Evangéliumi Hírnök, 1995 (87. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
4. oldal 1995. február EGY MISSZIONÁRIUS NEHEZ NAPJAI Imádkozzunk Füredi Kamilláért! ... Szép karácsonyunk volt. Advent első vasárnapján a kis gyülekezet, amelyről a múltkor írtam, megválasztott lelkipásztorának és a szövetség is jóvá hagyta a döntést. Néhány elmaradt tag elkezdett újra járni, és kívülről is voltak látogatók. Karácsonykor úgy megtelt az imaház, hogy a gyerekek a földön ültek. Sajnos karácsony első napján istentisztelet után hallottuk a hírt, hogy megtámadtak egy tőlünk kb. 20 km-re levő várost és nekünk is üzentek, hogy újévre hozzánk érnek. A hír mindenkit rémületbe ejtett. Az emberek elkezdtek pakolni és batyukkal a fejükön elvándoroltak. Csütörtök reggelre küldtek a városba egy szakasz katonát. Ekkor a szövetség vezetője azt javasolta, hogy az asszonyok, nők, gyermekek hagyják el a várost... Pénteken többen feljöttünk a fővárosba, természetesen csak a legszükségesebb holmival. Én két kis bőrönd ruhát és néhány értékesebb könyvet hoztam magammal. Másodikén, kedden terveztem visszamenni. Csak az bántott, hogy nem mehettem ki a gyülekezetembe; de mindjárt felkértek a fővárosban, hogy újév első napján egy most alakulóban levő kis gyülekezetben prédikáljak. Az Úr nagyon megáldotta a szolgálatot és kb. 10-en döntöttek (összesen lehettünk vagy 35-en). Sajnos azonban szállásunkra érve ismét rossz hír várt ránk. Vasárnap reggel nehéz katonai fegyverekkel, egyesek szerint gránátokkal és rakétákkal is megtámadták Lunsar-t, azaz a várost, ahol laktam és ahol az egyházközpontunk is van (volt). Egy néhányon még el tudtak menekülni autóval, de pl. a főtitkár testvér (aki szintén elküldte a családját még pénteken) csak úgy tudott elmenekülni, hogy átugrott a kerítésen és a mocsáron, bozóton keresztül, a lábát többször megsértve egy biztonságos helyre jutott. (...) Megtámadták a szemklinikánkat, fölgyújtották a főtitkár testvér autóját, tönkretettek, fölgyújtottak több házat... Sajnos még most sem tudtunk visszamenni, mert még nem biztonságos a helyzet... Kamilla E levelet január 4-én írta Kamilla. 2 héttel később sikerült vele beszélnem telefonon. Azt üzeni, hogy ne írjunk neki, amíg újra nem jelentkezik. A kiküldő missziós társaság a háborús helyzet miatt visszahívásukról gondolkodik. Lehet, hogy mire ez a lap olvasóink kezébe kerül, már nem lesz az afrikai missziómezőn. A nehéz, megpróbáltatásokat is tartogató, bizonytalan időkre nézve az Úr oltalmába ajánljuk őt. Nem feledkezünk el imádságainkban róla! (HG) jóm, idejében el tudtam ugomi, és segítségül hívtam két férfit, akik a ház körül dolgoztak, hogy üssék agyon a kígyót. Nem ettem meg, de csak azért nem, mert nem tudom, hogyan kell a kígyómérget kiszedni. Egyébként óriáskígyót már ettem. A főtitkár testvér kecskéjét ölte meg és akarta lenyelni, amikor észrevették és agyonütötték. Pörköltöt készítettek belőle és nekem is jutott egy adag. Sajnos a kígyónál is nagyobb veszély az, hogy a frontvonal szinte hétről hétre Az újonnan bemerítettek imaháza kívülről és belülről közelebb kerül. Semmit nem tudunk tenni, hogy védjük magunkat. Amíg közvetlen veszély nem fenyeget, végezzük a munkánkat és imádkozunk, hogy idejében el tudjunk menekülni. Lehet, hogy mindent hátra kell hagyni - bebútorozott lakást, felszerelt háztartást, értékes teológiai könyvtárat, kedves emléktárgyakat, tudva, hogy az vagy fosztogatók, vagy a tűz martaléka lesz. Természetesen Istenre hagyatkozunk; de nagyon nehéz nyugodtnak lenni, amikor különböző rémhíreket hallunk, Szeretetvendégség a bemerítés és az úrvacsorái istentisztelet után vagy akkor, amikor a városban kitör a pánik, szórványos lövöldözések miatt. Ennek ellenére jól haladok a munkával. Szervezem a soron következő intenziv kurzust a Biblia Iskolában. Egyháztörténelmet fogok tanítani. Jegyzet nincs, illetve most igyekszem Részletek Füredi Kamilla év végi leveléből ... Az év első felében nagyon el voltam foglalva az új otthonom kialakításával, azután meg a felszaporodott irodai munkával a Bibliaiskolában. Mára azonban minden szépen kialakult. Van egy szép otthonom, olyan, amivel Európában is megelégednék. Persze van egy néhány különbség egy európai lakás és az enyém között. Például az, hogy a nappali szobában, ahol most a levelet írom kb. 108 fok meleg van... Nagy öröm, hogy kaptam egy kis generátort, így legalább naponta egy-két órát van áramom... A genarátorhoz kapcsolódik egy másik meglepetésem is, amelyben két héttel ezelőtt volt részem. Itt mindig este hét óra körül sötétedik és általában meg szoktam várni, amíg teljesen sötét lesz, hogy kimenjek a kamrába, egy elemlámpával, vagy anélkül, mert már ismerem a járást és a hold vagy a csillagok fénye is elég, hogy megtaláljam a kapcsolót és beindítsam a generátort. Arra figyeltem fel, hogy estéről estére zajt hallottam, amikor beléptem a kamrába. Biztosan egerek fészkelték be magukat valamelyik sarokba, itt az ideje, hogy kitakarítsam a kamrát - gondoltam. Eljött az a nap is, amikor hozzáfogtam kipakolni a kamrából; bőröndöket, dobozokat, vezetékeket, amik a generátor beszereléséből visszamaradtak. Ahogy felemeltem az egyik dobozt, látom, hogy egy széles, fekete vezeték megmozdul, majd csak úgy magától fél méterre felemelkedik. Egy kifejlett példányú fekete kobra sziszegett rám kidülledt szemekkel, földagadt nyakkal, harapásra készen. Nem esett semmi ba
