Evangéliumi Hírnök, 1998 (90. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-01 / 3. szám
4. oldal 1998. március Felejthetetlen személyek (2) Botka József lelkipásztor Botka József testvér és én nem voltunk egykorúak. 0 már 1915-ben - egy esztendővel születésem előtt - nős, szemináriumot végzett lelkipásztora volt a Buffaloi Magyar Baptista Gyülekezetnek (NY). A század elején ő és felesége az elsők között voltak, akik megtértek és alámerítkeztek az akkoriban kezdődő Magyar Baptista Gyülekezetben, Trenton, NJ-ben. Botka testvérben azonnal látható volt a vágy és a tehetség az Úr szolgálatára. Hamarosan elment Scranton, PA-ba, ahol tervben volt egy magyar baptista szeminárium építése. Volt egy néhány magyar fiatal testvér, aki szeretett volna felkészülni a lelki munkára. Zboray László lelkipásztor buzdítására és irányítása alatt megkezdődött az építkezés. Ezt a szemináriumot tényleg a tanulók és a tanárok építették. A hallgatók közül csupán azokat említem meg, akiket személyesen ismertem: Fazekas János, Majorcsák (Major) Mihály, Botka József, Kovács Miklós és Fancsali Dénes. Ok mind erős oszlopai lettek az Amerikai Magyar Baptista Szövetségnek egész életükben. Az iskola pincehelyiségében volt az ebédlő és három szoba. Ott lakott a Botka házaspár. Botka testvémő szakácskodott és “anyjuk” volt a tanulóknak, akik szintén ott laktak az iskolában. Amikor Botka testvér befejezte tanulmányait, vissza ment Trentonba, ahol megválasztották gyülekezet vezetőnek. Onnan ment aztán Buffaloba. Abban a nagy városban a magyarság szétszórtságban lakott. Botka testvér meglátogatta őket - sokszor gyalog. Fáradságos és eredményes munka után elfogadta az Elyriai Magyar Baptista Gyülekezet meghívását és családjával oda költözött és ott folytatta szolgálatát. Később az Amerikai Magyar Baptista Szövetség Aggmenházába kerestek főgondnokot. Botka testvérékben találták meg az alkalmas házaspárt. Gyermekeikkel együtt 1929-ben beköltöztek aWatervliet, Mi-ben lévő Aggmenházba. Ott igen nagy munkát végeztek. Botka néni volt a szakácsnő és az ápolónő. A ház megtelt hontalan öreg magyar testvérrel. Hamarosan bejött a depresszió. Az amerikai baptista testvérek kénytelenek voltak megvonni a támogatást. Botka Ida, aki 8 éves volt ekkor, így emlékszik azokra az évekre: akkor igen szegények voltunk. A történelmi könyvünkben pedig ezt olvashatjuk: “Az 1935. évben tartott konvención Rév. Botka J. gondnok állásáról lemondott. A depressziós évek öt és feleségét is igen megviselték. Hat éven keresztül minden igyekezetükkel az Aggmenházért dolgoztak és ennek lakóiért. Minden nemes ügy nagy árat követel. Rév. Botkáék a legnehezebb időkben az Aggmenházunkért végzett munkájuk is a kimerülést hozta maga után. A konvenció a lemondást fájó szívvel vette tudomásul. ” Rev. & Mrs. Joseph Botka Egy rövid pihenés után Botka testvér elfogadta a South Norwalk, Conn-i gyülekezet meghívását és ott folytatta az Ür szolgálatát hat esztendeig. Onnan New Castle, PA-ba ment, ahol ugyancsak hat évig szolgált. Az utolsó munkafóldje Carteret, NJ. volt, ahol 1948-ban kezdte meg a munkát. Én már ezelőtt találkoztam Botka testvérrel, amikor átjöttem Torontóból az évi konvenciókra és a prédikátor gyűlésekre. 