Evangéliumi Hírnök, 1976 (68. évfolyam, 1-24. szám)
1976-02-15 / 4. szám
1976. február 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3. oldal ISTEN KÖVETSÉGÉBEN ZÓ törvény, senkit nem lehet letartóztatni vallási törvénysértésért. A világ népességének nagy része még ma sem érte el a szabadságnak azt a magas színvonalát, amelyet az Egyesült Államok polgárai 200 évvel ezelőtt elértek. Amelyik országban nincs teljes vallásszabadság és nincs valóságos egyház és állami elválasztás, ott az egyéni és polgári szabadság is megnyirbált. :K * s A SZABADSÁG FELELŐSÉGGEL JÁR. Élni kell vele, használni kell józan keretek között. A szabadság nem szabadosság, hanem szent célra, hasznos, életre kapott lehetőség. Két kötelességre kell ügyelnünk szabadságunk kezelésében. 1. Használjuk jel jól a hitélet és gyülekezeti élet szabad lehetőségeit Isten szolgálatára. Vegyük úgy a szabadság nagy ajándékát, hogy az nem saját akaratunk kilégítését, hanem Isten dicsőítését szolgálja. 2. Éljünk vele bölcsen. Az igazi szabadság nem az akarat meggondolatlan használata. Az akarat lehet szentségtelen s az ilyen akarat teljesítése káros. Ha nem élünk bölcsen szabadságunkkal, valaki más, az állam jog kioktatni arra, hogyan lehet a szabadsággal élni. Ez azonban már nem lesz szabadság. CSÖKKEN A KATOLIKUS TEMPLOMBA JÁRÓ HÍVEK SZÁMA Egy bostoni római katolikus gyűlésen jelentették, hogy a katolikus templomba járó hívek száma az utóbbi tíz esztendő alatt 21 százalékkal csökkent. 1963-ban a katolikusok 71 százaléka vett részt a miséken, míg 1974-ben 51 százalékra esett. Dr. William McCready a National Research Center (Nemzeti Véleménykutató Központ) vezetője szerint a misére járók számának a leesése nem tulajdonítható a Második Vatikáni Zsinat által életbe léptetett reformoknak. Dr. McCready négy elméleti okot hozott fel a templomba járó katolikus hívek számának a hanyatlására: 1. Az elvilágiasodás. 2. Az egyház erkölcsi és hitbeli engedékenysége. 3. Pál pápának a születésszabályozásról hozott szigorú körlevele. 4. A pápai tekintély megingása a Második Vatikáni Zsinat határozatai nyomán. (Christian Century.) A fáraók nagy építkezéseket folytattak. Az egymást követő dinasztiák egymást igyekeztek túlszárnyalni pompás és nagyszámú építkezéseikkel. Ez természetesen óriási munkaerőt igényelt és csak kényszermunkások tömeges alkalmazásával volt keresztül vihető. Ezek a zsarnokok végtelen embertömeggel rendelkeztek. Herodotos elmondja, hogy pl. II. Nécho fáraó idejében (609-588.) 120 ezer munkás lelte halálát egy csatorna építésénél. A piramisok mamár nem annyira a fáraók dicsőségét szolgálják, mint inkább szomorú emlékei a rabszolgaságnak és az erő istenítésének. Egyiptomban ezt akkor természetesnek vették, a fáraó elvitathatatlan jogának tekintették. De nem így Izraelben. A kijelentés talaján élő nép, egy ilyenféle kísérletet már akkor az emberi méltóság és becsület elleni merényletnek tekintette. Fényes példája ennek, hogy amikor Jójákim király, II Nécho kortársa utánozni akarta fáraó példáját és palotákat építtetett magának robotmunkásokkal, Jerémiás próféta oda állt Jojákim palotájának kapujába és így kiáltott: "Jaj annak, aki hamisan építi házát, felházait pedig álnokul; aki az ő felebarátjával ingyen szolgáltat, és munkájának bérét neki meg nem adja... De a te szemeid és szíved csak a nyereségre vágynak és az ártatlan vérére és ragadozásra és erőszak elkövetésére. Azért azt mondja az Úr Jójákimnak: Nem siratják őt: Jaj Atyám... Jaj uram ... úgy temetik el, mint a szamarat, kivonják és elvetik Jeruzsálem kapuin kívül." (Jer. 22:13, 17- 19.) Jerémiásnak ezek a szavai csak prófétai visszhangja az izráeliták szabadság utáni kiáltásának, amely az eget ostromolta Mózes napjaiban. Fáraó Mózes és Áron közbenjárására teljes felfuvalkodottsággal azt kérdezi: "Kicsoda az Űr, hogy szavára hallgassak?” Aki nem hajlandó megismerni, hogy kicsoda az Úr, kijelentések útján, megfogja ismerni kezének súlya alatt. Amikor a szegény elnyomott nép szabadságáért és jogáért szót emel, már a "szabadság” szó puszta említése is rémületbe ejti fáraót, és arra indítja, hogy foglyait még erősebb láncra fűzze, igájukat még jobban megnehezítse, hogy ne legyen "idejük” ilyenekkel foglalkozni. Az ilyen taktika a szabadulást elodázhatja, de meg nem akadályozhatja. Mert a szabadság minden embernek és népnek természetes joga. Izráel szabadulását pedig Isten akarja. Mózes indokaiban Istenre hivatkozik: "Ezt mondja az Izráel istene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában.” A szolgaságban meggyötört, a sarcoltatók korbácsai által elcsigázott zsidók számára ez rendkívül kívánatos lehetett. Megszabadulni és Izráel Istenének ünnepet ülni. De fáraó ezen az érvelésen nem hatódott meg. Számára Jáhve parancsa nem több, mint "hazug beszéd” (9. v,) Ez mindég így volt. Az, aki a hivő szív minden vágyakozásának és reménységének tartalma és összessége, semmit nem jelent egy olyan embernek, aki nem hisz, aki legfontosabb feladatnak a téglavetést tartja. Mind az, ami a hivő szívet lelkesíti és reménységgel betölti, a hitetlen számára értéktelen, közömbös dolog. Mózes számára mégsem az volt a legnehezebb, hogy a fáraó visszautasította. Ennél sokkal fájdalmasabb volt az, hogy saját népe, akiknek érdekében közben járt semmibe vette, rosszul értelmezte, sőt, viszszautasította szolgálatát. Ez olyan nehéz volt Mózes számára, hogy visszament az Istenhez panaszra. (22-23. v.) V égegyházi MIT KÍVÁNNAK A HALLGATÓK? A Norman Vincent Peale (neves New York-i lelkész és lapkiadó) a vezetése alatt álló szervezete révén véleménykutatást végzett 50,000 templomba járó személynél, a kérdés felől, hogy a templomba járók milyen tárgyú prédikációt kívánnak hallgatni? A szervezet szerint a válasz az volt: imáról, Isten vezetéséről és a Szentírásról s kevesebb prédikációt politikáról és társadalmi problémákról. (CT)
