Evangéliumi Hírnök, 1994 (86. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
10. oldal 1994. január VASÁRNAPI ISKOLA ül 1994. január 30. A TÉKOZLÓ FIÚ PÉLDÁZATA Lukács 15:11-24 Mit jelent a tékozlás? Rossz értelemben: A javak oktalan elpazarlása, elvesztegetése. Jó értelemben: Testilelki javainak gondolkodás nélküli szétosztása, feláldozása. Isten tékozló szeretetének példája: Egyszülött fiának feláldozása, valamint az ige előző szakaszában található két példa: Egyetlen bárány, és egy kis értéktelen pénzdarab megtalálása érdekében — a lényegesen nagyobb érték kockáztatása. A példázatbeli fiú tékozlása nem ilyen nemes elgondolásból fakadt. Az ő elveszett volta nem volt véletlen, rossz sorsát ő kereste magának. Családi történetbe építi bele Jézus az örök emberi tévedés veszedelmét: A kiművelt, felnőtt ember büszke a sza-Ä AKIK ELMENTEK Helen Hubai Feleségem, Helen Hubai (született Jakab Ilona) október 13-án, hosszú szenvedés után átszenderült az öröklétbe. Szenvedését szinte példátlan türelemmel és a hívó szóval való teljes megbékéléssel viselte, és teljesen felkészült a hazamenetelre. 43 évi boldog házasság után hívta haza az Úr. Temetése október 16-án volt a Salmon Arm-i temetőben. A kápolnában angolul, a temetőben pedig magyarul szólt az Ige és az ének. Két kedves énekét énekeltük a Kelownáról, Surrey-ből és a Langley-ből érkezett testvérekkel: „Én jól tudom Megváltóm él”, és „Jézusom karjain oly jó nekem .. kezdetű énekeket. Tóth Győző testvér orgonáit, Mark Engel és Viczián János testvér szólta az Igét. Nem sokan ismerték őt itt az Újvilágban, de talán él még néhány testvér, aki jó szívvel gondol Rá. Életében került minden nyilvánosságot; egyszerű és nyíltszívű közvetlenséggel élt, igazi példabeszédekbe illő asszonytárs volt. Gyászolják: félje és magyarországi nővérei és unokatestvérei. Eugene Hubai bad akaratból választott életvitelre, önállóságára, de nem számol az atyai ház védő falain kívül reá leselkedő veszélyekkel. Ennek szemléltető példája a tékozló fiú, a szerető apa és a féltékeny testvér története. 1. A tékozló fiú. Kikívánkozott a szülői házból, a más vidék, nagyobb lehetőségek, szabadon választott út, szórakozás, és a jobb élet reményében. Ezt az örökségül kapott pénz segítségével akarta elérni. Felettébb ismert kép ez napjainkban! De az eredmény nem valami bátorító. Időszakos barátok. Amig a pénz tart... Az “édes élet” csak a kezdetben tetszetős. Sorsa: az egyedülmaradás, lerongyolódás, és az éhezés, mely a disznók vályújáig alacsonyítja le. Elhagyatva. Mélyen megalázva, kénytelen szembenézni a tényekkel. Feltámadt a hazatérés vágya, s a felismerés, hogy fiúi jogát ő maga játszotta el. Fordulat. Bármily messze útról is vissza lehet fordulni! Ami lelkében végbemegy: bűnbeismerés, bűnvallás, méltatlanság érzése, szilárd elhatározás a visszatérésre, a bocsánatkérésre. 2. Az édesapa. “Mikor még távol volt, meglátta őt.” Ebből következik, hogy a kapuban állt, hogy naponta kémlelte a látóhatárt, hogy várta őt! S hogy gondolatban szüntelen követte, imáival kisérte fiát. Elébe futott, megölelte. Megrövidítette fiának keserves útját! Szeretete nem a szennyes rongyokat, csak a fiát látta, aki “elveszett, de megtaláltatott.” Neki így is fia maradt, nem bérese. Űj ruhát adott rá, megtisztult gyermekét új kincsekkel ékesítette fel. “Örvendezvén örvendezek az Úrban, mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem...” Örömünnepet szerzett, lakomát, melyen az egész ház ünnepelte a “halálból feltámadt” fiút. Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve hazaérkezett! 3. Az idősebb testvér. Nem osztozott az örömben, hiszen ő hű volt, sohasem hagyta el az atyai házat. De nem volt tékozló a szeretetben, megbocsátásban sem! Szinte ráismerünk a 15. rész 2. versében bemutatott büszke farizeusokra, és a vámszedő mellett imádkozó főemberre. De ráismerhetünk arra a mai keresztyénre is, aki érdemként emlegeti 30, 40, 50 éves gyülekezeti tagságát, és szolgálatait, a megtérő bűnöst viszont érdemtelennek tartja. Jézusnak ez a példázata mindig megindító, mert még ma is megtérésre szólít fel. Ma is megláthatjuk benne Isten atyai szeretetét, s az Isten nélküli élet halálos mélységeit. A csapások legnagyobbika lesz a lelki éhség. (Ámós 8:11-12) Hála Néki, hogy bent lehetünk az atyai ház oltalmazó falai között! “Titeket is, akik holtak valótok bűneitekben, megelevenített, megbocsátván minden bűnötöket” (Kol. 2:13). Aranymondás: Lukács 15:24 * * * 1994. február 6. SZILÁRD HIT, GYERMEKIES LELKÜLET Lukács 18:15-30 A rész elején Jézus különböző példázatok által tanít az alázatra, a kicsinyek, megvetettek „boldogságára”. A tanítást két esemény teszi aktuálissá és érthetőbbé. 1. Gyermekek Jézus körül. Akik elhozták őket, azok a szülők hittek az áldásban. A zsidók áldásnak, Isten ajándékának tekintették a gyermekeket, noha az ókori pogány filozófusok (Platon, Arisztlotelesz) felvetették a mai nyelven „családtervezésnek” nevezett lehetőséget, és azt, hogy a beteg vagy torz csecsemőt meg kell ölni. Jézus a tanítványok tiltakozása ellenére fogadja a gyermekeket, de nem csupán népe hagyományait követi. Több ennél az az igaz szeretet, amellyel Ő a kicsinyeket, a tisztaszívűeket isteni oltalmába fogadta. „Ne tiltsátok el őket!” A visszautasítás jóvátehetetlen törést eredményezett volna. Jelenlétük pedig alkalom a tanításra. „Ilyeneké az Istennek országa!” Mi az, ami polgárjogot adhat? A naív egyszerűség, feltétel nélküli hit és bizalom, nyílt igazmondás, a körülvevő gonoszság helyett a jóban való öröm, tisztaság, ártatlanság. Ezek a tulajdonságok már hiányoznak a „túlokos” felnőttekből, de ha a mennybejutásnak ez a feltétele, akkor vissza kell jutnunk erre az állapotra, újjá kell születnünk! A gyermekies lelkűiét független a rangtól, műveltségtől, kortól, vagy gazdagságtól, azt a lelkületet, szellemiséget képviseli, amit már a bébi mosolyában is láthat-
