Evangéliumi Hírnök, 1996 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1996-03-01 / 3. szám
Balk Margit: Krisztus mibennünk Megszabadít a félelemtől “Ti az Istentől vagytok, fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van!” (ÍJn 4:4) Mi, Erdélyben élő hívők, ezt az Igét nagyon gyakran átéltük, megtapasztaltuk valóságát. Soha nem lehetett előre tudni, honnan és milyenféle támadást eszelnek ki ellenünk. Bármilyen oldalról is közelítettek meg, hogy nekünk rosszat tegyenek, az elmondott Ige bizonyság volt mellettünk és minden lelki javunkat szolgálta (Rm 8:28). Az is nyilvánvalóvá lett előttünk, hogy Isten szereti a szeku embereit is és rajtunk keresztül tolmácsolta számukra is a megváltás evangéliumát. Nekik nem volt alkalmuk máshol hallani az Isten beszédét, mert templomba nem jártak, hittant nem tanultak, Bibliát nem olvastak. Isten élő tanúkként bocsátott bennünket közéjük - mint bárányt a farkasok közé - (az egyik kihallgatónk neve Farkas volt), hogy meghallgassák üzenetét és az vagy felmentésüket szolgálja - ha elfogadják, vagy ha nem, egykor kárhoztatásukra lesz. Tehát így nincs mivel mentegetni hitetlenségüket, sem nem mentegetőzhetnek, hogy nem hallották. Ez a tudat nagyon nagy megkönnyebbülést jelentett és ez az irántuk való szeretet elűzte félelmünket. Az egyik lelkipásztor testvér, akit velem együtt idéztekbe, azt mondta: “Azért küldte az Úr az övéit mint bárányokat a farkasok közé, hogy felfalják; így kerül a bárány beléjük. ” Vajon nem ezt tettük-e mi is Isten Bárányával, aki azért jött, hogy elvegye a világ bűneit és a miénket is? Felemésztettük Ót. Meg is hagyta nekünk az úri Szent Vacsorán: Ez az én testem, egyétek, ez az én vérem, igyátok; miattatok és helyettetek történt mindez. Enélkül ‘'farkastermészetünk” soha át nem változott volna ‘‘báránytermészetté. ” Itt értjük meg azt, amit az Ur Jézus János ev. 4:3 és 7 versében mond: “Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.... Ne csodáld, hogy azt mondám néked: szükség néktek újonnan születnetek.” Ez a báránnyá változás - ez az újjászületés. Farkas barátaink meg is próbáltak felfalni, elnyelni bennünket; de mint az írás mondja: “az ordító oroszlán szertejár, keresvén kit elnyeljen,” de nem sikerült nekik. Egy kisfiútól megkérdezték: mikor nem tud elnyelni bennünket az ordító oroszlán? Azt válaszolta: ha a kereszten talál, mert a kereszt megakad a torkán! Igaza van, ez minden időre érvényes! Rámutat bűneinkre Korábban említettem már, hogy a bűnnek milyen mélységes átka alól szabadított ki az Ur Jézus. Egy alkalommal imaházba igyekeztem. Szívemben olyan szomjúság 10. oldal támadt, hogy halljam az Úr szavát. ‘‘Mit szólsz hozzám Uram ? " Egy kis erdőn mentem keresztül. A fák árnyékában megálltam, kinyitottam a bibliámat és olvastam: “Emlékszel mit koholt ellenem Bálák, (hogy megátkozj, de én az átkot áldássá változtattam át.’ Olyan jól estek ezek a szavak, betöltötték szívemet. Igen, Ó sok átokból sok áldást tud teremteni - tört fel bennem az ujjongó magasztalás. Alig vártam, hogy másokkal is közölhessem! Nem kell restellni, hogy már megint mennyi bűnt ismerek fel magamban, (régen a nagy bűneimet sem láttam be) - mert ezt a bennem levő Szentlélek munkálja; az Ó fényénél láthatóvá, felismerhetővé válnak az ‘‘apró rókák, ” melyek emésztik a szőlőt. Egyszer elém került a Római levél első része. Megszámoltam, hány bűnt sorol fel név szerint. Van ott több mint harminc. Olvasom, figyelem, melyik van meg bennem? Sorba veszem: ez sem, ez sem, na, ez egy kicsit... Végigolvasom. Kimentem magam, ez nem nekem szól. De a Lélek nem hagy nyugton. Újra elolvasom. Mostmár egyre többet ismerek fel magamban. Minél őszintébben olvastam, annál többet ismertem fel sajátomnak. A végén minden felsorolt bűnnek hajlamát megtaláltam magamban. Ahogy nőtt bennem a világosság, úgy nőtt a bűnismeret és a bűnbánat. Előbb igenis “rendben ” találtam magamat, hogy megint rámszóljon az Ige: “Mivel azt mondod, hogy gazdag vagyok és meggazdagodtam, semmire