Evangéliumi Hírnök, 1991 (83. évfolyam, 1-15. szám)

1991-01-01 / 1. szám

1991. január 1. 7. oldal tulajdonították: „a te gírád ... nyert”. A ránk bízott üzenetben erő van, messze a mi képességeink felett — tanítja ez a történet. Ahogy a pénz a pénzváltók asztalán kamatozik, az evangélium szavai is csak hirdetve hat­nak. A némaságba zárt Ige hitetlenségünk és engedetlenségünk bizonyítéka az Isten előtt. „Nem tér vissza hozzám üresen” — mondja róla Isten. A munkájukat hűséggel végzőket megjutalmazza a gazda. A jutalmuk nem más, mint rész a király hatalmá­ból. Buzgóságuk arányában jutalmaz­ta meg őket. A haszontalan szolga büntetése (20-26) Annyira „vigyázott” a pénzre, hogy eldugta. Az eldugott érték mindig ha­szontalan! Bizonyos értelemben Isten kezét kötjük meg, amikor ránk bízott értékeit a magunk gyönyörére hordoz­zuk, de mindig a világtól eldugva. Az evangélium üzenete csak hirdetve te­remhet gyümölcsöt! Az Ige erejében bízva, és ha kell, vak engedelmesség­gel hirdessük hát, szóval és tettel! A haszontalan szolgától még az is elvétetik, amije van. Az erő, a tehetség, a lehetőségek Is­tenadta ígéretek is a számunkra a ránk bízott feladat sikeres végzéséhez. Aki nem használja őket, attól már itt elveszi az Úr. Aki bölcsen él velük, annak még többet ad. Jogában áll, hiszen Ő a Gazda! * Arany mondat: Luk 19:17 * Napi áhítat: Jan. 21. H. Luk 19:11-15 Jan. 22. K. Luk 19:16-26 Jan. 23. Sz. Máté 25:14-18 Jan. 24. Cs. Máté 25:19-29 Jan. 25. P. Luk 12:32-40 Jan. 26. Sz. Luk 12:41-48 Jan. 27. V. Ján 21:15-19 * * * 1991. február 3. AZ IRGALMAS SAMARITÁNUS Lukács 10:25-37 A „samaritánus” megnevezés halla­tán mi jóságra és irgalmasságra gondo­lunk, de az Úr Jézus hallgatóinak a fülében rossz csengésű volt ez a szó. Egy Shemer nevű gazda tulajdonát képezte a Jeruzsálemtől kb. 65 kilo­méterre levő kopár hegy, amit Omri király idejében vásárolt meg Izráel, hogy Samáriát, az északi törzsek fő­városát építse rá (1 Kir 16, 24). Később a város környékét is Samáriának hív­ták. 150 évvel a városalapítás után, az asszírok elfoglalták Izraelt, a zsidókat elhurcolták, és a helyükre pogány né­peket telepítettek (2Kir 17:6, 24). Az idegen hatások és a zsidó hit kevere­déséből egy sajátságos vallás-kultusz jött létre, amiről az izraeliták megve­téssel beszéltek. Űtálatuk jele volt, amikor az Úr Jézust is samáriainak bélyegezték: „samáriai vagy te, és az ördög van benned” (Jn 8:48). Mit tegyek, hogy az örökéletet el­nyerjem? (10:25-28) Egy törvénytudó kérdésére válaszol­va mondta el Jézus az irgalmas sama­ritánus példázatát. Mielőtt a példát megvizsgálnánk, érdemes megjegyezni, hogy bár rossz szándékkal kérdezett ez a farizeus (előállt, hogy megkísértse őt), a kérdésére ma is sokan várnak választ. A válasz a Bibliában van (5Móz 6:4-5; 3Móz 19:18): 1. Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és tel­jes erődből. Üdvösségünk bizonyítéka az üdvösség adójához való ragaszko­dásunk. A szeretetünkön tükröződjön az értelem (szív), amivel csak a kép­mására alkotott ember ragaszkodhat az Istenhez. A „lélek” az anyagot élte­tő erő. Teljes lélekkel az szereti az Is­tent, aki az életet és annak a lehetősé­geit az Alkotóhoz való hűségben éli meg. Ez a szeretet tettekben is meg­nyilvánul (teljes erődből). 2. Hogyan nyer kifejezést az Isten iránt érzett szeretet? Az embertársi kapcsolatainkban. Isten szeretete nem egy elvont, misztikus érzelem (ÍJán 2:9; 3:16; 4:7, 11-12), hanem a gyakor­lati (és így ellenőrizhető), tettekben megnyilvánuló emberszeretet: humani­tás (bármennyire is féljünk ettől a szótól!). Egy példa a szerétéiről. (10:29-37) „Szeresd felebarátodat, mint maga­dat!” — de ki a „felebarát”? Milyen könnyű lenne emberi módon szeretni az Istent! A farizeus definiálni akarta a „felebarát” értelmét, mert feltételek­hez kötötte a szeretetét. Jézus példája viszont arra tanította meg, hogy mi a feltétele annak, hogy őt magát ember­társai felebarátnak lássák. A farizeus kérdése az volt, hogy „Mit kell tennem?”, a samaritánusé viszont: „Mit tehetek?”. A „hit emberei” a pap és a lévita nem szolgáltak felebaráti szeretettel a szenvedésében rájuk szoruló ember­nek. Nem tartották érdemesnek a sze­­retetükre. Egy samaritánus(l), aki tu­dásából és hitéből fakadóan az üdvös­ség várományosaitól szeretetre aligha számíthatott, tettekben bizonyította, hogy a Teremtő céljainak, mint ember­társ, mint felebarát megfelel. A példa tanulságai egyértelműek. Jézus azonban mindig többet vár az igenlésünknél: „Menj el, te is hason­lóképpen cselekedj” (37. v.). * Aranymondat: Lukács 10:36-37 * Napi áhítat: Jan. 28. H. Luk 9:51-62 Jan. 29. K. Luk 10:1-12 Jan. 30. Sz. Luk 10:13-24 Jan. 31. Cs. Luk 10:25-37 Feb. 1. P. Máté 9:35-38 Feb. 2. Sz. Máté 10:1-16 Feb. 3. V. Máté 10:24-33 * * * 1991. február 10. AZ ÉJSZAKAI BARÁT PÉLDÁZATA Lukács 11:5-13 Ennek a példázatnak a tanítása ket­tős vonatkozású: ember és ember, majd Isten és ember viszonylatában tanít a segítőkészségről. Az irgalmas samaritánusról elmondott példázat folytatásának is tekinthető, bár míg az előzőnél a segítségre szoruló ember­társ állapota kiált a szeretet gyors be­avatkozásáért, itt a szomszéd maga zörget, hogy segítséget kérjen. Az éjszakai segélykérő. (11:5-8) Az ókor utazói sokszor a hold vilá­gánál indultak útnak, a nappali hőség helyett. Ételért, rövid pihenőre pedig bárhova bekopoghattak, hiszen a kö­zel-keleti népek vendégszeretete ma is legendás hírű. A háziak szégyene volt a felkészületlenség, amivel a példázat­beli vándort is fogadták. Segítségért a szomszéd ajtaján zörgetett a házigaz­da. Három kenyeret kért, egyet a ven­dégnek, egyet magának, s a harmadi­kat, hogy vendégszeretetének tárgyi

Next

/
Thumbnails
Contents