Evangéliumi Hírnök, 1983 (75. évfolyam, 2-24. szám)
1983-08-01 / 15. szám
1983. augusztus 1. 3. oldal azt, ami magyar és értékeljék magyarságukat? Megtörtént missziónkban az a kárhoztatható eset, hogy magyarkodó egyének a magyar nyelvet fontosságban a lelki előhaladás és a közösségi egység fölé helyezték. Krisztus az 0 követői egységéért imádkozott, ezek a magyarkodók a nyelvért hadakoztak még akkor is, ha ezzel a krisztusi békét megrontják, Krisztus akaratának ellenszegülnek és saját gyermekeiket elkényszerűik a magyar lelki közösségtől. Nem csoda, ha áldás helyett fogyást látunk. * * * FORDÍTSUK FIGYELMÜNKET EGY MÁSIK okra, amely missziónk előhaladását fékezi. Itt visszatérünk az idézett énekeimre, az első tanúkra. Nem kell képzeletünkben az első század keresztyénéihez visszamennünk. Volt az amerikai magyar baptista szövetség életében idő, amikor a tanúbizonyságtevés volt a missziózás éltető ereje. Sokszor hivatkozunk közösségünk kezdeti idejére. Akkor sem volt elég magyar prédikátor, tanúk azonban voltak! Ezek a tanúk terjesztették az Evangéliumot. Dicső korszak volt az és ezeket az elődöket nem kell sajnálni a prédikátor hiány miatt. Ha valamit kell tennünk, akkor utánoznunk kell őket. Ha felserkenne az első tanúk lelke, akkor nem kellene úgy imádkoznunk, hogy “Uram, küldj másokat", hanem inkább arra kérnénk az aratás Urát, hogy használjon minket és nyissa fel ajkunkat az egységes bizonyságtevésre. Szépen hangzik a lelki munkásokat kérő ima, de lehet az ilyen imában egy ki nem fejezett vallomás: “Uram mi nem tehetünk semmit, küldj valakit, aki helyettünk tanúskodik. ” A bizonyságtevésnek nagy áldása van. Egyrészt az, hogy Isten lelke előkészíti a szívek talaját és a vetett ige magja életre kel s megtérések lesznek. Másrészt az, hogy a viszálykodás és magyarkodás helyébe lép a megtérések felett való öröm. Gyülekezeteink talán már nem mutathatnak fel számottevő eredményt és növekedést. Öröm és béke azonban még mindig lakozhat az Úr népe között. A bűn mindig tovább marasztal, mint ameddig benne akarunk maradni. Használhatatlan hívők A csüggedés nagy veszély! Az I. Kir. 19-ben Illés csüggedéséről olvasunk. Előzőleg nagy dicsőséget hozott Isten nevére, de itt elfogta a csüggedés Jézabel állandó üldözése miatt. S ebben az állapotban használhatatlan volt. Egy másik veszély a visszaesés. Az I. Móz. 12-ben Ábrahám visszaeséséről értesülünk. Előzőleg csodás engedelmességet tanúsított Isten iránt, de az éhínség veszélye menekülésre és hazugságra csábította. Ebben a visszaesett állapotában Isten nevére szégyent hozott;ez állapotában használhatatlan volt. Egy következő veszély az engedetlenség. Jónás könyvében nyerünk betekintést az engedetlen élet káros következményeibe. Amikor Isten Ninivébe küldte Jónást, a próféta úgy döntött, hogy inkább ellenkező irányba megy. Nem engedelmeskedett, s ezzel bajt hozott magára és a Ninivébeliekre. Ebben a veszélyes állapotban próféta létére használhatatlan volt. Egy negyedik veszély meg a tétlenség. A II. Sám. 11-ben Dávid király tétlenségéről olvashatunk. Amikor csapata harcolt, ő otthon maradt s tétlenül sétálgatott. Aztán meglátta Uriás feleségét és bűnbe esett. Nem az volt a baj, hogy pihent, hanem hogy rosszkor és rossz módon kereste a pihenést. A pihenés sohasem jelent tétlenséget a hívőnek! A tétlenségben veszély van! A tétlenség állapotában még az Isten szerint való király is használhatatlan (sőt ártalmas) volt. Hallgatás is lehet veszély! Lótról tudjuk, hogy Sodorna táját választotta lakhelyül, ahol sok volt a bűn. Ebben a városban lelkileg nem fejlődött, s bár gyötörte magát a bűn miatt, bár maga hű maradt, mégsem szólt a bűn ellen. Hűséges, de hallgatag követője volt az élő Istennek. Ezzel pedig semmit sem használt süllyedő környezetének. Hallgatása miatt használhatatlan volt. Végül a gyávaság is veszélyt jelent! Péterről tudjuk, hogy amikor elfogta a gyávaság, akkor megtagadta az Úr Jézust. Ebben az állapotban teljesen használhatatlan volt. Hogyan védekezhet Istennek ma élő gyermeke a használhatatlanság ellen? A Róma 12:1—2 versének állandó és folytatólagos alkalmazásával, mely így szól: “...szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Ezzel mindenki elkerülheti a csüggedés, a visszaesés, az engedetlenség, a tétlenség, a hallgatás és a gyávaság veszélyét; vagyis a használhatatlanságot. Jegyzet McDaniels D. előadásából DUDARI ESTE Tavasz suhan a fák között, köröttem csend egészen. Szívem is csendbe öltözött: A csillagokat nézem. Százezernyi fényéveken szaladt le fényük végig, s egy pillanat, s tekintetem felemelik az égig. Mint ezernyi égi láng mind-mind az egy hírt hozza, hogy nem vakon fut a világ, biztos kéz kormányozza. És látnom kell, hisz ott ragyog a fényes csillagokban: Milyen parányi por vagyok s milyen nagy Istenem van. Dr. Molnár Gyula PÜNKÖSD VASÁRNAPJA MOZGALOM A déli baptista belmisszió társaság mozgalmat indított 3000 új misszió, illetve gyülekezet alakítására. A 36,000 gyülekezetből álló déli szövetséget arra biztatja a belmisszió társaság vezetősége, hogy a legközelebbi 12 hónap alatt kezdjenek legalább 3000 gyülekezetei. A felszólítás eredményeként a szövetség gyülekezetei eddig 1,076 miszsziót, ill. gyülekezetei kezdtek. Az előző évben 435 új gyülekezet alakult. A kitűzött cél az, hogy a 2000. évben 50,000 gyülekezet tartozzék a déli baptista szövetséghez. A szövetségnek jelenleg 13,900,000 tagja van. (B. P.)