Evangéliumi Hírnök, 1981 (73. évfolyam, 1-16. szám)

1981-02-15 / 4. szám

6. oldal ________________________________________1981. február 15.

adott nekünk a Magyarországi Baptista testvériségnek is. Az Úr adta nékünk, miután elhívta őt az üdvösségre és méltatta őt arra a szolgálatra, amelyet Isten kegyelméből szívének utolsó dobbanásáig végzett. — Mint a gyászjelentésen olvashattuk, így valljuk mi is: “imé sokakat oktattál, megfáradó« kezeket megerősítetted, a tántorgót a te beszédeid fenntartottak és a reszkető térdeket megerősítetted.

Baranyay Mihály testvért az Egyház Ura hívta el és méltatta a lelkipásztori szolgálatra. Ebben a szolgálatban azt tartotta a legfontosabbnak ő, hogy a jó Pásztor nyomdokaiba lépve keresse és visszavezethesse Istenhez azokat, akik Tőle elszakadtak. Nagyon vigyázott a mi testvérünk és nagy gondot fordított arra is, hogy ebben a szolgálatban méltatlanná ne váljon. Gondot viselt önmagára és az egész nyájra, amelynek táplálására és gondozására a Szent Lélek vezetését kérte.

Elköltözött testvérünk Istentől rendelt tanító volt. Az Úrtól kapott tálentumait maradék nélkül kamatoztatta. Fáradhatatlan volt a szolgálatban. — Amikor az aktív szolgálatot — testi erőtlensége miatt — le kellett tennie, még nagyobb aktivitással vetette bele magát, a lelki eszközökkel való munkálkodásba. Ezek között állt első helyen az ő életében az imádság szolgálata, amelyet hűségesen folytatott szíve utolsó dobbanásáig.

Elköltözött testvérünk életének utolsó szakasza is tanítás volt számunkra, mert nemcsak a tudomány eszközeivel tanított, hanem életpéldája által is.

Isten akaratában megnyugodva, türelemmel felövezett derékkal, útra készen várta az Úr hazahívó szavát. És amikor már érezte, hogy nem sokáig fog dobogni elfáradt szíve, jól érthetően ezt suttogta: Bevégeztem földi küldetésemet, jelentkezem az Úr előtt az újabb szolgálatra.

*

Dobner Béla lelkipásztor testvér beszéde (Malakiás próféta 2:6,7):

Elbúcsúzunk egy rövid időre Baranyay Mihály testvértől, a Budapest József utcai gyülekezet hűséges tagjától, hogy majd a Krisztusban vetett hitünk valóra válik és mi is elmegyünk e múlandó létből a minden földiek útján az üdvösség honába, hogy örökké együtt legyünk, megtartó Istenünkkel és mindazokkal, akik Jézus Krisztus váltsága által az üdvösség hajlékába megérkeztek.

Valamikor, mintegy 25 évvel ezelőtt a Baptista Teológiai Szemináriumban az ő igazgatósága alatt tanítványa voltam. Földi életének utolsó három esztendejében pedig lelkipásztorként emlegetett hűséges tanítom. Ebben az órában is, amikor itt állok sírhantja mellett búcsúzni a gyülekezetünk nevében is a viszontlátásig, lelkemben visszhangzik az ő tanítása és azok közül ez a mondat tör most elő: “Nem Mózes volt nagy, hanem Isten volt nagy Mózesben, aki megpróbált engedelmeskedni az Úrnak.”

Amikor elkerülhetetlennek látszik, hogy egy hivő ember sírjánál, megtett földi útjáról, szolgálatáról beszéljünk, ebben a lelkületben tehetjük: milyen nagy volt Isten kegyelme, hogy elköltözött testvérünket alkalmassá tehette arra, amit Isten országa felépítéséért az ő Urának dicsőségére cselekedett.

Magasztaljuk hát Isten nevét, aki megtért, alázatos, engedelmes embereket kiválaszthatott az ő szolgálatára és használhatott az Úr Jézus Krisztus megmentést hirdető evangéliumának hirdetésére.

