Evangéliumi Hírnök, 1992 (84. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
1992. január hó 3. oldal Emlékezzél meg az útról Második rész Még aznap este Nagybányára mentünk. Itt egy szépen fejlődő, népes gyülekezet van. Tele reményekkel, tervekkel. Űj imaház építésébe fogott a gyülekezet. Erre még majd oda kell figyelnünk. Nem tudom, van-e már rá példa baptista berkekben. De a Nagybányai Magyar Baptista gyülekezet kinyilvánította óhaját, hogy a Torontói Első Magyar Baptista gyülekezettel szeretne „Testvér Gyülekezet”-i kapcsolatot létrehozni. Valószínű létrejön. Nagyvárad. Veress Ernő testvérrel, a Nagyváradi Gyülekezet egyik lelkipásztorával, a Romániai Magyar Baptista Szövetség elnökével már ismerősként találkoztunk, köszöntöttük egymást. Volt közös szolgálatunk Magyarországon. De a családban találkozni, az más. Megélték az utóbbi évtizedek minden keservét és mégis, vagy talán éppen azért olyan csodálatos a harmónia ebben a családban. Pedig volna ok csüggedésre éppen elég. A férj és a feleség a fizikai lét gyengeségeivel küzd. De annak nyoma sem látható, érezhető a fáradhatatlanul szorgalmas férjen és feleségen, anyán. Vendégszeretetüket nem lehet leírni. Egyszer mégis megszomorítottak. Jönnek, mennek a vendégek. Fészkeikből ki-kiszorulnak. És nem nekem adtak helyet a konyhában a kanapén. Pedig én jobban elfértem volna. Otthonukban ragyog a Napsugár. Ez legkisebb leánykájuknak a neve. Jellemző rá. Olykor nagyon is ragyog, mozog. Aggasztva ezzel tíz éves fiú testvérét, aki izomsorvadásban szenved. Életideje behatárolt. Betegkocsihoz kötődve vigyáz kistestvérére, amikor szüleik nincsenek otthon. Milyen mély és igazi aggódás volt abban a gyermekiesen őszinte kérdésben, amikor édesapjától azt kérdezte: „Tessék mondani, Napsugár üdvözül, ha ilyen eleven marad?” Persze, hogy üdvözül, a bibliai Márta is üdvözült. Láttam a „szenvedő messiást” megtestesülni ebben a tíz éves gyermekben. Aki még soha panaszra nem nyitotta ajkát. Akiben nyoma sincs az ilyen betegekre mindig jellemző nyügösségnek és egyéb negatív megnyilvánulásoknak. Aki egyszer meglátogatja, azokról, amiket leírtam meggyőződhet. Szinte megérthetetlen, ahogyan készül az Úr Jézushoz, az örökkévalóságba. Nem természetes jelenség. Sokaknak imádságába ajánlom ezt a drága gyermeket. Szerény kívánsága csupán annyi, hogy jó lenne, ha a mennyországban lego játék lenne, mert azzal nagyon szeret játszani. Az a lelki tisztaság és nyugalom, ami Ebéd Veress Ernőéknél Nagyváradon ebben a gyermekben van, az teszi elviselhetővé a szülői szívek fájdalmát e leírhatatlan elesettség láttán. Valahogy rájuk is visszahat ez az Úrtól kapott lelkűiét. Van még egy leány ebben a családban. A tizenhat éves Evódia. Csak a Bibliában találkoztam ezzel a névvel. De egy szokatlan jelenséggel még sehol. Egy idősebb néni címét kérte Torontóból, akivel levelezni szeretne. Mert volt egy néni a szomszédjukban. Beteg. Ez volt az ő barátnője. De most a gyermekei elvitték és Evódia nagyon egyedül érzi magát. Megadtam a Verle testvérnő címét. Micsoda levelezés lesz ebből?! De azért más is írhat neki. Címe megtalálható a Szeretet újságban. Veress Ernő testvér levelével. (Folytatjuk) 0láh Ujos Énekekről — röviden „Majd, ha megszólal a trombita” James M. Black, aki 1865—1938-ig élt, egy napon szülővárosának szegény negyedén ment keresztül. Egy omladozó ház küszöbén egy kislányt látott ülni, akinek ruhája, rongyos, cipője szakadt volt. Elhanyagolt külseje elárulta italos szüleit, és azt, hogy hajlékuk nem érdemli meg az otthon megnevezést. Black megszólította a gyermeket és megkérdezte tőle, hogy nem akar-e vasárnapi iskolába jönni? Vágyódó tekintettel szólalt mega kisleány: „Szeretnék menni... de...” Black megértette a gyermek szíve vágyát. A következő napon egy csomag érkezett a leányka számára, melyben ruha, cipő és fejkendő volt. Bessi a következő vasárnap már ott volt a gyermek-istentiszteleten és ezután több vasárnapon át is. Egyik vasárnap a névsorolvasásnál minden gyermek jelentkezett, csak Bessi nem. Újból szólították a nevét, de nem volt válasz. Akkor megtudta James, hogy a leányka beteg, és el kell mennie a beteghez. Ez a gondolat megijesztette őt. Elgondolta, hogy miként lenne, ha ez a leányka sohasem felelne már! Ha meg kell halnia... Jelen lenne-e Isten trónja előtt a legutolsó névsorolvasáskor? És ekkor, szinte tudat alatt, halkan kimondta a szavakat: „Ha az örök hajnal felvirrad és nem lesz már idő... és ha minden sír felé hangzik a Király szava... ha egyszer milliók jönnek a Bíró elé, nagyok és kicsik... és az Úr hívja az övéit... ott vagyok én is?” Úgy találta hogy ezek a szavak feleletre várnak. A zongorához ült és már a dallamot is megtalálta hozzá, éppúgy, mint a szöveget: ,,Majd, ha megszólal a trombita a bűnös föld felett, És feltámad az öröklét hajnala; ott leszel-e te is, testvér, hallod-e majd a neved Irgalomból felolvasni általa! Kar: Irgalomból igen én is, Irgalomból igen én is, Irgalomból igen én is, Irgalomból én is Jézusnál leszek!” Az ének meglepően hamar készen volt és azóta alig változott. A kislány nem sokkal ezután valóban meghalt, de az ő betegsége által sugallt ének él még tovább a világon, melyet vagy féltucat nyelvre fordítottak le és csaknem az egész világon énekelnek. (Békehírnök) József Attila: ISTEN Láttam, Uram, a hegyeidet s olyan kicsike vagyok én. Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló, hogy küszöbödre ülhessek, Uram. Odatenném a szívemet, de apró szívem hogy tetszene néked? Roppant hegyeid dobogásában elvész az ő gyönge dadogása, mért nem tudom hát sokkal szebben, mint a hegyek és mint a fűvek, s ágyam alatt hál meg a bánat: szívükben szép zöld tüzek égnek, hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik, s te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban ott állsz az útjuk végén — meg nem zavarlak, én Uram, elnézel kis virágaink fölött.
