Evangéliumi Hírnök, 1973 (65. évfolyam, 2-24. szám)
1973-05-01 / 9. szám
1973. május 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 3. oldal FELHŐK FÖLÖTT... Először ültem repülőgépre. Nem tagadom, — szorongó érzéssel. Amikor ugyanis megláttam, hogy (az egyébként hatalmas vasmadár) mennyi ételt, italt s főleg embert nyelt el az acél-gyomrában, — megvallom, kételkedni kezdtem mind az emberi tudásban, mind az anyagban; egyszóval mindenkiben és mindenben, aki és amikre nekünk utazóknak a következő órákban rá kell magunkat bíznunk. Kétkedő szorongásomnak volt alapja. A gépirányító pilóták aggasztóan fiatalemberek voltak. És mint emberek, nyilvánvalóan “véges” lények. Az anyag "kifáradását” pedig maga a műszaki tudomány hirdeti. Nos a dolgok így állván, kiben, miben bizakodhat a magamfajta “másra”-hagyatkozó? További töprengés helyett azt tettem, amit hasonló helyzetben a hívőnek tennie kell: — imádkoztam. Megkértem az én Uramat, menj be azok után a fiatalemberek után a "vezető”-fülkébe s mint “Főpilóta” tartsd Te is kezedet az irányító műszereken. így biztonságos, célbajuttató lesz a mi repülőutunk. Ez után nemsokára, váratlan meglepetés ért. Ámulva kellett észrevennem, hogy valamilyen formában, mások útibőröndjéből is előkerült ez a természetes startelőtti ima. Az élet szorítóiba kényszerített ember már nem csinál problémát az imából. Szinte éreztem, hogy sok berozsdásodott szívből fakadt föl valamilyen formában az ima. Templomi csöndben várta az utas-gyülekezet az indulást. Ez is bekövetkezett. Startolt a gépmadár. Eleinte finom zötyögéssel, majd később egyre dübörgőbb gyorsulással igyekezett a "légi”-jármű elhagyni a rögeket, hogy az igazi, a neki megfelelőbb futópályára szálljon fel. E végből, mindinkább fokoznia kellett az erőkifejtést. Szinte éreztem az egyre dübörgőbb géperőlködésből, hogy nagy küzdelmet vív a fölemelkedni akaró gépmadár a Föld visszahúzó erőivel. Győzött a gép. A start sikerült, felemelkedtünk. — Egy kis képzettársítással azokra gondoltam, akik eredménytelenül igyekeznek behatolni az Isten országába. Nincs más megoldás Testvérem, mint "fokozni” az erőkifejtésedet. (Ahogy a mi gépmadarunk tette.) Felemelkedtünk, de még feljebb, magasabbra kellett emelkednie a gépnek ahhoz, hogy az üzemanyagkészletével minél hamarabb, illetve minél biztonságosabban szelje át az előtte lévő távolságot. Ezt pedig a közel 10 km-es magasság ritkább légrétegében érhette el. Ismét fölfelé lifteztünk. Valósággal légi-lépcsőfokokon lépkedett a gép a magasba. Velem a gyomrom éreztette a grádicsokat. Gyomrom rádiózgatásából viszont az a jó származott, hogy a korábbi "általános” szorongást egy leszűkült élettani szorongás váltotta fel s eszembe juttatta, hogy földi lény vagyok, akinek igen nehéz elhagyni a Földet. Egyenletes, sima légiút váltotta fel a kissé kellemetlen liftezést. És amint erre a gyomrom engedélyt adott, kinéztem az ablakon. Fölséges, soha nem látott kép tárult elém. Verőfényes légtérben, "fellegek fölött” szálltunk. Fejünk fölött az ég végtelen azúr-kékje, alattunk pedig az Úristen felhő-báránykái legelésztek. Ittas gyönyörűséggel néztem le meg föl. Feledhetetlenül fölemelő látvány és érzés volt tudni és látni, hogy ami még az imént borús volt, immár derűs lett. íme még a borús is derűssé válhat, ha más pozícióból nézhetem a kedélylehangoló borút. Talán ezért, e végből kelleti Pálapostol az "odafelvalókat.” Fenkölt gyönyörködésemet a "kétkedés” (ez a kellemetlen és lerázhatatlan útitársam) zavarta meg. Mi lenne (súgta fülembe) ha az anyag kifáradna, vagy ha az üzemanyag nem lenne elég? Megvallom, kellemetlen volt a kérdése, mert hát a fölerősödött óceán fölötti szél bennem is azt az érzést váltotta ki, hogy próbálgatja, mit bír ki a gépmadár szárnya? Végül is azzal hallgattattam el ezt a kellemetlen "rémhír-terjesztgetőt”: Nézd, én nemcsak a pilótákra, hanem az “anyagra” is életbiztosító-szerződést kötöttem az én Urammal. Lerázva a kellemetlen útitársat, újból átadhattam magamat a fölemelő látvány élvezésének. Ahogy az órák teltek, illetve ahogy közeledtünk úticélunkhoz a túlsó parthoz, egyre jobban szí"' xibe zártam az egyenletesen s meghatóan kitartó hajtógépeket. Eszembe jutott, hogy aki mindvégig kitart, csak az üdvözül, csak az jut el a túlsó partra. Lehet Testvérem a gépektől is tanulni. Merengésemből megint csak a gyomrom ébresztgetett föl. Fülemmel karöltve jelezték utunk végét, azzal, hogy most meg "lefelé” kezdtünk grádicsolni. Ez sem ment simán. Mert ha az ember egyszer megízlelte az odafelvalók szépségeit, akkor úgy van, mint Péter volt a megdicsőülés hegyén: Uram, jó itt. Azonban Péternek is, (Andrásnak is) alá kellett szállni. A repülőgép nem "Illés-szekere”, hanem olyan szállítógép, amely mindenképpen a Földre teszi vissza utasait. Egy kis zöttyenővel minket is épségben elszámolt az anyaföldünknek. Megérkeztünk, megérkeztem. Odaérkeztem, ahol réglátott szeretteim vártak. De a felhők fölötti magasztos utamat nem feledem el soha, sőt, kissé kedvet kaptam arra az útra, amelyre csak a mennyei Utazási Hivatal szállíthatja az odafelvalók megkedvelőit. Utam célját érve, hálásan köszöntem meg az én Főpilóta-uramnak a szép, szerencsés Luxemburg—New York-i repülőutamat. Udvarnoki András KIK A BAPTISTÁK? című 60 oldalas könyv megjelent Dr. Király Ferenc (Magyar Baptista Kiadó) Münchenben (Németország) lakó testvérünk kiadásában. írója Dr. Udvarnoki Béla. A könyvnek nincs ára. A posta és szállítási költségekre azonban kérünk példányonként 25 centet. A könyv ára helyett juttassunk adományt a kiadás céljaira. Az adományokból újabb könyvek fognak megjelenni Dr. Király testvér kiadásában. A könyv kapható: New York: Rév. Árpád Fulop, 225 East 80th St. New York, N. Y. 10021. Alhambra: Rev. Henry D. Smith, 2212 S. Freemont Ave., Alhambra, California 91803. Cleveland: Mrs.J oseph Szerencsy, P. 0. Box 5873, Cleveland, Ohio 44101. Toronto: Rev. John Viczian, 43 Yorkshire Road, Scarborough, Ontario, Canada.
