Evangéliumi Hírnök, 1998 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1998-04-01 / 4. szám
3. oldal MIT KEZDESZ A HÍRREL? folytatás az első oldalról Simonnak is megjelent, lehet már együtt örvendezni mind azokkal, akik ugyanannak a csodálatos élménynek az átélői lehetnek. Hadd emlékeztessünk mindenkit egy másik eseményre is. Arra, hogy egy asszony is találkozott ezekben az órákban a feltámadott Jézussal, és mikor felujjongott a szíve, máris meghallotta az Úrtól a különös, első pillanatban érthetetlen parancsot: Ne illess engem, hanem menj el az én tanítványaimhoz, mondd el nekik is a hírt! Más szavakkal: nincs idő most a lelkendezésre, az ölelgetésre, arra sem, hogy egyébként jogos imádattal és hódolattal újra leborulj a Mester lábai előtt. Nem, mindezeknek most nincs helye. Hanem el kell menni, mert jaj, nagyon sokan vannak még keserű reménytelenségben és sötétségben, akik talán már elfelejtették, amit Isten a Bibliából üzent egykor, és fel sem merik tételezni, hogy van kiút... 1998. április Sok mindent számon kémek majd tőlünk, hívőktől ama királyi szék előtt. Talán nem a lopásainkat, nem a paráznaságot vagy gyilkosságot, mert Isten Szentlelke megóv ezektől a cégéres bűnöktől. De vajon nem fogunke pironkodni, amikor megkérdezi a királyi székben ülő Bárány, hogy: Mit kezdtél azzal a félelmetes és nagyszerű hírrel, amit minden húsvéti igével újra belevéstem a lelkedbe: Feltámadtam! Elek, és feltámasztok az utolsó napon mindenkit, aki hisz én bennem! Elmondtad-e sokaknak? Vagy elmondtade legalább egy embernek, hogy van még remény, él az Úr, erős Istenünk legyőzte a halált, és mindenre van megoldás! Ha még nem tetted meg, legfőbb ideje, hogy megtedd - velem együtt. Mert senki sem biztosít bennünket arról, hogy 1999-ben vagy 2000-ben is lesz még húsvét, - legalább is számodra, vagy számomra. Töltsük be küldetésünket emmausi tanítványként, és miközben túlcsordul szívünkben a húsvéti öröm, menjünk el, mondjuk el a sötétben ülőknek a hírt: Feltámadt az Úr Jézus, van még remény! í Novák József: Magyar húsvéti ünneplésünk * Húsvét napján Krisztus feltámadását ünnepeljük. Ha nem, ezért nem az ünneprontók negyven éves pünkösdi királyságát kell okolnunk, hiszen ha kényszerből is, de még a szocialista uralkodók is találtak rá egy-két napot, hogy emlékezhessünk. Ennél többet tőlük valóban nem várhattunk. Az ünnep tartalmának megváltozásáért egyedül az Egyház felelős, azaz mi, a keresztyének, akik oly könnyen felcseréltük hitünk legfőbb igazságát nyuszikás, locsolkodó tavasz-köszöntéssé. Az első keresztyének nem is értenék mit ünnepelünk manapság. Ok minden vasárnap az Úr Jézus Krisztus feltámadására emlékeztek. A zsidó shabbat közösségi alkalmait a hét első napján, feltámadás-ünnepléssel folytatták, majd, ahogy egyre több nem-zsidó megtérttel gyarapodott az Egyház, megmaradt a vasárnap, mint az “Úr napja.” A keresztyénség legfontosabb eleme a “feltámadás-hit.” “Ha a Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is” - írta a pogányok apostola, Szent Pál a Rómában élő keresztyéneknek. Ez egy mártír meggyőződése volt, aki előtt aligha lehetett kétséges, hogy a hallgatói közül is nem kevesen életükkel fizethetnek hitükért. Hit, hogy bármely kor, bármely embere igazi szabadságra jut, ha Isten felajánlott kegyelmét elfogadja. Ennek az üdvtörténetnek az Üdvözítő Krisztus a fő személye. Ő a testet öltött Isten, aki bűneink büntetését magára vállalta, s ezt csakis egyedül Ő tehette meg. Nagyhét eseményei egyetemes, világméretű és történelem feletti következményekkel jártak. Megtörtént az igazságtétel. De vajon igazságos volt-e, ami történt? Ez a nagy kérdés oldódott fel azon hajnalon, amikor Krisztus feltámadt a halálból. Isten, aki magára vállalta halált okozó bűneinket, Jézus Krisztusban megosztja velünk az Életet. Hisz “Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne eine vesszen, hanem örök élete legyen." Húsvétkor erre emlékezünk: Az Élet diadalára a halál felett. Isten hatalmát és szeretetét hirdeti a Feltámadás. A legkilátástalanabb állapotból, a legesélytelenebb helyzetből is kisegít minket, csak bízzunk Benne! A húsvéti örömének, az évszázadokon át zengő “Ó él!” azt jelenti a hívőnek, hogy Jézus velünk van, bennünk él, vezet és kísér, isteni segítséget kínál nekünk ma is. A keresztyénség, a Feltámadott népe ezt ünnepli minden vasárnap. Nem vagyunk mi jobbak, különbek, jobbra érdemesebbek mint bárki más; másságunk, örömeink, győzelmeink mind Neki köszönhetők. Bárcsak népünk is inkább bízna Benne, az Örök Változatlanban, mint az évszakokhoz hasonlóan váltakozó politikusokban. Mostani bajaink is talán ide vezethetőek vissza: nyulakat ugratunk a nagy politikai bokorból, és lám, milyen a Húsvétunk? A Feltámadás megváltoztatja a jelent, de a jövőt is. Ahogy ezt az életet lehet Istennel és nélküle élni, úgy a feltámadásban is két nagy táborra oszlik majd az emberiség. Az üdvözültek örömei, a kárhozottak gyötrelmei, az örök jövő teszi igazán súlyossá a feltámadás kérdését. Majd beszélgetésünket Jób vallástételével zárja: “Én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll; és miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent, Akit magam látok meg magamnak. ” Reménysége lehetett a halál utáni Istenlátás, mert nagy megpróbáltatásában is hitt az Élő Istenben. Ez a húsvéti hit. * Előd László: Beszélgetés Novák József lelkipásztorral Megjelent az Interneten 1997-ben, 16,000,000 magyar Fellegvárában, mely http://www.arpad.com címen található.
