Evangéliumi Hírnök, 1997 (89. évfolyam, 1-11. szám)

1997-01-01 / 1. szám

10. oldal Hegyi-Füstös István:

ISTEN ORSZÁGÁNAK ZSENGÉI

“Az O akarata szült minket az Igazságnak Igéje által, hogy az O teremtményeinek valami zsengéje legyünk. ” (Jak 1:18)

Országjárásom során egyszer különös helyre jutottam. Lángoló nyár volt, napszúrásos meleg, mégis vattakabátot kellett öltenünk, amikor az ajtón beléptünk. A falakon, csöveken, huzalokon tenyérnyi vastagon fehérlett a zúzmara. Leheletünk úgy pipált, mintha farkasordító, kegyetlen télben jártunk volna. Egy h tőházban készítettem rádiós-riportot. A furcsa helyiségben aztán emlékezetes históriát hallottam.

Arról szólt a történet, miképpen járt egyszer egy ott való ember. Egyszerű rakódómunkásból küzdötte fel magát az illető vezetővé. De mintha szakmai ártalom érte volna, megfagyott a szíve. Hideg, rideg, komisz ember vált belőle. Hiányzó tekintélyét hangoskodással pótolta. Jó szó helyett csak a szitkozódáshoz értett. Gyűltön-gyűlt ellene a népharag. Beosztottai várták a kedvező alkalmat, amikor bemegy az “ő utcájukba” - ahogy mondani szokták. Na, ez meg is történt egyszer. A vezető bent időzött a zúzmarás pokolban, a mínusz 30 fokos hidegben. Ellenőrizte az Inter Frigó feliratú fehér vasúti kocsikban szállítandó mélyfagyasztott élelmiszereket. Brigádjának tagjai észrevétlen kisurrantak mellőle, egyedül hagyták. Aztán - pokoli ötlet - rázárták a hármasszigetelésű ajtórendszert. A villanyok égtek, és rivaldafényt sugároztak a kegyetlen színjátékhoz. A bosszúállók a kémlelőnyíláson lesték, élvezték főnökük ijedelmét. Mert a goromba ember egykettőre felfogta, hogy bizony, nem véletlen baleset áldozata ő, hanem sötét tervszerűséggel zárták a fagyos világba. Nyomkodja a vészjelző gombokat. Semmi. Kiabál. Dörömböl. Semmi. Föllobban benne az életösztön. Jaj, csak a váltásig kitartson, addig meg ne fagygyon! Ugrál, mozog, csapkod, lót-fut, hogy kimelegedjék. Pihenőben, tömi magába a vitamint, meg a kalóriát, hisz a mirelit gyümölcs, tartósított húsféle, csemege vagontételben állt rendelkezésére. De egyre nyugtalanabb. Fogy az ereje, lassúbb a mozgása, és őrjöngéssé fokozódik indulata, dühössége. Emberei közömbösen cigarettázva figyelik kintről. Csak hadd puhuljon! Ráfér egy kis lecke! De hol a határ? Mi lesz, ha megfázik, halálos nyavalyát szed össze, vagy elkeseredésében valamit tesz magával? A vezető már sír. Zokogva borul egy ládára. De a leckéztetőket ez nem hatotta meg. Ki tudja, hová, mivé fajul a dolog, ha nem csöng a telefon az ellenőrző fülkében? Remegő gyermekhang érdeklődik:- “Hol van apuka? Mi van vele? Miért nem ért még haza? Nagyon várja a kisfia, mert még anyu sincs otthon. ”

A jégbörtön ajtaja kinyílt, s amikor a félig fagyott áldozat kitántorgott, senkit se látott a kijáratnál. Ettől fogva ez a férfi nagyon csöndes lett. Rákapott a jószóra, emberséget tanult, és a társai maguk közé fogadták.

