Evangéliumi Hírnök, 1987 (79. évfolyam, 1-24. szám)

1987-12-01 / 23. szám

1987. december 1. 7. oldal BIBLIA MAGYARÁZÓ 1987. december 20. A NAPKELETI BÖLCSEK PÉLDÁJA Máté 2:1—12 Ézsaiás próféta könyvében így szól a Messiásra vonatkozó jövendölés: „Kevésnek tartom, hogy Jákob tör­zseinek helyreállításában és a meg­mentett Izráel visszatérítésében légy szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig” (Ézs. 42:9). — A jászol­ban alvó kisded olyan fényt és világos­ságot hozott a világba, hogy ő hozzá a világ összes irányából jöttek a hódo­ló és imádó emberek. És ez a folya­mat, amely megkezdődött az első ke­resztyén évszázad elején, folytatódik most is, és megy addig, míg majd a világ összes nemzetei elismerik a Krisz­tus királyságát és hatalmát. A napkele­ti bölcsek mutattak erre példát. Kik voltak a Bölcsek? Az ókori ku­tatók véleménye szerint a bölcsek ere­detileg a perzsiai zoroaszter vallás pap­jai voltak, akiket mágusoknak is ne­veztek. Az ő hitük szerint a nemzetek sorsa az égitestek, bolygók mozgásai szerint volt befolyásolva, szabályozva. Ezért tehát, mindig figyelték az égi je­lenségeket, és ha valahol egy új csillag, vagy egy más tünemény keletkezett, akkor azt kutatták és részletesen ma­gyarázták egymásnak. Lehetséges, hogy az a betlehemi csillag, amit ők láttak, az a Jupiter és Szaturnusz egy­máshoz közel léte volt, a Halak házá­ban, amely az asztrológusok szerint az Izráel sorsához volt fűzve. Azért indultak el tehát Jeruzsálembe, hogy ott keressék az újszülött trónörököst. Ki volt a király? „Nagy” Heródes király egy kegyetlen zsarnok uralko­dó volt, aki mindig attól félt, hogy ő rajta valamelyik ellensége bosszút áll. Történészek szerint a bölcsek látogatá­sa körülbelül Krisztus előtt a 7. vagy 6. évben történt, mivel hogy még ak­kor uralkodott ez a király. (Az évszá­zadok folyamatán eltévesztett időszá­mítás helyesbítése után az a következ­tetés lett, hogy Krisztus „Kr.e. 7. vagy 6-ban született.) Ő barátságot tettetve, azt mondta a bölcseknek, hogy ő is imádni akarja az újszülött „zsidók ki­rályát”. De igazi rossz szándéka végül is azután derült ki, amikor elrendelte a betlehemi fiúcsecsemők megöleté­­sét. Mi a bölcsek maradandó példája? A Messiás felismerése és imádása. Ha­bár ők nem ismerték az ótestamentu­mot úgy, mint Istenben hívők, azért mégis tisztelték és imádták az Isten Fiát. Ők messziről jöttek, hosszú és fárasztó utat tettek azért, mert hittek egy mennyei jelben. Útközben nem tértek el céljuktól, és végül is elértek a kis házhoz, ahol megtalálták Jézust. Az ő példájuk szerint nekünk is keres­nünk kell az utat az áhítat perceihez, az alkalmakhoz, amelyekben meghitt csendben ismét láthatjuk a Béke Feje­delmét, és hallhatjuk békés szózatát. * Aranymondat: Máté 2:11 * Napi áhítat: Dec. 14. H. Ézs. 7:13—15 Dec. 15. K. Mikeás 5:1—5 Dec. 16. Sz. Jer. 31:15—22 Dec. 17. Cs. Máté 2:1—6 Dec. 18. P. Luk. 2:21—35 Dec. 19. Sz. Máté 2:7—12 Dec. 20. V. Máté 2:13—23 * * * * 1987. december 27. JÉZUS MEGKEZDI SZOLGÁLATÁT Máté ev. 4. Máté evangéliuma egyik főtémája az, hogy egy új korszak kezdődik, az „Isten országa” közeledik. A csodála­tos születés után jöttek a pusztában való kísértések, mielőtt megkezdhette Jézus az Ő lélekmentő misszióját. A kísértések után Galileába ment, egy olyan tartományba, amely vagy 800 évig „sötétségben” volt, az asszíriai és egyéb pogányok elnyomása alatt. Be­lőle új fény áradt azokra, akik a lélek sötét éjszakájában virrasztottak. Térjetek meg, mert Isten országa közel van. A bűnbánat és megtérés az első feltétele annak, hogy beléphes­sünk az Isten országába. Keresztelő János is azt hirdette, és most pedig Jézus is azt hirdeti a hallgatóinak. Ka­­pernaumban hallgatták őt, és habár nem mind hittek benne, bizonyosan emlékeztek rá később, hogy ő ott járt és intette őket. Legyetek tanítványok! Galileában kezdte hívni el a tizenkét tanítványt, akikkel majd szándéka volt megoszta­ni a következő három évi munkáját és jelenlétét. „Kövessetek engem, és le­gyetek emberhalászok”, azt mondta Jakabnak és Jánosnak, akik csatlakoz­tak hozzá, Simon és András mellett. Gyógyuljatok meg! Milyen gyönyö­rű szó volt az azoknak, akik betegek, elhagyatottak voltak. Ma is milyen jól esik egy olyan mentő szó, amely azt mondja nekünk, hogy van mód egész­ségesnek lenni, megszabadulni a be­tegség kínjaitól. Ne felejtsük el, hogy az evangélium ereje ma is hathatós arra, hogy a lelki és testi betegségek­ről erőt vegyen. Bár nem minden be­tegségből lehet „csak hit által” gyó­gyulni, a hit minden gyógyulásban nagy szerepet játszik. Higgyünk Is­tenben, aki alkotta, teremtette a vilá­got és az emberi testet. Higgyünk Ő benne, aki az emberi szervezetet olyan csodálatos önépítő erővel ruházta fel, és általa nyerjünk mind testi, mind lelki gyógyulást. Legyetek szolgálatra készek az új esztendőben. „Mi várjuk az Úr Jé­zust, mikor jön”, így hangzott egy egy­szerű kis ének. De a várakozás mellett azért legyünk készek szolgálni őt eb­ben a világban, ebben az életben, addig, amíg alkalmat ad rá Istenünk, így lesz aztán valóban „boldog új évünk” és örökkévalóságunk. * Aranymondat: Máté 4:23 * Napi áhítat: Dec. 21. H. Ézs. 42:1—13 Dec. 22. K. Luk. 1:67—69 Dec. 23. Sz. Luk. 1:46—55 Dec. 24. Cs. Luk. 2:1—7 Dec. 25. P. Luk. 2:8—20 Dec. 26. Sz. Máté 3:13—17 Dec. 27. V. Máté 4:1—11 Dr. Molnár Károly Ádámnak és Évának a Paradicsom volt az otthonuk. Istenfélő leszárma­zottjainak az otthonuk a Paradicsom. Augustus William * * * A gőg angyalokat ördöggé változ­tat, alázat embereket angyalokká tesz.

Next

/
Thumbnails
Contents