Evangéliumi Hírnök, 1999 (91. évfolyam, 1-12. szám)

1999-02-01 / 2. szám

4. oldal 1999. február Hunter Vadász János: Hat hónapig túl a magyar határon - Erdélyben, Romániában, Szilágyságban (2) A Krasznai Körzethez tartozik a Krasz­­na Horváti Gyülekezet. Innen négyen merítkeztek be augusztus 30-án. Mind fiatalok, komoly érdeklődést mutatva a Biblia tanulmányozás iránt. Itt id. Sütő Árpád testvér a vezető. Áldott imaórai al­kalmakon vettem részt itt. Vendégszerete­tük szintén példamutató volt. Magyarke­­celen is van egy kis gyülekezet, szintén a krasznai körzet gondozásába tartozik. Legtöbbet a Krasznai Gyülekezetben szolgáltam, amelynek több mint három­száz tagja van. Ez egy élő, eleven gyüleke­zet, nagy ifjúsággal, sok gyermekkel. (A szilágysági gyülekezetekben kevés olyan család van, ahol háromnál kevesebb gyer­mek lenne. Olyan család is van, ahol ti­zenkét gyermek van és mind gyülekezetbe jár.) Az ifjúság viselkedésére nagyon ko­molyan ügyelnek. Kirándulni csak a prédikátorral, vagy felelős gyülekezeti munkással mehetnek. A családokban sok helyen teljesen elítélik a televízió haszná­latát. Magyarországi, vagy amerikai szem­mel nézve ez túl törvényeskedő, de eddig még a szilágysági gyülekezetekben szinte egyáltalán nem kérdés az ifjúság között a kábítószerek használata, vagy a tizenéves lányok terhessége. A házassági válások száma szinte zéró. Még a teljes nyugati elvilágiasodás el­kerülte az itteni gyülekezeteket és hisszük, a jövőben is. A Krasznai Gyülekezetnek kb. 60 tagú énekkara és 40 tagú fúvós zenekara van. A 35 tagú, szinte teljesen tizenévesekből álló pengetös zenekara szintén szép szolgálatot végez. A Krasznai Gyülekezet fúvószenekara A hétköznapi összejöveteleken megje­lenők létszámát nagyban befolyásolja a mezőgazdasági munkák idény jellege. Vasárnap délelőtt a gyülekezet tagjainak nagyrésze már az imaórán jelen van, és imádkozik. Az imaórát úgy fiatal, mint idős testvérek jól felkészülve vezetik. Va­sárnapi iskolai osztály csak a középiskolás kor előttiek részére van. Igen hasznos le­hetne a középiskolások és az a fölötti, idősebb korosztályok számára, ha kisebb csoportokban foglalkoznának az Igével. Vasárnap este, illetve délután ötkor kezdődik az istentisztelet. Az igehirdetés előtt különböző szolgálatok, énekkari, zenekari számok hangzanak el. Este a kar­zatok is igénybe vannak véle. Akkor jön­nek a legtöbben. A sátán támadja ezt a gyülekezetét is, mert él, vannak belső problémák. Elég sok az úrvacsorától eltiltott tagok száma. A gyülekezet igyekszik a rendet, a közösség lelki tisztaságát megtartani, és gyakorolja a helytelenül viselkedők megfegyel­­mezését. Nagyon szép imaházat építettek. Az alagsora még nincs teljesen kész. A tagok többsége nagyon sok anyagi áldoza­tot hozott. Jelenleg a prédikátorlakás újjáépítésén dolgoznak, ami az állandóan emelkedő építőanyag árak miatt komoly anyagi terhet jelent a gyülekezetnek. Augusztus 30-án az Úr abban a kegye­lemben részesített, hogy 11 krasznai és 4 horvát-krasznai testvért bemeríthettem, - több hónapos bibliai előkészítés után. Bemerítés Krasznán. Igét hirdetett Gyó'ri Kornél rákospalotai lelkipásztor, a bemerítés szolgálatát H. Vadász János misszionárius lp. végezte. Ezek a fiatalok túlnyomó részben a tavaszi evangélizálásokon, vagy ifjúsági táborokban döntöttek