Evangéliumi Hírnök, 1993 (85. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
1993. január 11. oldal beszédet bolondságnak tartják. — Az apostol az Igével szégyeníti meg a bölcseket. Eddig a világ összes bölcsessége együttvéve sem volt elég arra, hogy „a világ a bölcsesség által ismerje meg Istent” (21. vers). Amit az ember bölcsességnek tart, az az Isten előtt bolondság. Amit az ember bolondságnak (lehetetlennek, logikátlannak) tart, az az Isten mérhetetlen bölcsessége. Az apostol mindent megoldó érve, s egyben gyönyörű hitvallása a 18. vers. Ma is ez a mi hitvallásunk! Igazsága kétezer év óta változatlan és örökérvényű. Azóta már hány bölcs, hány híres, hatalmas és nemes ember tanítását jegyezték fel, mégsem jutott ennél tovább az ember! Pedig oly egyszerű, hogy a gyermek is megértheti. Kétféle embercsoport van a világon: akik elvesznek, és akik megtartatnak. Akik elvesznek: ezek azok, akik saját bölcsességükben bíznak, akik ma is azt hirdetik, hogy ők találták meg az igazságot. Akik megtartatnak: azok, akik elfogadják Jézus Krisztus váltsághalálát, a kereszt üdvözítő erejét. Azok, akik önmagukban bölcstelenek, erőtelenek, a világ előtt megvetettek, nemtelenek. Őket választotta ki magának Isten! A 26. vers nyomán tekintsünk magunkra, gyülekezetünkre! Mivel dicsekedhetünk? Műveltségünkkel, befutott életünkkel, pozíciónkkal? (lKor 13:2). Minden dicsekedésünk megszégyenüléshez vezet, és annak felismeréséhez, hogy „Krisztus lett nekünk bölcsességül Istentől, igazságul, szentségül és váltságul” (30. vers). A kereszt jelentősége. Krisztus előtt: a legsúlyosabb büntetés eszköze, gonosztevők, gyilkosok kivégzőfája, a halál jelképe. Krisztus után: az elvégzett váltság eszköze, a bűnökért való áldozat fája, Krisztus megtartó erejének jelképe. „Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet.” (23. vers.) Aranymondás: lKor 1:21. * * * 1993. január 31. EGY TEST, EGY LÉLEK - KRISZTUSBAN Efézus 4:1-16 Ez a rész komoly felszólítással kezdődik: Járjatok elhivatástokhoz méltóan! A további versekben az apostol megadja ehhez a kulcsot, az eligazítást. Hívő gyülekezethez szól. Némely gyülekezeti tagnak sokszor azt a legnehezebb megtanulnia, hogy ha valaki egy közösségbe akar beépülni, többé már nem egy különálló egyed, hanem egy „tag”, aki a közösség javát szolgálja. Ez csak egy módon lehetséges: Ha teljesen feladjuk az „ÉN”-t, akaratával együtt, és felöltözzük az itt olvasható tulajdonságokat, „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.” Egy a test és egy a Lélek. Az emberi test Isten legtökéletesebb földi alkotása. A testnek minden tagja végzi a maga feladatát, egy élő organizmusban, tökéletes egységben. Amint az emberi test különböző részei között folyamatos és zavartalan az egység, tökéletes az összhang, így kell lennie ennek a gyülekezetben is, amely Krisztus teste. A tagok különbözőségéből adódnak a különböző feladatok (11. vers). „Mindenikünknek!” És „szolgálat munkájára”. Nincs szó olyan tagokról, akik csak elfogadói a szolgálatoknak. Ha egy testben levő tagnak nincs funkciója, az vagy beteg, vagy csecsemő. Hányszor érezzük, hogy „mindenestől fogva nevekednünk” kell! A teljes együttműködés csak az egy Lélek által lehetséges. „A szolgálatokban különbség van, de ugyanaz a Lélek.” Olvassuk el a Róma 12:4-8 verseket! Ha az egy Lélek vezetése irányítja a tagok munkáját, akkor tökéletes az együttmunkálkodás. Erre hivattattunk el! Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Sok imaház falára lett felírva hitvallásként. Gyakorlatban annyit jelent, hogy hitünk nem megosztott, nem tájékozatlan, hanem szilárd és egységes, amely nem ad teret a tévtanításoknak, a tévhitnek. „Tudom, kinek hittem!” Hitünkről bármikor, bárkinek készen vagyunk bizonyságot tenni. Hitvallásunk megpecsételésére, kifelé is látható bizonyságára Jézus példáját követtük a keresztségben, a bemerítkezésben. Valljuk, hogy csak ez az egyfajta keresztség a helyes. Gyakorlatilag ezzel válunk tagjává a gyülekezetnek, Krisztus testének. Egy az Isten, mindeneknek Atyja. „Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őbenne, és egy Urunk, Jézus Krisztus...” (1 Kor 8:6). Ő a Feje a testnek, Aki által szép rendben egybeszerkesztve működhet minden tag, Aki által nevekedhetünk, érett férfiúvá lehetünk az Ő szolgálatában. Boldog az a gyülekezeti tag, aki a megváltás és újjászületés kegyelmi állapotában élhet, és tevékeny tagja lehet Krisztus testének. Aranymondás: Ef 4:4. 1993. február 7. A FELTÁMADOTT ÚR MISSZIÓPARANCSA Lukács 24:36-53 A kijelölt igerész két különböző helyszínen lejátszódó, kétféle, de összefüggő, egymás után következő történetet ír le. 1. A helyszín: Jeruzsálem, a felház, ahol a félelmes szívű tanítványok együtt voltak. A feltámadt Jézus testben jelent meg köztük. Megállt a középen. Ahol Ő megjelenik, csak a főhely illeti meg! Sokszor imádkozunk az Ő jelenlétéért. Legyen hát Ő a középpont: összejöveteleinken, otthonunkban, egyéni életünkben! A tanítványok minden oldalról láthatták testi voltát. „Lássátok meg!” A rémületet követi a szív lecsendesedése, a szemek megnyílása, az értelem kitárulása, az írások megértése, Jézus mindenhatóságának teljes elismerése. „így volt megírva, így teljesedett be.” Ez most már nem elvont tanítás volt, hanem kézzelfogható valóság. A váltság elvégeztetett, most már annak kell következnie, hogy amiért ez történt, a megtérés, a bűnbocsánat lehetősége eljusson az emberekhez. „Ti vagytok ezeknek tanúbizonyságai!” A tanítványok megkapják a megbízatást: Prédikálni az Ő nevében. Ez a megbízatás: a) Nem egy bizonyos időre szól. Végtelen a bizonyságtevők láncolata, nemzedékről nemzedékre, napjainkig, és tovább a világ végezetéig. b) Nem ismer faji, nyelvi különbségeket. c) Nem ismer földrajzi határokat. „Jeruzsálemtől a föld végső határáig.” Ez a munka mérhetetlenül nagy, nem emberi erőre alapozott munka. Legjobban Jézus tudta ezt, s ezúttal utolsó ízben ismételte meg ígéretét, hogy elküldi Szentleikét, felruházza őket mennyei erővel. Ez az erő cselekedte azt, hogy futótűzként terjedt az örömüzenet. Nekünk, mai tanítványoknak is tudnunk kell, hogy