Már akkor, amikor hallottam ezt az esetet, megképzett bennem ennek a történetnek saját magán túlmutató mondanivalója; mondhatjuk így: eszmei tartalma, tanulsága. Képiségében ott sűrűsödik sok-sok ember életvitele, sorsa. Miért annyi lótás-futás, idegeskedés, kapkodás, és az a mérhetetlen falás, költekezés, hogy ki ne fogyjon az erő, hogy győzzék tovább-tovább a halálra eljegyzettek fagytáncát, didergős kényszerbokázását? Mikor nyílik már a szabadulás ajtaja? Kijelent szabadulást? A választ a Jelenések Könyvében találjuk, a harmadik fejezet 7-8. versében:

“Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, aki bezárja és senki meg nem nyitja: Tudom a te dolgaidat. Imé, adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat

Barangolásaim során jártam én derűs helyen is. Hévíz fűtötte, napsugarak melengette üvegházban. Itt bent lehetett nekivetkőzve is dolgozni, kapkodás, tombolás nélkül. Játékosan. Kint, dühöngött a tél, karmos szelek markolták a havat, bent saláta zöldéit, paradicsom piroslott, uborka kunkorodott a gondosan művelt ágyásokban. A kikelet kicsiben, amolyan mini-tavasz a zimankóban. Tehát, a hűtőházban a tél, az üvegházban a nyár. És a fénybeöltözött munkahelyen, a vitaminokban gazdag zöldség- és gyümölcsféle. Ha a dermesztőén hideg hűtőház az embertelenül elidegenedett világra emlékeztet, az ekklézsia, az anyaszentegyház Isten Országának képe-mása, a primőröket termelő, derűs, életes üvegház ábrájában.

Jézus Krisztus az anyaszentegyházba sákramentumi és szeretetszolgálati közösségben öleli szivére imádkozó és munkálkodó övéit. “Az Ő akarata szült minket az Igazság Igéje által”. Igen. Az Igazságnak megtermékenyítő hatása van, és ez számunkra az Igében közöltetik. Az élet folyamatának törvényszerű menetrendje, fogamzás, kihordás,

szülés, majd növekedés. így történik lelki tekintetben is. A megváltottak osztályrésze szeretet, öröm, békesség, béketürés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. A lélek gyümölcstermése, ahogy a Galata levélben olvassuk. Istenünk jóvoltából, az 0 teremtményeinek valami zsengéje lehetünk. A zsenge, ez az ódon zamatú, kedves, régi bibliai szó a Szentírásban, az eredeti nyelvben így hangzik: apárkhé. Könnyen megértjük, ha a napjainkban inkább ismert “primőr”-re gondolunk. Ami újdonságában mintegy előlege a dús, idejében való termésnek.

A Szentlélek munkálkodása révén valami szép, jó, kívánatos kezdődött a keresztyének körében. Ami most még szerény kezdet, csupán kóstoló, az majd egyszer kiteljesedik az apárkhé plerómává lesz, érthetőbben, az Ízelítőből királyi lakoma. Ezt kérjük esengve, amikor így imádkozunk: “Jöjjön el a Te Országod! ” Ámen.

1997. január

Ezüstöm és aranyam nincsen

Ez a megállapítás a Magyarországi Baptista Egyházra is érvényes. A történelme 150 éve alatt soha nem lett gazdaggá, mert a kezdetek kezdetétől fogva a szegény néprétegből tevődött össze tagsága. A szegénység azonban nem járt együtt a tudatlansággal. Ha kellett tagjaink, gyülekezet alapítók önműveléssel pótolták amit iskolázás hiányában nem tudtak megszerezni. Rottmayer János, vagy Kornya Mihály hallgatói nem egyszer megállapították: igaz, nem végeztek teológiát, egyszerű emberek, de az írásban jártasak, a szólásban pedig bátrak (ApCs 4:13). Soha nem volt igaz az a vád, hogy tagjait azzal toborozta, hogy pénzt osztogatott a megtérőknek. Gyüíekezeteink tagsága a szegénységük ellenére sem voltak szűkmarkúak, ha a bajba jutottakon kellett segíteni. Jóllehet az imaházak építése is lassan haladt, pedig a felszaporodott taglétszám ezt megkívánta volna, már Szeretetházakat építettek az egyedül maradt, tehetetlen és szegénység miatt nyomorgó idősek számára. (Kiskőrös 1905. Hajdúböszörmény 1910.)

Ez a tendencia egyházunkban folytatódik mind a mai napig. Gondolok néhány alapítványra, ahol a kivetett, megvetett, az élet szélére került fiatalokkal foglalkoznak. Sőt mára, amikor a 150 éves jubileumot ünnepeljük, tovább bővült, mert nagyszerűen munkálkodik és végzi áldott szolgálatát a Gyermekmentő Alapítvány, a Baptista Szeretet-