az Úr Jézus mellett. Énrám az igei előkészítés és bemerítés jutott. Ezeknek a fiataloknak a lelkipásztor nélküli gyülekezetben (3 éve nincs lelkipásztoruk) nagyon fontos lenne az igei tanulmányokban való komoly, folyamatos részvétel. Imádkozzunk, hogy az Úr rendelje ki a krasznai és a többi pásztor nélkül élő erdélyi gyülekezetnek a megfelelő lelkipásztort. Ottlétem alatt volt alkalmam 5 me­nyegzőn és 3 temetésen részt venni és 7 gyermeket bemutatni az Úrnak - külön­böző gyülekezetekben. Legyen Istennek hála azért, hogy az elmúlt évek politikai nehézségei ellenére volt ébredés, hűség Istenhez és a helyi gyülekezethez az erdélyi testvérek között. Reménységünk, hogy a megváltozott körülmények miatt ez továbbra is így lesz. Helytelen dolog bírálatot mondani különböző országokban élő magyar bap­tisták helyi szokásai, viselkedése felett anélkül, hogy ott élnénk és az ő cipőjükben járnánk. Életem egyik felét Magyaror­szágon töltöttem, - részben 1956 előtt, részben 1990 után. Az Egyesült Államok­ban is megismertem a magyar baptista testvéreket, és ha csak 6 hónapig voltam is Erdélyben, semmi körülmények között nem formálhatok jogot a bírálatra. Min­denütt megtalálhatók az Igéhez, az Úr Jézus Krisztushoz ragaszkodó testvérek épp úgy, mint a névleges, közömbös egyének. Sok megpróbáltatás, külső-belső küz­delem ellenére a jó Isten a gyülekezeteket megtartotta és megtartja, amíg azok a lélekmentés szolgálatában, a tagok lelki táplálásában igyekeznek engedelmes­kedni Isten akaratának. Lelkipásztoraik nagyrésze igen nehéz anyagi körülmények között él. Egy erdélyi lelkipásztor havi fizetéséből kb. négyszer töltheti fel benzinnel a kocsiját. Éhezniük nem kell, mert a lelkipásztori szolgálat mellett nagyon keményen dolgozva a háztáji gazdálkodásban termelt élelmet az állam már nem veszi el. De kocsi nélkül a nagy körzetekben eredményesen szolgálni igen nehéz. Nagyon fontos, hogy a nyuga­ton élő testvériség imádkozva és anyagi áldozatot hozva segítsen amiben csak lehet az erdélyi és magyarországi misszióban szolgálóknak. Mindenütt, ahol szolgáltam, a testvérek minden tőlük telhető segítséget megadtak. Vendégszeretetük, az Űr Jézus Krisztus­ban való testvéri szeretetük minden elvárást felülmúlt úgy a helyi gyüleke­zetekben, mint az országos központi vezető testvérek hatáskörében. Gyermekbemutatás Szilágyperecsenyben - 1998. anyáknapján. Hálás vagyok az Úrnak, hogy megen­gedte, hogy a misszióban szolgálhattam a magyarok között. Úgy egészségileg, mint anyagilag ^gondunkat viselte. Hálás vagyok az Úrnak feleségemért, aki nélkül nem tudtam volna a feladatokat elvégezni. Ő, ha nem is az első sorban, de mindig éppolyan fontos szolgálatokat végzett, mint amit az Úr rám bízott. Jövőnk Isten kezében van, Ő nyit és csuk be kapukat a szolgálati lehetősé­gekre. A nyugdíjas kort elértük, de a szol­gálatokat nem hagytuk abba. Jelenleg a Santa Monicai Gyülekezetben szolgálunk, ahol immár 26. éve készítjük a magyar nyelvű rádiós szolgálatokat is az Úr kegyelméből. Köszönjük az Úr után a kedves testvé­reknek, hogy imáikkal és anyagi áldoza­tukkal velünk együtt végezték a nagy missziós parancsban ránk bízott feladatot. “Menjetek el tehát, tegyetek tanítvány­­nyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. ” (Máté 28:19-20)

Next

/
Thumbnails
Contents