Evangéliumi Hírnök, 1997 (89. évfolyam, 1-11. szám)
1997-01-01 / 1. szám
1997. január 9. oldal Udvarnoki testvérnőnél jártunk ígéretünknek eleget tettünk és az Úr segítségével, feleségemmel együtt elmentünk meglátogatni Udvarnoki Béláné testvémőt. Hála az Úrnak most sokkal jobb egészségi állapotban találtuk, mint egy pár hónappal ezelőtt. Mivel az Udvarnoki Béláné, Ruby a 90-ik születésnapján egészsége sokat javult egy másik épületben volt, ahol hozzá hasonló testi állapotban lévő egyének vannak. Szép tiszta, nagyablakos szobája van. Bármikor kimehet a szép zöld fák és sokszínű virágok között sétálni. Az ebédlőben étkezik, ahol ezúttal mi is az ő vendégei voltunk. Igen kedves emlék részére a 90-ik születésnapjának a megünneplése. Rokonai hazavitték Murfreesboróba, ahol úgy közeli, mint távoli rokonai összejöttek. Saját házát ott már eladták és hiányzott neki, hogy nem ő fogadhatta az ünneplő vendégeket. De egyben örül annak, hogy nincs gondja az üres házra. Elbeszélgettünk a múlt időkről, konvenciókról, kedves találkozásokról ismerősökkel. De tudjuk hogy a régiek elmúltak. Sok minden megújult vagy megváltozott. Ez természetes, elkerülhetetlen, de örülünk annak, hogy az Úr munkája megy tovább, megy előre és mindnyájan kérhetjük az Úr áldását azok törekvé-sére, akik most viselik a munka terhét. Ruby testvérnő mindig átnézi az Evangéliumi Hírnököt és amit tud, elolvas belőle. Szép és kedves időt töltöttünk a testvémővel és imával, örömmel, boldogan váltunk el egymástól, azzal a reménnyel és ígérettel, hogy “ha az Úr is úgy akarándja és élünk, ” ismét találkozunk itt ezen a földön. És, ha az Úr úgy látja jónak, majd az örök otthonunkban, a mennyben. Imádkozzunk idős és beteg testvéreinkért! Molnár Balázs és Joyce 100 éves születésnap Kelownában 1996. november 24-én köszöntötte és ünnepelte a 100-ik születésnapját ünneplő Faragó Lukácsáé testvémőt a Kelownai Magyar Gyülekezet (Canada). Vele együtt hálaadással állottunk meg Isten színe előtt, hogy ilyen hosszú időn keresztül vezette és megáldotta életét az Úr. A nagyszámú gyülekezet mellett családja tagjai (összesen 45) itt Kelownában, Torontóban, Hamburgban és Szegeden ünnepelték és köszöntötték föl. Isten nemcsak szépszámú nagy családdal áldotta meg, hanem jó egészséggel is, mert az orvosokat csak a szokásos vizsgálatok alkalmával látta, a kórházat pedig csak kívülről ismeri. Egyedülálló A 100 éves Faragó Uukácsné ilyen magas kort megérni, hiszen otthon Magyarországon is ritkaság számba megy, itt Kanadában pedig sokkal inkább. Testvémőnk 20 évvel ezelőtt telepedett le Kanadában, és ez időben történt egy nagy változás férje és az ő életében, mert elfogatták szívükbe Jézus Krisztust, mint személyes Megváltójukat. Férjével 73 évet élt, és csak 7 évvel ezelőtt veszítette el. A 100-ik születésnapját még azzal is tudta ünnepelni, hogy ebben az évben született meg első ükunokája, Szegeden. Ezen a nagyszerű és emlékezetes ünnepi alkalmon a család is, a gyülekezet is kifejezte jókívánságait azzal, hogy Isten tartsa meg a jövőben is közöttünk ebben a jó testi és szellemi egészségben és frissességben. Az Úrhoz és a gyülekezethez való hűsége legyen továbbra is ilyen példamutató, mint ahogy őt megismertük és megszerettük. Dr. Viczián János Fényben úszó fellegek... Fényben úszó fellegek, Elmegyek én veletek. Üzenet jött az égből Kérubok seregétől: Rendeld el a házadat, Tedd le Szent Bibliádat. Fényben úszó fellegek, Várjatok csak, már megyek. Halk búcsúszó ajkamon, A szívemből fájdalom... Jaj, de nehéz elmenni, A parancsnak engedni. Fényben úszó fellegek, Ha elmegyek veletek: Ugye jobb lesz nálatok? S fel a mennybe szállhatok? A parancsban megnyugszom: Tudom: vár rám Jézusom. 11. Fényben úszó fellegek, Mégsem megyek veletek. Kérub szólott újra itt: Győzedelmet vett a hit! Még a földön maradok — S tovább prédikálhatok. Fényben úszó fellegek, Nem megyek hát veletek. Tudjátok-e mi az ok? Csoda történt, - nem titok: Órám, amely megállt már, Új parancsra újra jár. A parancs mért változott? És változást mi hozott? E csodának forrása: Hívő szívek imája! — Fényben úszó fellegek, Még nem megyek veletek. Dr.Somogyi Imre írta felgyógyulása után Január lm újat kezdhetünk megint! Csodálatos az élet. De szent Igéd szava szerint Urunk a te beszéded marad csak változatlanul. Ég s föld elmúlik végleg. S mi újat kezdhetünk megint. Herjeczki Géza