Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
6. oldal 1992. június hó G YÜLEKEZETI HÍREK CHICAGO Magyar Baptista Gyülekezet Lelkipásztor: Lőrinci István Március 27-én gyülekezetünk több tagja a repülőtéren várakozott: véglegérkezőket vártunk Marosvásárhelyről, Erdélyből. Demeter András testvér családja érkezett: Pálma testvérnő 2 kisgyermekkel: Rebekával és Tamáskával, akik közül ez utóbbit az édesapja csak fényképről ismerte, mert Amerikába érkezése után született. Istenünk csodálatos gondviselése folytán valósult meg e család egyesítés. Sok könnyhullatás kísérte mindkét részről az imákat, és ahogy az 51. zsoltár 18. versé-A chicagói repülőtéren Demeter András családja végleg, a Torma házaspár látogatóba érkezett ben olvassuk, úgy teljesedett be szószerint testvéreink életében: „És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, és megszabadítalak téged és te dicsőítesz engem. ” Most nem maradt más hátra testvéreinknek csak az, hogy most újból együtt mindenért dicsőítsék feltámadott Megváltónkat, az Úr Jézus Krisztust. Ugyanazzal a repülővel érkezett családi látogatásra Torma János lelkipásztor testvér Perecsenyből, Erdélyből feleségével, Irénke testvérnővel együtt. Lányukat jöttek meglátogatni, Kis Sárikát, akit időközben egy újszülött kisfiúval áldott meg az Úr Jézus. * Mérföldkőhöz érkezett gyülekezetünk, mert április 26-án volt 5 éve, hogy elindult, megalakult a Chicagói Magyar Baptista Gyülekezet. Az ünnepnapi megemlékezések alatt úgy délelőtt mint délután jó volt meglátni Istenünk gondviselését és tapasztalni szeretetét az elmúlt időszakban. Közös vágyunk az, hogy gyülekezetünk egy élő, Istennek tetsző gyülekezet legyen, és úgy lélekben mint számban növekedjünk a jövőben. Nem utolsó sorban azt is meg kell említenünk, hogy az 5 éves évforduló dátuma összeesett Lőrincz István lelkipásztor testvér születés napjával, s így az estéli összejövetel utáni szeretetvendégségen felköszöntöttük lelkipásztor testvérünket kedves élettársával együtt, kívánva sok erőt, egészséget, békességet és a Szentlélekjelenlétét életében, közösségünkben. * * Tudósító CLEVELAND Hungarian Bethany Baptist Church Lelkipásztor: dr. Fazekas László Május 3-án szövetségünk elnöke, Kish Ernő testvér és kedves felesége látogatta meg gyülekezetünket. Testvérünk igei üzenete a 23. zsoltár alapján szólt. Az igehirdetés fő mondanivalója rámutatott az emberi élet legjelentősebb kérdésére: kétféleképpen élhetünk csak, vagy az Úr a mi pásztorunk és nem szűkölködünk, vagy pedig az Úr nélkül élünk és akkor nincs kiteljesedett életünk. A Biblia Isten gyermekét a juhhoz hasonlítja, amely a pásztor nélkül egymaga tehetetlen jószág. A pásztor terelgeti a legelőre, védi meg a külső támadástól, őrzi meg az elkóborlástól és emeli fel ha elesik. Ugyanígy, mi hívők is Jézus pásztorsága nélkül nem volnánk képesek az önálló életre, az Úr az, aki vezet, véd, akiben teljes, boldog és szolgáló élet birtokosai vagyunk. Testvérünk kihangsúlyozta, hogy a pásztor a vesszőt és botot nem a nyáj ellen használja fel, hanem annak terelgetésére és megmentésére. A pásztor hosszú, kampós botja arra való, hogy az elkóborolt, vagy veszélyes helyen fennakadt juhocskát visszahúzza. A délelőtti istentisztelet keretében Kish testvér és felesége, Etelka testvérnő beszámoltak a régi magyar misszió munkájáról és saját családjuk múltjáról, származásáról. Kish testvér Szatmárból való, Etelka testvérnő édesapja pedig a Székelyföldről. Elmondták, hogy több mint 80 évvel ezelőtt megszűnt a kapcsolat az Erdélyben élő rokonokkal, s Kish testvérék az elmúlt évben egy régi képpel a kezükben mentek el megkeresni véreiket. Nagyon áldásos alkalmunk volt, az ige üzenete a figyelmes hallgatót megérinthette, és testvéreink bátorító, munkára buzdító szavai új erőt adtak mindannyiunknak. Fazekas-Csompó Zsuzsanna * Ugyancsak május 3-án énekkarunk egy ökumenikus zenei ünnepélyen vett részt. Februárban meghívást kaptunk Kiss János, Clevelandban élő magyar zeneszerző, tanár és karmester emlékére rendezett koncertre. Erre az alkalomra egy ökumenikus kórust alakítottunk, ahol gyülekezetünk énekeseire nagyon számítottak. Megtanultunk két olyan éneket, amit Kiss János írt. Ezen kívül kedvenc énekét, az Egy szép kertben járok korán címűt, és a Székely himnuszt is elénekeltük négy szólamra. Az énekkart Nagy Judit vezényelte és a koncerten régi tanítványai, tanárbarátai és tisztelői előadták néhány művét különböző hangszereken. A műsort a Nyugat Oldali Evangélikus templom rendezte. —NŐJ * * * DETROIT The First Hungarian Baptist Church Lelkipásztor: dr. Herjeczki Géza Az Úr egy különleges szép nappal ajándékozta meg a Detroit környékén élő magyar hívőket. Bemerítésre készülődtünk, hiszen 3 fiatalunk nemcsak döntött az Úr Jézus mellett, hanem azt is kérte, hogy a bemerítésben (felnőtt keresztségben) is részesülhessen. A gyülekezet, miután meghallgatta bizonyságtételüket, s meggyőződött hitük és döntésük eredetiségéről, örömmel adott erre lehetőséget. Örömünket másokkal is meg akartuk osztani, s az ilyenkor a bizonyságtételre nyíló lehetőséget is kihasználni. Meghívtuk a szomszédos torontói gyülekezetei, Oláh Lajos lelkipásztor testvérrel az élen, valamint a többi testvérgyülekezetet is. Helyben pedig sok meghívót küldtünk szét magyar honfitársainknak. Az Úr megáldotta készülődésünket. Nagyszerű időt kaptunk, és a vendégek serege egészen megtöltötte imaházunkat (ami igen ritkán fordul elő, hiszen kis gyülekezetünknek nagy temploma van, mintegy kétszáz férőhelyes.) Az egymás iránti szeretetre, megértésre, mint Isten áldásainak feltételére hívta fel figyelmünket az imádságra buzdító torontói Somogyi Gábor testvér. Üdvteli érzet, Jézus enyém; Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve haza érkezett — hangzott a bizonyságtétel a közös énekek segítségével, melybe szinte mindenki bekapcsolódott, még azok is, akik először hallották ezeket az énekeket (mert ilyenek is voltak közöttünk, nem kevesen). Az igehirdetést Oláh Lajos torontói lelkipásztor tartotta a Cselekedetek könyve 2. része alapján. Bekapcsolódott még a szolgálatba Lőrincz István chicagói lelkipásztor, valamint a vele érkezett Torma János perecsenyi (Erdély) lelkipásztor. A torontói és clevelandi testvérekkel megerősített énekkar (Für Béla vezetésé