1949-ben elfogadtam a Bridgeporti Magyar Baptista Gyülekezet meghívását és családommal oda költöztünk. Vagy egy esztendő eltelte után a Carteret-i gyülekezet és Botka testvér meghívott egy heti evangélizálásra. Akkor ismertem meg Botka testvért közelebbről. Vasárnaptól vasárnapig minden nap együtt mentünk látogatni, hívogatni és minden este prédikáltam magyarul és angolul. Sok felejthetetlen emlék maradt az emlékezetemben. Egyik nap bementünk egy magyar otthonba, A férfi fogadott bennünket. A köszöntés után ezt mondta:- Ugye önök testvérek?- Igen - mondta Botka testvér -, mi testvérek vagyunk.- Igen hasonlítanak egymásra - folytatta a házigazda.- O, mi nem vagyunk rokonok. Mi az Úr Jézus Krisztusban vagyunk testvérek - mondta Botka testvér. Ezen bemutatkozás után könnyen ment a bizonyságtétel és a meghívás az esti istentiszteletre. Botka testvér mindig keresett és talált ilyen természetes módot, amely megnyitotta az ajtót a hitükről való beszélgetésre. Mikor mentünk a másik házhoz, megemlítettem neki ezt a megfigyelésemet., O csak annyit mondott: “Testvér, az Úré a dicsőség. ” Abban az időben Botka testvér már beteg volt, de nem engedte, hogy ez a lelki munkában lelassítsa. A betegség azonban erőt vett rajta és kénytelen volt elhagyni a gyülekezetét. Kényelmesebb éghajlatra, Los Angelesbe költöztek. Egy rövid idő múlva meghívtak a Los Angelesi Amerikai Magyar Baptista Gyülekezetbe, amelynek a vezetője Honesko Gyula testvér volt, egy hetes evangélizációra. Ottlétem alatt Honesko testvér adott nekem egy napot, amelynek nagyobb részét Botka testvérrel tölthettem. Kevés idő volt az részünkre. Beszélgettünk, imádkoztunk, sírtunk és nevettünk. Láttam Botka testvér arcán a nagy fájdalmat. Valamikor fogait csikorgatta a fájdalomtól.- Ugye nagyon fáj, Botka testvér, mondtam neki.- Igen testvér, nagyon fáj, de az Úré a dicsőség. Azok voltak az utolsó szavak, amelyeket Botka testvértől hallottam. Néhány hónap múlva (1954-ben) az Úr, az O kegyelméből megelégelve hűséges szolgája testi fájdalmait, magához szólította. Azután Botka testvémő visszaköltözött keletre, hogy közelebb legyen gyermekeihez. Az Úr őt is hazahívta 1968-ban. Én is részt vehettem és szolgálhattam a gyászistentiszteleten, amint dicsértük az Úr Jézus Krisztust egy igen kedves házaspárért, akik életüket az Ür szolgálatában töltötték el. Gyermekeik és azok családjai mind elfogadták az Úr Jézus Krisztust és hűségesen szolgálnak a gyülekezetekben. Mik azok a jellemvonások, amelyek felejthetetlenek Botka testvér életében? Jézus Krisztusba vetett erős hite. Kitartó hűsége Krisztus szolgálatában. Őszinte szeretete mindenki iránt. Egyszerű, de nagyszerű bizonyságtétele úgy prédikációkban, mint egyéni személyes beszélgetésben. Igazi, keresztyén alázatossága, amelyet olyan természetesen viselt, mint a ruháját. Nem tudom, hogy volt-e ellensége, de azt tudom, hogy ő nem volt ellensége senkinek. Vannak Szövetségünkben sokan olyanok, akik nem ismerték Botka bácsit. Kívánom, hogy mindenki találkozzon majd vele a mennyben. Mi, akik ismertük, várjuk az időt, amikor a mennyben találkozunk és ezt mondjuk neki:-Botka testvér, mi is haza jöttünk. Ő majd válaszol, megszokott szavaival:- Az Úré a dicsőség. Amire mi majd örömmel mondunk ÁMEN. Molnár Balázs Nyug. lelkipásztor
