Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-04-01 / 7. szám
VOL. 59, NO. 7. APRIL 1, 1967. 59. ÉVF., 7. SZÁM. 1967. ÁPRILIS 1. Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja JÉZUS monda: “De kell, hogy elcfbb hirdettessék az evangélium minden nép között.” (Márk 13:10.) FELTÁMADUNK Az elmúlt nyáron egy elhagyott temetőben jártam. Nem temetnek oda már senkit, nem gondozzák már az utakat, csak itt-ott látható egy szépen gondozott sír. A többit ellepte a fű, a bozót. A keresztek elkorhadtak, s a márványkövek ferdén álltak vagy már el is dőltek. A múlandóság tökéletes képe. Úgy elgondolkoztatott ez a látvány. Valamikor majd az én sírom is egy ilyen temetőben lesz. Egy ideig lesz, aki gondozza, aztán összeomlik. Csak nagy embereknek építenek mauzóleumot, de az sem tart örökké. Valahányszor temetőben járok rádöbbenek életünk múlandóságára. Ilyen helyen világosodik meg számunkra a zsoltáríró szava: “Az emberek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha átmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.” (Zsol. 103: 15—16.) Ez az egész? Nincs tovább? Valóban ez lenne életünk végcélja? Akkor minden okunk meglenne az elkeseredésre. Mi ér telme lenne életünknek? Hiszen mindent, amiért dolgoztunk, hátra kell hagynunk. Életünk gyümölcseit mások élvezik majd. Igaz, van abban valami megnyugtató, ha másokért, a közösségért használtuk erőnket, tudásunkat, tehetségünket. De csak kevésnek jutott az a dicsőség, hogy valami feltalálás, vagy egyéb hőstett által sikerült felejthetetlenné tenniök önmagukat. Milliók és milliók halnak meg és feledésbe jutnak. Feledésbe jutnak? Nem! A Szentírás tanítása szerint feltámadunk. Jézus azt mondja: “Eljön az óra, mikor a sírokban mindnyájan meghallják Icten Fiának szavát. Akkor eljönnek, akik jót cselekedtek az élet feltámadására, akik pedig gonoszt cselekedtek, az ítélet feltámadására.” (Jn. 5:28—29.) A túlvilágról két téves fel fogás van. Egyesek úgy vélik, a halál csak felszabadítja lelkűket a test kötelékeiből és pillangó módjára repkednek majd az egekbe. Mások azt mondják: nem jött még onnan vissza senki, nem is lehet biztosra venni, hogy van-e egyáltalán túlvilág, tehát ne törődjünk vele. Éljünk a ‘má’-nak. Valóban keveset tudunk a halál utáni áUapotról. A Szentírásban igen kevés az, amit megtudhatunk. S minden, ami e kévésén túl megy, emberi spekuláció és szemfényvesztés. De az a kevés, amit a Szentírásból tudunk, elég ahhoz, hogy kellőképpen felkészüljünk a halálra, az örökkévalóságra. 1. A Biblia tanítása szerint a halál nem felszabadító barát, hanem Isten ítélete az emberen. “A bűn zsoldja a halál.” (Rom. 6:23.) 2. A halál után a lélek nem tetszése szerint folytatja az életet, hanem Isten kezében van. Isten hatalma alatt vannak mind a jók, mind a gonoszak. 3. Isten feltámasztja az ítélet napján mind a kettőt. Az egyik része feltámad az életre, a másik az ítéletre. (Jan. ev. 5-23.) 4. A Szentírás semmi kétséget nem hagy afelől, hogy örök üdvösséget csakis Isten irgalma által nyerhetünk, Jézus Krisztus éredeme alapján. A legjobb tettünk sem elegendő ahhoz, hogy az örök életre érdemesítsen. Az ítélet alól, melybe bűneink folytán jutottunk, csak Krisztus menthet fel, Aki helyettünk önmagára vette az ítéletet, s értünk meghalt a kereszten. 5. Végül a Szentírás minden kétséget kizárva, arra tanít, hogy az örök élet kérdésének már itt földi életünkben kell eldőlnie. Az hogy örök üdvösség, vagy örök kárhozat lesz részünk. Krisztushoz való viszonyunktól függ. Jézus azt mondja: Bizony, bizony mondom nektek, aki Igémet hallgatja és hisz annak, Aki elküldött engem, örök élete van és nem kerül ítéletre, hanem már átment a halálból az életre.” (J. 5:24.) Jézus Krisztus mindenkinek felajánlja az örök életet. Olyan ez, mint a kivetett mentőkötél; aki megragadja, az megmenekül a halálból, a kárhozatból. Balgatagság lenne ezt az alkalmat elmulasztanod. Ne halaszd el holnapra, hanem ma, most, ebben a pillanatban ragadd meg Isten feléd nyújtott kezét. Macher János Jólét és szenvedés napjai Nincs olyan ember a világon, aki soha nem szenvedett, kárt nem vallott, könnyet nem hullatott volna. De olyan sincs, akinek vigasztalásra szüksége soha nem volt, szíve nem fájt és lelke sem töprengett életén keresztül soha. Az írás azt mondja egy emberről — lobról, hogy "tökéletes vala, igaz és istenfélő és a gonosznak gyűlölője” (Jób 1:1—2.) Bizonyára tiszteletben, közbecsülésben részesült kortársai előtt. Az igazságnak, istenfélelemnek meg is lett az anyagi és erkölcsi jutalma. Az anyagi jutalma abból állott, hogy temérdek jószága, nagy kiterjedésű földbirtoka is volt. De a legértékesebb kincse, a legdrágább vagyona a hét felnevelkedett fia és három felserdült leánya, tehát összesen tíz gyermeke volt, akiket magáénak mondhatott, akikért apai szíve szeretettel dolgozott. Az erkölcsi jutalom pedig abból állott, hogy a tíz gyermeke egymással boldog békességben és egyetértésben élt; sorban lakomát rendeztek a fiúk, nem volt félrehúzó, fösvény köztük egy sem, a lakomára meghívták leány testvéreiket is, együtt vigadtak, mulattak édes örömmel, testvéri szeretettel, goromba, durva beszédű egy sem volt köztük; kedves mosoly volt az ajkúkon; egymást nem nézték le soha és szilaj szó nem röppent el ajkukról. De mégis, a zavartalan testvéri szeretet, egymást megértő jókedv közepette az apai szív aggódik és tű(Folytatás a 7. oldalon)
