Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)

1992-02-01 / 2. szám

nyelv vallást tesz a Győztesről (Fii 2:10-11). Menyegző a Mennyben. (Jel 19:4-8) A 17. és a 18. fejezetben Babilon ítéle­téről olvasunk, amit a Bárány és Je­gyese (Krisztus és a szentek) közötti örök frigykötés előkészületéről szóló beszámolóval folytat az Ige. Figyelme­sen olvasva ezt a szakaszt, látjuk, hogy a kórusok egymást váltó felhívá­sa, mintegy nyitánya a mennyei me­nyegzőnek. A „kamarakórus” (a 24 vén és a 4 „lelkes állat”) talán az ó- és újszövetségi választott nép képviselői­ből áll össze; a 12 pátriárka és a 12 apostol (Jel 21:12-14), mint látjuk, két szóba sűrítve ad dicsőséget Istennek: Ámen! Alleluja! A kegyelmi idő vé­gén, ők akik az üdvözítő Isten akara­tának első letéteményesei voltak, akik az üdvözült lelkekből épülő ház pillé­rei voltak, többé nem prédikálnak. Az evangélium üzenetére („a hit hallásból van”) csak a mi bűnös világunkban van szükség; — „az igazakhoz a dicsé­ret illik”. A kereszten elhangzott „elvégezte­tett” után, e sorok írója szerint a Bib­lia legfontosabb kijelentése ez: „és az ő felesége elkészítette magát”. „Akiket eleve elrendelt, azokat... meg is dicsőí­tette” (Róm 8, 29). Aranymondat: Jel 19:6, 7. * * * 1992. március 1. JÉZUS KRISZTUS BEMERÍTKEZÉSE ÉS MEGKÍSÉRTÉSE Márk 1:1-15 Bemerítő János bizonyságtétele. (Márk 1:1-8) Bemerítő János szolgá­lata az ószövetségi próféciák szerint a Messiás uralmának bejelentése volt (Mai 3:1; 4:5; És 40:3). A Jézus Krisz­tus számára elkészített szívnek két jel­lemzője van: bűnbánó és engedelmes. A Bemerítő prédikációi és szolgálata ezért bűnbánatra és megtérésre hívták a zsidóságot. Az Isten felé fordult szív engedelmes. A vízbe való bemerítkezés erről az engedelmességről tanúskodik. Míg a János által bemerítettek a Szentlélek kitöltetése előtt az Ő állan­dó jelenlétének várományosai voltak (a bűnbánat és a megtérés mindig a Szentlélek munkája!), Pünkösd óta mi az Ő bennünk lakozásáról és már elvégzett munkájáról teszünk bizony­10. oldal________________________________ 1992. február hó ságot az alámerítkezésben. A Szentlé­lek kitöltetésének a feltétele volt az, hogy a világ bűnének büntetését magá­ra vette a Megváltó, aki a Törvényt így betöltve Új Szövetségre hívott min­ket. A kegyelmet hitben megragadó bűnöst az üdvösség bizonyosságával és a szent élethez szükséges erővel segí­ti, hogy egy helyi közösségben a Lélek ajándékaival szolgálva Krisztust dicső­ítse, és az Ő Országát építse. Az Atya bizonyságot tesz a Fiúról. (Márk 1:9-11) Megváltónk engedel­messége, melynek egyik megnyilvánu­lása volt az, hogy bemerítkezett, az Atya tetszésére volt. A hit gyakorlásá­nak sok módja van, az írást tiszta szándékú hívők eltérő módon értelme­zik, de az Istennek tetsző élet csak egy­féle lehet: engedelmes. A Sátán megkísérti az Urat. (Márk 1:12-13) Jézus istenfiúságát vette kér­dőre a Sátán, aki a bizonyítás módját megszabva újra csak arra emlékeztet minket, hogy a szándéka nem válto­zott: határtalan gőgjében Teremtője főié képzeli magát. Jézus bizonyította istenségét, de nem a Sátán tanácsát követve! A mi életünkben is gyakran követik a győzelem pillanatait kísértő gondola­tok és helyzetek. Ahogy Jézus az Ige szavaival válaszolt a kísértének, a mi győzelmünk titka is az Isten Szavába vetett hitben van. Aranymondat: Márk 1:11. * * * 1992. március 8. IGAZSÁG ÉS TRADÍCIÓ ÜTKÖZÉSE Márk 2:23-3:6 Az Úr Jézus és a zsidó vezetők kö­zött kiéleződött ellentét egyik oka a szabbat-napi törvények gyakorlásában és értelmezésében jutott kifejezésre. A vallási vezetők a Tízparancsolatra hi­vatkozva ítélték meg Jézust, aki a Tör­vény lényegére apellált, aszerint élt és azt tanította. A szabbatra vonatkozó törvény volt az egyetlen a tízből, ami­nek a lényegét a külsőségekben látta meghatározva a zsidóság. A külsőségek idővel rögződtek a gyakorlatban, oly­annyira, hogy a törvény a jelentőségét elveszítette; a tradíció az igazságot hát­térbe szorította. A Szabhat célja. (Márk 2:23-28) A mentükben éhségüket csillapító tanít­ványok látványa a farizeusok „igaz­ságérzetét” bántotta, hiszen nagy taní­tóik közül több is aratásnak minősítet­te a kalász szedegetést, és őrlésnek a magok kézben való kimorzsolását. Ne­vetséges? Amikor a vallásos ember vagy közösség az Isten iránti engedel­mességet „mellékcselekvésekkel” pó­tolja, az gyakran a hit erejének és kin­cseinek a vulgarizálását eredményezi. Jézus válaszából azt tanuljuk, hogy a Törvény célja az emberi élet kiteljesí­tése, Isten és ember, ember és ember, az emberiség és a teremtettség viszony­latában. A törvény a Szentírás fényé­ben nem korlát, hanem védelem, nem tilalom, hanem szabály. Isten szerze­tének egy megnyilvánulása, aminek engedelmeskedve válik teljessé az éle­tünk. Az Űr Szabhatja. (Márk 3:1-6) Az Űr soha nem a bajt kereste, hanem a lehetőséget szolgálata teljesítésére. A zsidó vezetők érzékenységét ismerve, nem a szokásokat felrúgva, hanem a jót cselekvés alkalmait bölcsen felhasz­nálva tanította az Isten szerinti élet szabályait (Ez is megfontolandó!). Állhat-e egy beteg ember gyógyulá­sának az útjába az Isten akaratának engedelmeskedő hívő? — kérdezte a botránkozásra készülődő farizeusokat az Űr. Természetesen, a torkukon akadt a szó. A vallásosság csak ön­magában életképes; ahogy kilép a bu­rokból, amibe beleerőltették, értelmet­lenné válik. Manapság sok szó esik az identitás­ról, önmagunk meghatározásáról. Időtálló kísértés az, hogy külsőségek­ben, mellékcselekvésekben éljük meg a hitünket. Ennek a veszélyiről tanít ez a történet. Aranymondat: Márk 2:27, 28. Hungarian Baptist Union Receipts for the month of January, 1992 Mission: Bethesda Church, Palm Bay, FL $183.00 Bethesda Home, Palm Bay, FL 450.00 Silliman Church, Bridgeport, CT 34.00 Rev. A. Kulcsár, New York, NY 50.00 Thank you for your faithful support. Louis Drescher, treasurer

Next

/
Thumbnails
Contents