Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-04-01 / 7. szám
J. Z. old*) EVANGÉLIUMI HÍRNÖK Beszámoló az “Evangéliumi Üzenet” munkájáról 1966. december 24-én volt három éve annak, hogy a “Baptist Recording Studio”-ban készülő magyar műsoraink első számát kisugároztuk. Azóta az "Evangéliumi Üzenet” című műsor, melyet minden kedden sugárzunk, fogalommá vált mindazon európai országokban, ahol magyarok élnek. Stúdiónk a Svájcban lévő nemzetközi szemináriumban van elhelyezve, igazgatója Wes Miller testvér, a "Southern Baptist Convention" misszionáriusa. E sorok írója pedig egy német baptista gyülekezet prédikátora. Műsorainkat a monte carloi Trans World Rádió adóállomásán keresztül sugározzuk. Miért van szükség a rádiómiszszióra? Elsősorban Urunk parancsának teszünk eleget. "Menjetek a széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Urunk a rádióval oly nagy lehetőséget adott kezünkbe, hogy fel sem mérhetjük annak jelentőségét. Csak egy példát szeretnénk erre felhozni. Egy ember feleségével együtt már húsz éve oly városban lakott, ahol nem volt baptista gyülekezet, sem ahhoz hasonló hivő közösség. De magyar szót is ritkán hallott, így a rádió volt egyetlen lehetősége arra, hogy anyanyelvét hallja. Kiépítette az antennáját, hogy minél több állomást hallgathasson. Amikor kipróbálta az új antennát, véletlenül ráakadt a Trans World Rádió adásaira. Katolikus ember lévén észrevette, hogy ez valami más, valami új az ő számára. Attól a naptól kezdve, úgy mondta el nekünk személyesen, "már nem érdekeltek a többi adók, csak ezt hallgattam minden nap". Érezte, hogy ez a műsor nemcsak szórakoztatására szolgál, hanem hogy életében nagy jelentősége van. Kért egy bibliát és kezdte olvasni. Nagy érdeklődését bizonyítja egy vastag füzet, amelyben igehirdetés közben feljegyezte a hallottakat és a Szentírás alapján megvizsgálta azt. Isten Lelke megtérésre indította ezt a hallgatót, anélkül, hogy egyetlen hívőt ismert volna. Ami ezután történt, azt csak a Szentlélek vezetésére lehet visszavezetni. Hallgatónk közösség után vágyódva elin dúlt, hogy hivő embereket keressen. Valaki az adventista gyülekezethez küldte. Ő maga így számolt be erről: “Éreztem, hogy ez nem az az Evangélium, amit a rádión keresztül hallok. Mindig csak a törvényről beszéltek nekem, én meg gondoltam, mi nem haladhatunk Krisztustól visszafelé, hanem előre kell mennünk.” Tovább kutatott és a Jehova tanúihoz ment, de ott sem találta azt, amit keresett. Egyszer egy adventistától megtudta, hogy oda jár egy fiatalember, aki nem adventista, csak mivel katonai szolgálatot teljesít abban a városban, néha elmegy az adventista gyülekezetbe, mivel saját gyülekezetéből nincs senki abban a városban. Ez volt az utolsó reménye, hogy megtalálja azt a gyülekezetét, amelyet keres. Találkozott a fiatalemberrel és meghívta otthonába. Amikor elbeszélgettek, észrevette, hogy ez az, amit ő már régen keresett. Azóta a fiatal katona rendszeres vendég volt otthonában, sokat elbeszélgettek a bibliai dolgokról, s mielőtt a baptista fiú leszerelt volna, felkérte a legközelebb lakó lelkipásztort, hogy keresse fel ezt az embert és folytassa a megkezdett lelki gondozást. Ez meg is történt. Néhány héttel később abban az országban jártunk és felkerestük mi is, mivel levélből már ismertük őt. Minden bejelentés nélkül beállítottunk hozzá. Nagy volt a meglepetés, két idegen ember megjelenésén, de annál nagyobb volt az öröm, amikor megtudta, hogy honnan jöttünk. Felejthetetlen volt ez a találkozás mindannyiunk részére. Annyi mondanivalója és kérdezvalója volt, hogy nem tudta, hol kezdje. Szeméből ragyogott a krisztusi szeretet és a boldogság a testvéri közösség felett. Többek között azt kérdezte: "Hogy van ez, testvér, a Bibliában azt olvasom, hogy aki megtér, annak meg kell keresztelkednie?" Nem kellett már erről sem meg1967. április 1. győzni őt. Isten Lelke elvégezte már ezt is benne. Ez a tapasztalat megerősítette bennünk a tudatot, hogy igen is, szükséges ez a szolgálat, mert sokan várnak még az Evangélium üzenetére. S ha nem is tudunk utána mindegyikkel személyes kapcsolatba lépni, Isten Lelke tovább vezeti azokat, akiket megtérésre vezet. De nemcsak a kívülállók számára szükséges szolgálatunk. Magyarországon és különösen a környező országokban testvéreink nagy része szórványokban él, ahova a prédikátorcsak ritkán ér el. A beérkező levelek, valamint a személyes találkozások alapján tudjuk, hogy sokak számára ez az egyetlen lehetőség, hogy rendszeresen hallgathassák az Igét. Számtalan levélben és útközben tett látogatások alkalmával felmerült a kérdés: "Miért nem készítenek hosszabb műsort? Olyan rövid ez a negyedóra. Más nyelven hoszszabb adások vannak, miért éppen a magyar műsor olyan rövid?” Mindig világosabb előttünk, hogy "az aratni való sok” sokkal több, mint amit mi el tudunk végezni. Egy másik levélben egy édesanya megírta, hogy leánya megtért a rádióban hallott Ige érintése által. Ezt a családot is felkerestük. Nem tudtunk sokat felőlük, azt sem, hogy melyik közösséghez tartoznak. Nagy öröm volt számunkra az a megállapítás, hogy baptisták és a leány azóta aktív tagja a gyülekezetnek. Találkozás a jugoszláviai magyar baptistákkal Mivel tudomásom szerint az amerikai magyar baptista testvérek szívükön hordozzák a Jugoszláviában élő magyar baptisták ügyét, gondolom, érdekli a testvéreket ott szerzett tapasztalataink. Illés testvérrel, a padeji gyülekezet prédikátorával már évek óta leveleztem, s így neki jelentettem be utazási szándékunkat. Nagy örömmel meghívott, hogy látogassuk meg az ottani magyar gyülekezeteket. Közben Bertalan testvér, a pacsiri gyülekezet prédikátora is megkért, hogy jöjjünk arra az időre, amikor bemerítés és hálaadó ünnepély lesz náluk. így nov. 11-én elindultunk stu(Folytatás a 4. oldalon)
