Evangéliumi Hírnök, 1995 (87. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
1995. február 5. oldal összeállítani abból a néhány könyvből, ami a rendelkezésemre áll. Munkámat azonban gátolja az állandó veszély helyzet, nem tudok utazni és tanulóimat szolgálati helyükön látogatni, ahogy kellene. A kis falusi gyülekezet, amelyhez csatlakoztam és ahova vasárnaponként kijárok, nagy változáson ment keresztül. A fiatal lelkipásztor kb. három évi szolgálat után elköltözött egy másik helyre, így rám maradt az igehirdetés és a gyülekezeti ügyek intézése. Sikerült rábeszélnem a testvéreket, hogy hozzuk rendbe a félig kész lelkészlakás egyik szobáját és ott tartsunk vasárnapi iskolát a gyerekeknek. A második vasárnap több mint 40 gyerek szaladt össze a faluból, hogy részt vegyen a vasárnapi iskolán. A gyerekek szülei többnyire elmaradt gyülekezeti tagok. Most azért imádkozom, hogy az Ur hozza vissza őket a gyermekeken keresztül. Másutt, szintén ebben a körzetben új gyülekezetek alakulnak és számosán megtérnek. Húsvétkor volt egy nagy, összevont, körzeti bemerítés, amiben én is részt vettem. Karácsony körül ismét lesznek kisebb bemerítések. Azonban a megtérés itt egy kicsit mást jelent, mint pl. Magyarországon vagy Erdélyben. A húsvéti nagy, összevont körzeti bemerítésben Kamilla is részt vett Sokan csatlakoznak a gyülekezethez anélkül, hogy készek lennének megváltozni vagy tudnák, hogy milyen gyakorlati következményekkel jár hívőnek lenni; sokszor azért, mert hiányzik a kellő ismeret és sok tanításra lenne szükség, hogy az újonnan bemerítettek meg is maradjanak és hitben növekedjenek. A tanítást hátráltatja a nagy írástudatlanság. Hiába van a Biblia lefordítva a helyi nyelvre, az emberek nem tudják olvasni... Leveleiteket nagyon várom, de ha csak egy üdvözlő lapot kapok, annak is örülök, hetekig díszíti az asztalomat. (...) Kérlek imádkozzatok érettem és szolgálatomért, ahogy én is ezt teszem érettetek. A mi Urunk Jézus Krisztusunk áldjon meg Titeket gazdagon, adjon Boldog Újesztendőt. Szeretettel: Kamilla. Hubmaier Strasse, Oncken Weg TEMPORA METAM ER Ingolstadtban, a jelentős délnémet városban történt. Egy hétvégi ügyeletén, amint egyik betegem a személyi adatait diktálta, felfigyeltem az utcanévre: Hubmaier Strasse. A kezelés után rögtön föllapoztam a címkönyvet, mely az utcanevek eredetét is magyarázza. A Hubmaier utcánál ez áll: "Balthazar Hubmaier (1485-1528) Professor und Pfarrer bei Unserer Lieben Frau" azaz: Hubmaier Baltazár (1485-1528) professzor és a Boldogasszonyunk (az itteni fő katolikus templom neve) lelkésze. Az itt említett "katolikus lelkész," akiről a mai napig utca van nevezve Ingolstadtban, nem más, mint a mi anabaptista mártírunk, aki 1485 körül Augsburg mellett született és megtérése után mint anabaptista reformátor működött. Tevékenysége mindvégig szálka volt az akkori egyház szemében, míg végül is az inkvizíció halálra ítélte és 1528. március 10-én Bécsben a délnémet és morvaországi anabaptista mozgalom vezéregyéniségét máglyán égette el. Néhány nappal később pedig hitvesét, aki szintén nem volt hajlandó megtagadni hitét, a Dunába fojtották. Újabban már más baptista utcanév is van Ingolstadtban: az Oncken Weg. Ezt - baptista javaslatra - az idén nevezték el, amint ott a terjedelmes, új baptista kápolna (Kreuzkirche) épülőben volt. Johann Gerhard Oncken volt az első baptista gyülekezet alapítója Hamburgban. Ez az új imaház most épült, 1994. december 4-én lett felavatva. Már messziről látható az égbe tornyosuló épület. Oncken is büszke lenne erre, amit a 140 tagú gyülekezet az Úr segítségével egy jó év alatt létrehozott. 3,2 millió német márkába került a projektum, melynek nagy részét a tagság fizet, ill. ledolgoz. Ingolstadt város negyvenezer márkát adományoz hozzá, a bajor kormány a két lakást szponzorálta, melyek szintén a komplexumban vannak, a lelkész, ill. a házmester számára. A kápolna minden igényt kielégít. Pl. a mozgássérültek számára is megközelíthető; a csecsemő és gyermekgondozóból üvegfalon át látható, figyelemmel kísérhető az istentisztelet; könyvtárnak és kávézónak is jutott hely. (...) A szomszédoknak a gyülekezet megnyitása előtt "szomszédlevéllel" mutatkoztak be, egyben hívogatva őket a rendezvényekre. Észak-Amerikában a szabadegyházak dominálnak, Európában sajnos még mindig a kisebbséget képezik. Bár meg vagyok győződve, hogy Hubmaier testvérünk szelleme él és az Úr lelke munkálkodik. Egy ilyen létesítmény nagy mértékben hozzájárul a misszió terjedéséhez a katolikus bajor városban. Soli Deo Gloria! Dr. Siegmann Ferenc Joni Eareckson Tada újra Magyarországon Október 21 -én Joni Eareckson Tada, az amerikai rokkantak mozgalmának vezető egyénisége az újpesti baptista gyülekezetbe látogatott. A "Budapest Rally" néven meghirdetett esten megközelítőleg 800 érdeklődő érkezett Újpestre, egészségesek, mozgássérültek, süketek és egyéb fogyatékosok Magyarországról, Nagy-Britanniából, Hollandiából, Romániából, Oroszországból és az Egyesült Államokból egyaránt, hogy meghallgassák Joni zenés bizonyságtételét. Joni Eareckson Tada az október 20-23-a között "Egyház és Fogyatékosság" címmel Dunakeszin megrendezett 2. Európai Szimpózium alkalmából tartózkodott Magyarországon. (...) A tanácskozásnak, amelyek 30országból közel 300 résztvevője volt jelen, a fő célja az volt, hogy figyelmünket ráirányítsa a sérült, fogyatékos emberek problémáira. Az október 21-én megtartott nyilvános összejövetel megrendezésére az újpesti baptista gyülekezetei kérték föl. A zsúfolt imaházban dr. Gadó Pál, a MEOSZ alelnöke mutatta be Joni Tadát és férjét Ken Tadát. Tolmácsolt Kisházi Mária és dr. Gerzsenyi László, közreműködött az amerikai Silent Tuch - Csendes Érintés - nevű süketnéma együttes. A számos süketnéma vendégnek jeltolmácsok tették érthetővé az elhangzottakat. Joni, meggyőző igehirdetését a szimpózium főtémájának igéje - Lk 14:23 - alapján tartotta. Hangsúlyozta, hogy Jézus különös szeretettel van azok felé, akik elismerik gyengeségüket, legyen az akár testi, akár lelki gyengeség. Hangsúlyozta, hogy m indnyújunk feladata Jézus Krisztushoz hívni az embereket, a fogyatékosokat is! Az est végén, amelynek különös atmoszféráját átlengte a Jézusban való öröm, Joni sokakkal beszélgetett személyesen is, egészségesekkel és fogyatékosokkal egyaránt. (Baptista Hírlevél)