Evangéliumi Hírnök, 1996 (88. évfolyam, 1-12. szám)
1996-12-01 / 12. szám
4. oldal 1996. december Novák József: FOGANTATOTT SZENTLÉLEKTŐL Abibliai személyek legismertebbjei közé tartozik Mária, Jézus anyja. Azon kevesek egyike, akiről rosszat nem olvasunk, csak jót, és követésre méltót. Ez persze nem azt jelenti, hogy bűntelen volt. Isten választása - emberi szempontból is - okkal esett erre az asszonyra (fiatal leányra), aki a hitnek és a tisztaságnak örök példája a Biblia olvasói előtt. Önmagáról helyesen mondta: Mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az O neve. Személyes tulajdonságainál és alkalmasságánál is fontosabb tényező azonban - ha Mária kiválasztására gondolunk - a származása, hiszen ószövetségi próféciák hajszálvékony fonala húzódik át az évszázadokon, a neves elődöktől az akkor még ismeretlen leánykához. Júda törzséhez tartozott, Dávid király szürkeségbe burkolt leszármazottja volt Jézus anyja. Fia, így, törvény szerint is király, mint arról a prófécia szól: Vessző kél majd Isai törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta... (Es 11,1-2) Az evangéliumokat olvasva számos kiváló tulajdonságot ismerünk fel Máriában, de mindegyiknél nagyobb hangsúly kerül arra a tényre, hogy szűzként fogant. Sajnos, ma már magyarázatra szorul, hogy ez mit jelent. Kettős oka van ennek, az egyik a szexuális szabadosság, a másik az a misztikus köd, amibe a római egyház ültette Mária személyét és jelentőségét. Mert a szűz Mária kifejezés jelentése nem több és nem kevesebb annál, minthogy Jézus fogantatása (a teherbeesés) előtt Máriának nem volt viszonya férfivel. Jézus születése nem férfi és nő kapcsolatának, hanem a Szentlélek - előttünk ismeretlen -, egyszeri (tehát soha meg nem ismétlődő!) munkájának a gyümölcse. A katolikus egyház Máriának háromféle szüzességét tanítja: szűz volt Jézus születése előtt (antepartum), szűzen szülte Jézust (in partu), és szűz maradt későbbi életében is (post partum). Az első tétel (virginitas ante partum) alatt azt értik, hogy Mária nemcsak Krisztus fogantatása előtt élt szüzességben, hanem férfiú hozzájárulása nélkül, közvetlenül isteni hatás alatt, szűzen foganta szent Fiát (Dr. Előd István, Katolikus dogmatika, Szent István Társulat, Budapest - 1978, 630. oldal). Ez a tétel valóban a Szentírás tanításán alapszik, mi is így valljuk. A virginitas in partu lényege az, hogy anya gyermekét szüzessége megsértése nélkül szülte. Ez már teológiai okoskodás szüleménye. A katolikus egyház tanítása szerint Mária mentes az ősbűn (eredendő bűn) következményei alól, melyeknek egyike a fájdalmas szülés (lMóz 3,16). Az írás viszont azt tanítja, hogy az ősbűn következményeinek öröklődése általános emberi tapasztalat. Krisztus az egyetlen kivétel ez alól. A virginitas post partum hibásságát azonnal felismeri, aki a Bibliát komolyan tanulmányozza. Mária megházasodott és gyermekeket szült, kiket az Úr testvéreiként említ az Újszövetség. Istenről gondolkodni, és kijelentéseket tenni a legdicsőségesebb tevékenység, amit mi bűnös emberek tehetünk. Ezt mindig szívvel és értelemmel tesszük. Ez azonban a legveszélyesebb tevékenység is, ha ennek a szívet és értelmet is igénybevevő folyamatnak az elindítója és őrzője nem a Szentlélek, ha ebben csak mint ugródeszkát használják a kinyilatkoztatást. A tévtanok okai a legtöbbször nem rossz célokban, vagy érvelési módokban ismerhetők fel, hanem abban, hogy a kinyilatkoztatást a tan szolgálatába állítják, annak eszközévé degradálják. Megfigyelhető, hogy a tévtanok hívei - amennyiben a keresztyénség berkeiből indultak, vagy arra tartanak - mindig gazdagon tűzdelik tételeiket a bizonyitó igeversekkel. A Szentírás tekintélyét emberi okoskodásra vetítik. Ez éppen ellenkezője annak, amit tennünk kell. Dávid gyakorlatából és bizonyságtételéből tárul elénk az Ige és a hívő kapcsolatának épitő és követendő leírása: Szívembe rejtem szavaidat, nehogy vétkezzem ellened (Zsolt 119,11), vagyis Isten Szavából indul ki, és az által halad az abban kitűzött cél felé a hívő minden tevékenysége - legyen az gondolati (hitelvek, tanítás), vagy gyakorlati (életmód, istentisztelet). Mária személyének a jelentőségét is ebből az alapállásból kell vizsgálnunk. Ellentmondásosnak tűnhet, ha az előbbieket az Apostoli Hitvallásból vett idézettel folytatom, de ezt teszem mégis, mert a keresztyénség történelmében kevés olyan dokumentumra mutathatunk, ami a fenti alapelvet követi. Az Apostoli Hitvallás egy a gyermeki értelemre szűkített vázlata azoknak az igazságoknak, amik a keresztyénség első évszázadaiban elődeink értelmében kikristályosodtak a Biblia tanításából, és ahogy azt a tanítók kemény munkával megfogalmazták. Ebben a vázlatban ezt találjuk Jézus Krisztusról (nem szűz Máriáról!): fogantatott Szentlélektől, született szűz Máriától.... Két fontos igehelyre utalunk ezzel: Máté 1:18-25 és Lukács 1:26-38. Lukács evangéliumában azt olvassuk, hogy Isten Gábriel angyalt azzal az üzenettel küldte Máriához, hogy születendő Fiát nevezze Jézusnak. Mária értetlenkedő kérdésére, hogy miként lehetséges ez, hiszen neki nem volt kapcsolata férfivel, az angyal így válaszol: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. És ez történt. Vannak, akik szimbolikus értelmet látnak az angyal szavaiban, mintha csupán egy különös áldásban részesülne majd Mária gyermeke. Ezt arra alapozzák, hogy az angyal utal Erzsébetre is, akinek meddősége miatt nem lehetett gyermeke. Nézetük szerint, Mária és Erzsébet terhessége Isten beavatkozásának az eredménye, tehát csoda, de nem jelenti azt feltétlenül, hogy a fogantatás a Szentlélektől volt. Az így érvelők figyelmen kívül hagyják a két nő közti különbséget. A Biblia sehol sem említi Máriáról, hogy meddő lett volna. Mindkét esetben csoda történt, de nem ugyanaz. Az egyiknél az addig meddő fogan és szül fiút, a másiknál a szűz szül gyermeket. Az angyali üzenet fontos része az is, miszerint a születendő gyermek Isten Fia lesz: Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Fiad nagy lesz és a Magasságbeli Fiának fogják hívni (Lk 1,31-32). Az evangéliumi beszámolók Jézus isteni származására teszik a hangsúlyt. Máté evangéliumában ez különösen is kiérződik. Gyermeket fogant a Szendétektől (Mtl,18). A benne fogant élet a Szentiélektől van - mondta az angyal Józsefnek (1,20). Ésaiást is idézte, aki a Messiás jöttéről így prófétáit: íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten (23. vers; És 7,14). Pál apostol ezt írja a Galatákhoz írt levélben: Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született (4,4). A Krisztus-himnuszban pedig így tesz vallást az Úr foldrejöttéről: O mint Isten az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette magát, és hasonló lett az emberekhez... (Fii 2,5-7). Minden kétséget kizáróan hitte és tanitotta Pál apostol is, hogy Jézus Isten, és hogy egy szűz testében fogant, mint ember. Miben áll mindennek a jelentősége? Péter apostol megszívlelendő tanácsával hadd kezdjük a válaszkeresést: Legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek (lPét 3,15). A mi reménységünk Jézus Krisztusban van. Alapja az a történelmi ténysor, hogy Isten emberré lett, megismerte az emberi élet gondjait és örömeit, mint ember is, és önmagát váltságul áldozta, a bűn büntetését átvállalta. Ha ember tette ezt, akkor áldozatának az értéke is emberi mércével méretik. Jézus Krisztusban azonban Isten vette el a bűneinket, és ezért minden kor minden emberének Vele van dolga úgy kegyelem, mint ítélet tekintetében. Áldozatának értéke isteni mércével méretik. A szűzként fogantatás Isten csodálatos hatalmát hirdeti, de azon túl valami sokkal fontosabbat is, mégpedig, hogy Akinek a közénkjöttét ünnepeljük, isteni természettel lépett a fizikai világba. Az Úr mennybemenetele után hamarosan, itt is, ott is tévtanítók jelentek meg (János leveleiben már olvasunk róluk), akik előbb vitatták, később tagadták vagy az Úr Jézus Krisztus ember voltát, vagy az ő istenségét. A reménység erejét veszti, ha a Krisztus személye és munkája vitatott. János evangéliumát éppen az különbözteti meg a többitől, hogy a születés történetének elmondása helyén Krisztus
