Evangéliumi Hírnök, 1991 (83. évfolyam, 1-15. szám)

1991-01-01 / 1. szám

1991. január 1. 3. oldal SZEMLE Az Evangéliumi Hírnök 83. évfolya­mának az első számát tartja kezében az olvasó. Azon kevés magyarnyelvű kiadvány egyike a mi lapunk, amely a huszadik század nagy változásait átvé­szelte anélkül, hogy valaha is a pilla­natnyi helyzet szolgájává lett volna. Az evangélium szolgája volt inkább, a szabadságé, ami a Krisztus-követők jutalma és felelőssége mindig. A tavalyi évvel úgy a magyarorszá­gi, mint az amerikai magyar baptista misszióban korszakot zártunk. Lapunk küldetésén ez nem változtat, mert a nevében is megfogalmazott cél időtál­ló. Az evangélium hírnöke kell marad­junk a megváltozott helyzetben. Aki­kért szólunk, azok továbbra is a krisz­tusi megoldást kereső lelkek és közös­ségek lesznek. Amit mondunk, válto­zatlanul biblikus eligazítás lesz, a ma nyelvén. Amit támadunk, az továbbra is a hitnek ellentmondó gondolkodás és tett lesz; bennünk először és azután a tágabb közösségben. A cél az evangélium közlése. A lap hangvétele is evangéliumi marad: egy­szerű, igaz, jószándékú és biblikus. A változások következményeiként gyülekezeteink növekedésének a felté­telei megváltoznak. Nem számíthatunk többé a menekültek tömegeire. Az új otthont épített, vagy építő magyarokat kell felkeresnünk az evangélium üzene­tével. Ők bár magyarok, nem beszélik a baptisták nyelvét, nem ismerik az énekeinket, és kedvesen-sután mozog­nak a vasárnapi gyülekezetben. La­punk legnemesebb célkitűzése az lehet most, hogy róluk és velük beszéljen. Ezt cselekedve maradunk a magyar baptizmus — de ami fontosabb, Iste­nünk — hasznos munkásai. Egységben és teljes odaszántsággal kezdünk ehhez a munkához, régi és új munkások, egyaránt. Vannak emberek, akik az önbecsü­lésüket — mint egy óriási szappanbu­borékot —, a hátukon hordják. * Ha már végképpen beszélni akarsz és beszélned kell, épületes dolgokról beszélj. Kempis Tamás A z egyetemes imahét mottója: ITT VAN ISTENETEK! Szolgálatunk hatékonyságát döntő mó­don meghatározza, hogy az lelki dolgok­ban milyen látással rendelkezünk. Ha Elizeus szolgájához hasonlóan, csak az ellenséget látja meg az Isten népe, akkor előbb-utóbb a félelemtől megbénul (2Kir 6, 15). Ha azonban Istent is látjuk, és az Ő végtelen hatalmát, akkor a hitünk meg­újul, és felelős vállalói leszünk a világban ránk váró szolgálatnak. „Az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik” (Dán 11,32) Szükségünk van erre a megtapasztalás­ra, mert a Gyülekezet ma erős ellenséggel találja szemben magát. Az elvilágiasodás, a materializmus, az erkölcsi szabadosság erői határozzák meg a közgondolkozást. A keresztyén hit az újraéledő keleti filozó­fiák, a hódító iszlám és más kultuszok tömkelegével ütközik. Még mindig sok ország van, ahol a keresztyéneket üldözik, nyíltan vagy leplezve. Ha mindehhez hozzáadjuk a Gyüleke­zeten belül jelentkező gyengeségeket valóban nem alaptalan az elkeseredettség. Sok okunk van a félelemre, sokszor kilá­tástalannak látszik a helyzet. A legjobb orvosság minderre — ponto­sabban, az egyetlen megoldás — az, ha újra rácsodálkozunk a mi Istenünkre, aki a Szentírásban nyilatkoztatja ki önmagát a számunkra. Bárhol nyitjuk is ki a Bibliánkat, a sorok között ezt találjuk: „Itt van Istenetek!” Ésaiás könyvének a második fele egyedülálló módon mutatja be a mi Istenünket. A babiloni fogságból visszatérő zsidóságnak éppen erre volt szüksége, hiszen a körülményeikben sem­mi vigaszt nem találtak. Erre az üzenetre van szüksége a mi generációnknak is. Az imahéten sorrakerülő igék legyenek bátorításul a számunkra. VASÁRNAP Az igaz Isten (És 43:10,11; 44:6-8; 45:21; 46:4) A Tízparancsolat legelső tilalma a több­­istenhit elvetésére szólít fel: „Ne legyen más istened rajtam kívül”. A bálványimá­dás valamilyen formája mindig kísért min­ket. Az ókori ember pogány isteneinek modern változata lehet minden egyébként tisztességes szándék és lehetőség, ha mérték­telenül, önmagunkat és a környezetünket rabságba haj tón élünk vele (előrehaladási törekvés, technikai termékek, birtoklási vágy, élvezetek, hírnév, hatalom). Ameny­­nyiben életcélunkká válnak ezek, vagy a birtoklásuk, a bálványimádás bűnében (Ezs 40:9) élünk. Gyakran magát teszi istenné az ember; a teste, intellektuális, vagy alkotó erőinek az imádásában élve meg az isten­­tiszteletét. A bálványimádásnak minden formája káros és a józan észnek ellent­mondó (És 41:29; 44:9f; Róm 1:21). Isten népét is kísérti ez a bűn, és ezért tudatosan kell ellene harcolnunk. Adjunk hálát... — a Szentírásért, amelyben a mi Iste­nünk kinyilatkoztatja az Ő egyedülálló nagyságát előttünk. — a megtérés valóságáért, hogy a thesz­­szalonikaiakhoz hasonlóan „a bálványok­tól az Istenhez” tértünk, „hogy az élő és igaz Istennek” szolgáljunk (IThessz 1,9). — a szabadításért (És 45:21, 22), és az új élet áldásaiért (Zsolt 16, 6). Valljuk meg, hogy... — gyakran a bálványimádás bűnébe esünk — sokszor inkább bízunk magunkban, mint Istenben — még az evangélium terjesztésében is nagyobb teret adunk „bevált módszerek­nek”, mint a Lélek és Isten Szava erejének. Könyörögjünk, hogy... — minden néphez eljusson az igaz Isten ismerete — az életvitelünk tükrözze a hitünket Istenben, és a környezetünkre jó hatással legyünk — az evangélium hirdetésének minden formája (szóban, írásban, zenében) tiszta és gyümölcsöző legyen — a népünket megmételyező rosszat is leplezze le és orvosolja Isten Igéje — „Jöjj, Uram Jézus” (Jel 22,20), hogy az egész világ felismerje a mi Urunknak az igaz Istent, akiben van az üdvösség egyedül. HÉTFŐ A teremtő Isten (És 42:5) A materialista ideológiákkal ellentétben a Biblia azt tanítja a világ keletkezéséről, hogy „Kezdetben teremtette Isten a meny­­nyet és a földet” (lMóz 1:1). Mindent Is­ten (az Örökkévaló Ige) teremtett és min­dent Ő tart fenn (Ján 1:1-3; Kol 1:16-17; Zsid 1:1-3). — Az ember, a teremtés koronája is Isten teremtménye. „Ő alkotott minket, az övéi vagyunk” (Zsolt 100:3). — A teremtettséget a bűn rontotta meg (lMóz 1:31; Róm 8:20). Az emberiség er-

Next

/
Thumbnails
Contents