Evangéliumi Hírnök, 1983 (75. évfolyam, 2-24. szám)
1983-01-15 / 2. szám
4. oldal MEGVÁLTÓM NYOMDOKÁBAN (Útleírás) -------------------------------I. A nagy nap végre elérkezett. 1977. június 27-e volt, s repülőre szállva Izrael felé indultunk. Tel- Avivba érkezve beteljesült régi vágyam: a szent földön lehettem, Megváltóm nyomdokában. De ez nem lett volna olyan rendkívüli élmény számomra, ha előzőleg már szívembe nem fogadtam volna az itt járt Messiást. így azonban, mivel már szívemben élt, megbocsájtott és mennyei helyet adott, a szent földi látogatás lelki élménnyé vált. A jeruzsálemi National Place Hotelbe este érkeztünk. Itt ízletes vacsorával vártak, s három napig finom arab ételekkel tápláltak. Szerda du. autóbuszra ültünk és elindultunk Jeruzsálem tájának a megtekintésére. Először a Damaszkusz kapu mellett álltunk meg. Arab vezetőnk keresztyén ember volt, s jól ismerte a történelmet meg a Bibliát. Sok áldást jelentett ismertető beszéde. Újra útnak indulva elhaladtunk a “Fazekas” földje mellett, amit gyehennának neveznek. Ennek a helynek a történetét jól ismerjük... Majd elmentünk a Salamon temploma, valamint a Kidron patakja mellett. Láttuk a Penicolnak nevezett helyet, ahol Jézus megkísértetett. Felmentünk a Mória hegyre. Megnéztük a Szép kaput, ahol a Törvény-ládát vitték át. Láttuk a csukott Arany kaput, mely az arabok és keresztyének hite szerint csak akkor lesz ismét megnyitva, amikor a Messiás visszajön, s ezen a kapun megy át. Jeruzsálem nyugati oldalára érve megláttuk Salamon tornácát, s csodálattal vettük figyelembe, hogy amerre szemünk csak ellátott, mindenfelé csak kő, kő és kő volt. Ezeken a helyeken ma sok ház épül, de sok ásatás is folyik, s “a kövek beszélnek”... Sok bibliai igazságot bizonyítanak. Láttunk egy nagy márványkövet is, amelyen állítólag az Úr Jézus vért verejtékezve imádkozott. Ezután meglátogattunk egy múzeumot, ahol az az ésaiási tekercs volt elhelyezve, amelyet 1947-ben egy pásztor fiú talált meg egy Holt tenger közeli barlangban. Ennek a tekercsnek meglelése által Isten napvilágra hozta a Szentírásnak egy olyan bizonyítékát, ami kb. a második század óta volt a föld gyomrában. Ezen múzeum után más múzeumot is megtekintettünk. Mindenütt bibliai próféciák beteljesüléséről szóló bizonyítékokat találtunk. Számomra nagy élmény volt az a tény, hogy amint jártunk-keltünk, meg utaztunk, az Olajfák hegyét és Jeruzsálemet mindenfelől láthattuk. A múzeumi látogatások után meglátogattuk Keresztelő János születési helyét, ahol most egy kolostor található. Utána felmentünk a Sión hegyére, s megnéztük a “Felső házat”, ahol az Úr az utolsó vacsorát fogyasztotta tanítványaival. Aztán meglátogattuk a Sirató falat, ami Salamon templomának maradványa. Tanulhatunk mi a szentföldi imádkozóktól: ti. az ottani arabok ott imádkoznak leborulva, ahol az erre szóló idő éri őket, a zsidók meg a Sirató falnál, nem törődve azzal, hogy ki figyeli őket. Itt a templom romoknál megtudtuk, hogy ezen a helyen arab és zsidó kívánságra ásatások tilosak. Mindkét nép félelemből és tiszteletből döntött így, mert nem tudják pontosan, hogy hol volt a Szentek Szentje és nem akarnak arra a helyre lépni. Jeruzsálemtől hat mérföldre van Dávid városa, ahol az Úr Jézus megszületett. Azt is meglátogattuk. (Héberül Betlehem, azaz kenyérház.) A hegyoldalban elmentünk egy istállóba, ahol állítólag született az Isten Fia. Meghatva a “Csendes Éjt” énekeltük el együttes csoportban. Aztán azon elmélkedtünk, hogy ez a város milyen más történelmi eseményről is híres. Arról pl., hogy itt kente fel Sámuel Dávidot, itt látogatták meg a bölcsek Jézust, s itt ölette meg Heródes a két éven aluli gyermekeket abban a reményben, hogy ezek sorában valahogy Krisztus is benne volt. Elérkezett az idő, hogy a régi Jeruzsálemet is megnézzük. Ide az István kapun mentünk be, amit Juh kapunak is neveznek. Itt juhokat, tevéket árulnak minden pénteken ősidők óta. Felkerestük a Bethesda tavát, ahol a 38 éves beteget gyógyította meg az Úr, majd Kajafás házához, s utána Pilátus lakhelyéhez vittek. Láttuk a helyet, ahol Pilátus így mutatta be 1983. február 15. az Úr Jézust: “Ecce Homo!” azaz “íme az Ember!” Mindezen sok látványosság közepette azonban július elseje, péntek reggel volt a legmeghatóbb részemre. Ekkor mentünk a temetőkertbe. Innen nem messze van a Golgota, ahol Jézus értem és érted, az én és a te üdvödért, bűneink bocsánatának lehetőségéért vérét ontotta. Ebben a csendes kertben, a szabad természetben, olajfából készült kis egyéni kelyhekből úrvacsorát vettünk. (A kelyheket megtarthattuk emlékbe.) Az Úr halálára emlékeztünk, amint azt részünkre meghagyta. Innen a Gecsemáné kertbe mentünk. Ez volt az Úr Jézus legkedvesebb helye. Itt imádkozott — a hagyomány szerint — egy kő mögött amikor tanítványainak segítségét kérve aludva találta őket imádkozás helyett. Utána megnéztük azt a helyet, ahol Péter megtagadta a Mestert, s meglátogattuk Kajafás börtönét. Aki egyszer meglátja Jeruzsálemet környezetével együtt, annak a történelem valósággá válik. Nekem is azzá vált. Úgy éreztem, hogy Megváltóm nyomdokában jártam! Annak nyomdokában, Aki “azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett”: engem és téged. {Faulkner Károlyné) {Folytatjuk.) srimmrrtnnmnn^^ l TÖREDELEM ° O o q Feloldotta már lelkem a bocsánat, ° o amit Fiad szent szívébe tettél o ° Te, aki létet senkitől sem vettél? °O ’ o o Vagy meddig töijön még a bűnbánat? o o o O / / ® o Oldozd fel Uram életemet egészen, a ° bánat árnyát tőlem messze űzze ° o s rá a béke lobogóját tűzze o ° karod, hogy újra emelt fővel járjak, ° o s vidámult szívvel áldjalak merészen! 0 ° ° O O ° Bóda Ferenc ° O o o O »P0PBPPPB000PBPBBPQBPBPPPBB'. A MEGBÁNÁS HANGJA Bárcsak ne követtem volna el! Bárcsak jól csináltam volna! Bárcsak jól megfontoltam volna! Bárcsak másképp kezdtem volna! Bárcsak észrevettem volna! Bárcsak engedelmeskedtem volna! Bárcsak ne kételkedtem volna! (U. É.)