Isten kegyelméből Baranyay Mihály lelkipásztor és tanár szájában igaz tanítás volt. Ezt az igaz tanítást a Mindenható Igaz Istentől vette. Nekünk is azt tanította, hogy kérjük el Istentől a mondanivalót, akkor nem történik hiba a tanításban. Az igaz tanítást elsősorban még ma is Isten szolgáinak a térdeiken kell elkérniük és azután a tudomány és a segédanyagok — mondta. Mindennél előbbre való az Úrral való jó viszony, a rendezett viszony. — Isten kegyelméből Baranyay Mihály lelkipásztornak és tanárnak nem volt álnokság az ajkán. Kettősségtől, kétféleképpen érthető beszédtől óvakodott. Egyenes szívű és egy útú ember volt. Ragaszkodott a jézusi “igen”hez és “nem”-hez. Ebben is szeretett volna az általa olyan nagyon tisztelt és szeretett Úr Jézus Krisztushoz hasonlítani, akiről azt olvassuk, hogy álnokság nem találtatott a szájában.

Isten Baranyay Mihály lelkipásztorhoz és tanárhoz való irgalmasságát abban is megmutatta, hogy békességben és becsületesen élt Isten előtt és az emberek között. Amikor sokan elveszítették a külső és a belső

békességüket, ő — amennyiben ez tőle tellett és amennyiben ez megváltott hivő életén állt — vigyázta és őrizte az Úrtól nyert békességet és megmaradt becsületesnek. Nem futott a lehetőségek idején sem a mulandók után. — Isten kiválasztó kegyelmének megbízásából Baranyay Mihály tanár és lelkipásztor sokakat megtérített a bűnből. Nevelői szolgálata volt küldetésének egyik része, de feladatának jelentős területe volt: a bűnösök megtérésre hívása. Lelkipásztori szolgálata földi útjának végéig kísérte. Mint nyugalmazott lelkipásztor is fáradhatatlanul dolgozott. Akikkel találkozott, beszélgetés során nem mulasztotta el lehetőleg egy embertől sem megkérdezni, hogy lelkileg hogy van? Döntött-e már az Úr Jézus mellett?! És ezt következetesen és mindhaláláig Istentől kapott megbízatásként végezte. November első vasárnapjának délutáni úrvacsorái istentiszteletén, felszólalt és az egész gyülekezetünket az Úr iránti hűségre buzdította és azt kérdezte: “ha vannak itt olyanok, akik még nem döntöttek az Úr Jézus mellett, ne várakoztassák az Urat! Döntsenek!’’

A seregek Urának követe volt ő. Valamelyest ismerve igehirdetésének megbízatását, el kell itt mondanom, hogy minden prédikációjában viszszatért a megtérésre hívó üzenet. Hívta az eltévelyedetteket Jézus nevében, hívta a bűnösöket, a bűnbocsánatot és kegyelmet adó Úr Jézus Krisztushoz. Azon kevesek közé tartozott, akik nem szégyelték döntésre szólítani a tétovázókat és a bizonytalanokat. — Ezért friss sírhantjánál hirdetnem kell e rövid búcsúbeszédnek befejezésként az Úr Jézus nevéven mindenkinek és ezen belül különösen szeretteinek, családtagjainak az Úr Jézus szavával, Istenhez küldött könyörgését:

Atyám! Azt akarom, hogy akiket nékem adtál ott legyenek énvelem, ahol én vagyok, Tenálad, hazahívó mennyei Atyám.

A másik ember számára, aki előttem kiönti a szívét, csak akkor lehetek az a megértő „te", akit keres, ha magam is találtam valakit, aki megért és aki megszabadított az „én"-magányosságomból. Más embert csak akkor tudok szeretni, ha engem is szeret valaki. Mást csak akkor tudok vezetni, ha én is vezetés alatt vagyok. Másnak csak akkor lehetek támasz, ha nekem is van támaszom.