Evangéliumi Hírnök, 1981 (73. évfolyam, 1-16. szám)

1981-02-15 / 4. szám

1981. február 15.

5. oldal

repei felett állunk, ne annak eltörtét sirassuk, hanem a benne lakoztatott kincset vegyük szemügyre, és felbátorodjunk a hant mellett is dicséretet mondani annak a bőkezű Úrnak, aki mer gazdag kincset halandó emberi testben, törékeny cserépedényben tartani.

Ezért merek most én is e hant mellett Isten nevének alázatos és csendes, de örvendező magasztalására hívni, hiszen az itt letett hamvak hosszú szolgálatban az ő dús kegyelmét hordozták sokak javára.

Baranyay Mihály testvérünket 1888. szeptember 20-án szólította létbe a Teremtő. 1902-ben pedig (ekkor 14 éves), az evangélium hallgatására és hitre hívta meg. Bemeri tkezésére öt év múlva, 1907-ben került sor. Ezután ismét hallotta az Úr hivatását, ezúttal a szolgálatra elpecsételő vokációt. A következő évek a tanulásra adattak. 1909-től nyolc szemeszteren át a budapesti Baptista Teológiai Szeminárium hallgatója, 1913/14-ben a londoni Regent Park College-ban tanul, 1923-ban pedig az Amerikai Egyesült Államokba megy és négy szemesztert hallgat a Louisvillei Teológiai Szemináriumban. Ide még két ízben tért vissza rövidebb tanulmányútra, 1929-ben és 39-ben. Élete végéig szívesen emlékezett 1936-os szentföldi útjára, amelyet kegyelmi kiváltságnak tekintett, és amelynek emlékeit, tanulságait mindig készségesen osztotta meg a gyülekezetekkel.

Életében a szolgálatnak három fő ágát kell megkülönböztetnünk. Elsőül lelkipásztori szolgálatára emlékezzünk! Budapesti tanulmányi évei után (1913-ban) az albertirsai gyülekezetben kezdte a pásztori munkát. 10 évig maradt ezen az őrhelyen. 1915-ben házasságot kötött Lénárt Erzsébettek, aki nemcsak áldott emlékű feleség és édesanya volt, hanem hűséges munkatársnak is bizonyult. “Ha nem ő lett volna a feleségem — mondta egyik visszaemlékezésében Baranyay testvér —, nem tudtam volna ezt a szolgálatot elvégezni.” 1925-ben Louisville-ből hazatérte után, a kiskőrösi gyülekezet hívta meg lelkipásztorul. Ezt a szolgálatot is 10 éven át végezte, majd 14 évig (1935 — 49) Rákoshegyen folytatta a pásztori munkát. Összesen 34 évet felölelő pásztori szolgálata alatt, különösen a két világháború idején kellett sok-sok re-Baranyay Mihály

ménytelent vigasztalnia és nehéz helyzetben levőket bátorítania. Az érintettek határozott bizonyságtétele szerint erre a gyámolító vigasztalásra rendkívüli kegyelmi ajándéka volt.

Szolgálatának másik nagy területe közegyházi jellegű munka volt. Egyházunk akkori vezetői felismerték benne az ige evangélizáló hirdetésére kapott különleges kenetet, és felkérték a Baptista Gyülekezetek Szövetségének utazó-titkári tisztére. A sírja körül álló népes gyülekezet csak halvány töredéke annak a hatalmas tömegnek, akik előtt negyedszázados (1920 —45-ig tartó) misszió-titkári szolgálata során prédikált. Igehirdetései mindvégig megőrizték az evangélizáló jelleget, bár a későbbiekben egyre erősebb lett hitmélyítő és tanító karakterük is. Titkári szolgálatának ezt a másik feladatkörét, a hitmélyítő napok szervezését és tartását ugyanis mindig szívügyének tekintette. Ahogy egyre hanyatló ereje engedte, ezt a szolgálatot alkalmilag nyugalomba vonulása után is készséggel vállalta a gyülekezet örömére.

A harmadik fő szolgálati ágba 1945-ben kapcsolódott be. Ekkor kapott meghívást a Teológiai Szemináriumba tanári, majd 1947-től az igazgatói feladat ellátására. Nevelői munkáját a szelíd békesség és a szeretet jellemezte, oktatói tevékenységét a biblikus hangvétel, a higgadt, feltisztult hitelvek tovább-plántálása. Ezt a szolgálatot 1958-ig végezte. Utána az aktív pihenés esztendei következtek, míg végül, az elmúlt karácsony előtti napokban összetört a

cserépedény. Ám a benne volt kincsek tovább élnek az igehallgatókban, és bennünk, hajdani diákjaiban. A ma élő baptista lelkipásztornemzedék derékhadát az ő volt tanítványai képezik. így az általa nyert ismeretek még vagy másfél évtizedig szolgálni fogják közöttünk a hitet.

Baranyay Mihály lelkipásztor testvérünk sírhantja nemcsak Isten dicséretére bátorít bennünket, hanem arra a fontos felismerésre is kényszerít, hogy az emberi élet Isten kincseivel lehet gazdag, s ezért az emberi élet az Ő sáfárságával felelős. Nem elég élnünk csupán, hanem a nálunk letett kinccsel másokat kell gazdagítanunk. Adassék kegyelem gyermekeinek és unokáinak, hogy e szellemben élhessenek, tanítványainak és igehallgatóinak, hogy az általa nyert kincsekkel is jól sáfárkodhassanak, neki magának pedig adassék békességes nyugovás a feltámadás biztos reménységében!

*

LaczkovszkiJános egyházelnök tv. beszéde (lTimótheus 4:6 — 8):

Gyászoló gyülekezet, kedves testvéreim! Végtisztességre és utolsó búcsúvételre gyülekeztünk egybe Baranyay Mihály nyugalmazott lelkipásztor, Teológiai Szeminárium igazgató ravatala mellett, aki az Úr 93. életévében szólított haza e múlandó világból az örökkévalóságba. A ravatala mellett állva különös érzés fogja el az ember szívét. Ez abból a tényből fakad, hogy egyik lábunk a halál, a másik pedig az élet mezsgyéjén áll. — Isten végzésének alapján közös a mi embersorsunk, földi életünk véges, vándorok vagyunk ezen a földön, akik a jövendőt keressük. A nagy búcsúvételekben mindig bizonyos nyugtalanság is erőt vesz az emberen.

Elköltözött testvérünk élete Isten kegyelmes ajándéka volt. Isten kegyelmes ajándéka volt az a 92 esztendő, amelyet testvérünknek adott. Bizonyságot tehetünk arról testvéreim, hogy az Úr adta elköltözött testvérünket szeretett hitves társa mellé, aki segítőtársa volt a szent szolgálatban.

Ez a népes gyülekezet, akik itt együtt vannak ezen a gyászistentiszteleten, arról is bizonyságot tesz, hogy úgy tekintjük elköltözött testvérünket, úgy tekintünk az ő életére és szolgálatára, mint akit az Isten