Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-01 / 1. szám
1967. január 1. Evangéliumi Hírnök 7. oldal “S § B B O L E T H” Kedves testvérek! A beszéd az embernek az a képessége, amely által érzéseit, gondolatait szavakba tudja önteni és így magát mások előtt is érthetővé tudja ten ni. A beszélőképesség Isten egyik igen nagy áldása, amit azonban az ember átokká tehet úgy magára, mint embertársára nézve, ha nem arra használja, amelyre kapta. A Biblia rendkívül sok esetben mutat erre, úgy a hasznos, mint a kártékony oldalára. Sok minden múlik egyetlen szavunkon. Sok kimondott szót szeretnénk nem kimondottnak tekinteni, vagy ahogy mondani szoktuk: viszszaszívni, de már nem lehet, mert a következmények úton vannak. Ilyenről beszél nekünk ez a kis ótestamentumi történet: Jefte a Gileád fiaival hadbaszállt az Ammon serege ellen. Segítségül hívta magához Efraim fiait is, de azok nem mentek el, sőt félreértették Jeftét és megtámadták, amikor a győztes hadjáratból visszatért. Jefte, aki bírája és vezére volt azt akkori Izraelnek, az Efraim törzse támadását is visszaverte, és a szétvert sereg igyekezett haza a Jordánon túlra. Jefte serege azonban elfoglalta a folyón levő átkelő révet és itt történtek a meglepetések. Aki át akart menni a folyón, attól megkérdezték, hogy efraimista-e, vagy sem. Ha azt mondotta, hogy nem, akkor feladtak neki egy kérdést: mondd ki ezt a szót: "Sibboleth”. Ha a kérdezett így mondta: "Szibboleth, mindjárt tudták, hogy ellenség és megölték. Eddig a történet. Kedves testvérek! Az akkori efraimita büszke volt arra, hogy ő az Efraim leszármazottja. A Gileádbeli is az ő törzsére. A mai törzsek is ilyenek. Az angol büszke arra, hogy ő angol, a német arra, hogy ő német, és a magyar is arra, hogy ő magyar. Nemrégen egy idegenben élő magyar testvérnél voltam, aki beszélgetésünk közben kissé elérzékenyülve így szólt az őt néző, magyarul nem tudó feleségéhez: "mit tudod te azt, mit jelent magyarnak lenni!” Pál apostol is büszke volt arra, hogy ő Benjaminita. Mégis az Úrral való együttjárás alatt eljutott oda, hogy ezt a származását is sok minden egyébbel "kárnak és szemétnek” ítélte. Tegyük magunkévá mi is Péter apostol ama nagy vallomását, amelyet lemondott a jeruzsálemi nagy tanács előtt: “Nincsen senkiben másban idvesség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt már név, amely által kellene nekünk meg tartatnunk!” (Ap. csel. 4:12). Itt érkeztünk el egy más névhez, Aki által mi mindnyájan megtartatunk! Nem a Sibboleth, hanem az Úr Jézus Krisztus neve által! Érdekessége a történetnek az, hogy az akkori menekülő nép is csak egy helyen tudott a Jordánon átmenni. Csak egy rév állt rendelkezésére a népnek. Ma is így van. Csak egyet len egy réven lehet nekünk Isten országába bejutni és ez a rév és ez a név az Úr Jézus Krisztus neve! Hiszen Ő maga így beszéli el ezeket nekünk: "Senki nem mehet az Atyához, hanem csak én általam!” (Ián. 14:6.) Lehet, hogy közülünk talán már holnap elérkezik valaki ehhez a nekünk csodálatosan szép, de talán éppen neked félelmetes révhez. Meg vagyok győződve! Miként akkor a földi folyón való átkelésnél, úgy ott a mennyei átkelőhelyen is Isten vitézei felteszik neked a kérdést: Ki tudod-e mondani az isteni jelszót: Jézus Krisztus-t? Aki abban az időben sohasem beszélt a Sibbolethről (magyarul áradat), az nem tudta helyesen kiejteni a nevét. Ma sincs másként. Aki éledtben sohasem beszélt Jézus Krisztusról, az ott sem fog tudni egyetlen szót szólni, vagy tudni róla. Itt lesz a bajok baja. Mert amiként akkor nem engedték át a réven a csalni akarókat, úgy most sem fog megnyílni senki előtt sem az átjutás lehetősége. Milyen rettenetes lesz! Mondhatná valaki: Hogyan? Hát egy szón múlik az egész? Azt feleljük: Nem. Egy egész életen át művelt gonosz és bűnös állapoton múlik ez! A jelszó csak a gyémánthegye, amely megkarcolja a hamis életeket és nyilvánvalóvá teszi a szív állapotát már az átkelés pillanatában a kérdező előtt. Ott megtudják rólad is, rólam is, hogy kik voltunk. Ki tudná a szív teremtőjét megtéveszteni? Senki! Ki tud bejutni az atyai házba Jézus Krisztus megkerülésével? Senki! Ezért van arra szükség azoknak, nekünk, akik még ideát vagyunk, — akik még az átkelőhelyig, a mai napig nem érkeztünk el, hogy igénybe vegyük, az Isten nekünk készségesen adni akaró segítségét. Mert Isten adott Valakit azoknak, akik túl akar nak jutni e földi élet kicsiségéből Isten nagyszerű világába! Ő adott egy hatalmas Vezetőt! Ez a nagy, titkos hatalom a Szent Szellem, vagy ahogy némelyek közülünk nevezik, a Szent Lélek! Ö mutatja meg az igazi révet, Jézus Krisztust és Ő készít fel bennünket erre a nagy útra és biztosítja az átkelés zavartalanságát! Azoknak, akik bűneiket megbánva befogadják az Úr Jézus Krisztust és hisznek Őbenne! Lehet, hogy te, vagy túl jónak, vagy túl rossznak tartod magadat és úgymond: Nem akarsz elébe vágni semminek. Egyik állapotod veszélyesebb és hadd mondjam így, gonoszabb, mint a másik. Tudod-e te azt, hogy az emberek százezrei változtak meg és változnak meg ma is abban a pillanatban, amelyben kimondják őszintén, bűneik mélységes tudatában és a maguk teljes értéktelenségükben, de hittel azt, hogy "Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam”. Új életet nyernek! Romolhatatlant! Innentől kezdve nem kell az átkelés veszélyétől, vagy reménytelenségétől félni, mert a Szabadító Úr Jézus Krisztus maga viszi át az övéit arra a helyre, ahol az itten elkezdett új élet most már új áldásokkal és Isten minden ígéretével megáldva, folytatódik. Ezen az oldalon Isten felöli gondolataink s ismereteink hiányosak, de azután a kis rövid szünet után, ameddig az átkelés megtörténik, az Ő jelenlétébe megérkezve eljutunk az Örökkévaló Isten lényének a valódi megismerésére, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Kedves testvérem! Vedd észre azt, hogy a bűn megrontotta a békességedet, elvette látásodat, elrongyolta az (Folytatás a 8. oldalon)