nincs szükségem és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és nyavalyás, szegény és vak és mezítelen (Jel 3:17). Összetört a szívem. El vagyok veszve, kiáltottam, könyörülj rajtam, Uram! És megtette. Megértettem, hogy ez nem visszaesés volt, hanem mélyebbre ásott és felhozta azt, ami még ott ismeretlenül rejtve volt. Valahogy úgy van ez, mint mikor kezünkbe veszünk egy ismeretlen könyvet. Lapozgatás, beleolvasás által tárul fel előttünk tartalma. Amikor életünket Jézusnak adtuk, mint egy könyvet, kézbe vette és lapozgatott benne, feltárta előttijük a szív ismeretlen hajlamait, amire Ó azt mondja, hogy “csalárd és gonosz az” (Jer 17:9). Már kezdetben így nyilatkozik a szívről: “Az ember szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” (lMóz 8:5). Fel is teszi a kérdést: “kicsoda ismerheti azt?” Azonnal válaszol is rá: “Én az Ur vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom!” Ne féljünk ettől az átvilágító-szűrővizsgálattól, mert ez nem más, mint az, amit Jézus mond és tesz: amely szőlővessző terem, azt megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen (Jn 15). Azt tisztítja, amely már termett. Ha mi ítéljük magunkat, nem ítéltetünk. “Ismerjük, Uram, a mi gonoszságainkat, bizony vétkeztünk ellened” (Jer 14:20). 1996. március Oláh Lajosné: Hazai élményeim A legutóbbi karácsonyi és újévi ünnepeket Magyarországon töltöttem, családunk ott élő tagjaival és volt gyülekezetünkkel. így kétféle területen nyerhettem áldásos időt az Úrtól, úgy, ahogyan azt a 128. Zsoltár ígéri: "Megáld téged az Úr a Sionról, hogy boldognak lássad Jeruzsálemet... és meglássad fiaidnak fiait. ” A második ígérettel kezdem. Igaz, hogy kb. minden második évben láthattam őket, de éppen tíz éve annak, hogy az egész család együtt ünnepelhette a karácsonyt. A gyermekek megnőttek és a létszám megszaporodott. 22-tagú családunkba novemberben megérkezett a 23. kis jövevény, Andráska. Ez volt a komoly ok a hazautazásra. Andráska ugyan gondos ellátásban részesült anyukája részéről, de a másik három kicsinek szüksége volt a nagymamára. Az iskolában, óvodában és otthon zajló mindennapi életet még az ott dúló influenza járvány is leterhelte. Hálás vagyok Istennek, hogy mindezekben érezhettük az Ő segítségét. Az újév első két eseménye volt: legidősebb unokánk, Zsolti 23. születésnapja és a baba bemutatása. Zsolti kétszer kapta vissza életét az Úrtól, és már oda is szentelte Neki. Andráskát Révész László lp. testvér mutatta be, - sok évvel ezelőtt ő imádkozott a mi újszülött kislányunkért is. Hálás a szívem a más területen nyert megtapasztalásokért is. Bepillantást nyerhettem nem csak az otthoni élet terheibe, nehézségeibe, hanem azt is megláthattam, hogy Isten milyen csodálatos utakon vezeti az O gyermekeit, és akik Istent szeretik, minden javukra van. A januári 39%-os újabb áremelésről hallva, gondolhatjuk, hogy mindenki küszködik a megélhetésért; napról napra gondot okoz a bevásárlás, a család megfelelő ellátása. Megrendülve hallottam idős emberekről, akik nem képesek megbirkózni gondjaikkal; láttam padokon alvó, bokorban lakó nincsteleneket és emberek hosszú sorát a Máltai Szeretetszolgálat ebéd-osztására várva. Ugyanakkor csodálatra és hálára indít az, amit a közösségben láttam. A gyülekezeti munkában nincs törés, a lelki munka, a beteglátogatás, a szeretetszolgálat, az adakozás és jócselekedetek nem mutatnak visszaesést. Szinte élő példája ez annak, amiről így ír az apostol: “Először önmagukat adták..." A persely is megtelik, segítik az építkező gyülekezeteket, fenntartják a két Szeretetházat, a Teológiát. A legutóbbi Békehímökben olvastam a Szeretetház gondnokának meghatott köszönőlevelét a bőséges karácsonyi adományokért. Ezenkívül sok segítség megy más szükségben szenvedőknek is. A József-utcai gyülekezettől ajándékkal megrakott kocsik, igével szolgáló fiatalok mentek ünnep előtt a Vajdaságba. Támogatják a menekülteket, áttelepülőket is. Emellett a gyülekezet gyermekei sem rövidülnek meg a karácsonyi
