Róla, aki ma is él! 6. Mit tegyek, ha láttam az Urat? Az Isten eszközei, bámelyik időben éltek is, mindig azt tartották a legfonto­sabbnak, hogy tolmácsolják az emberek felé az Istentől jövő üzenetet. Ma különösen komolyan kell vennünk küldetésünket, és Máriához hasonlóan sietve kell mennünk, hogy továbbadjuk a jó hírt: “LÁTTAM AZ URAT!” Tegyünk mindent annak a tudatában, hogy az Úr mindenkor lát bennünket. Aranymondás: Márk 16:6 Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki meg­feszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék. 1999 április 11 MEGJELENTA TANÍTVÁNYOKNAK János 20:19-29 Jézus megjelenése a legnagyobb félelmet, aggodalmat és reménytelen­séget is teljesen széjjel tudta oszlatni. Nézzük meg azt, hogy a tanítványok életében milyen következményei lettek Jézus megjelenésének. 1. Félelemmel teli szívű tanítvá­nyok. A tanítványokat egyszerűen sokkol­ták a nagyheti események. Képtelenek voltak feldolgozni mindazokat a dol­gokat, amiket néhány nap leforgása alatt kellett átélniük. A Jézus közelében oly cselekvő és Ővele a csodákban tevéke­nyen részt vevő tanítványok most szinte a félelemtől szinte megsemmisülve, zárt ajtók mögött tudnak csak élni. 2. Jézus békét hoz. “Békesség néktek!” - Szebb köszö­nést nem lehet elképzelni, hiszen a béke az, ami után minden ember vágyakozik. Jézus nemcsak így köszönt, hanem hozta és adta is a békességet. Abban az élethelyzetben erre volt a legnagyobb szükségük a tanítványoknak. Jézus ma is békét hoz minden ember életébe. 3. Jézus a munkamezőre küldi tanítványait. A közel hároméves képzés a végéhez ért. Jézus készül az Atyához, de amiként őt küldte az Atya, Ó is úgy küldte a tanítványokat a szolgálatba. Csodálatos dolog meglátni azt, hogy Jézus nemcsak elhiv embereket, hanem kiképzésük be­fejezése után kiküldi őket a munkame­zőre. Jézus ma is ugyanúgy szeretné kiküldeni tanítványait, mint közel kétezer évvel ezelőtt. 4. Nemcsak elhív és elküld, hanem erőt is ad. A legnagyobb megnyugvás volt a tanítványok számára, hogy Jézus a Szentlélek erejét adva indítja őket a szol­gálatba. Aki a Szentlélek erejével és hatalmával végzi a feladatát, annak az életén és szolgálatán Isten áldása van. Aki azonban enélkül az erőforrás nélkül szolgál, annak az élete csupa csalódás és vereség. 5. “Hit nélkül pedig lehetetlen dolog az Istennek tetszeni!” Tamás jól példázza azoknak a sere­gét, akik csak a szemüknek, vagy egyéb érzékszerveiknek, netalán még azoknak sem hisznek. Milyen sok jó elképzelés lett semmivé, mert hiányzott az Istentől kapott cselekvő és élő hit. Minden kor emberét megvizsgálhatjuk, és láthatjuk azt, hogy az emberiséggel egyidős a hitetlenség. Csodálatos dolog azonban azt is észrevenni, hogy voltak Ábra-

Next

/
Thumbnails
Contents