Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-02-15 / 4. szám
8. oldal Evangéliumi Hírnök 1967. február 15. A MEGIGAZULÁS (Folytatás a 7. oldalról) A krisztusi jellem ismertető vonásai közül megemlítek hármat. Az első a szavahihetőség. Az "úgy-úgy” vagy "nem-nem” megbízhatóságot jelent. Valaki tréfásan azt mondta, amit én megígérek, az vagy meglesz, vagy nem. A krisztusi megbízhatóság igen erős alapot ad az emberi társadalomnak. A második vonás az anyagi megbízhatóság. A megigazult állapotban helycsere történik. A lélek az anyag fölé kerül. A test, a testi és az anyagi a Biblia szerint állandó harcban áll egymással. A megigazult állapotnak az a dicsősége, hogy ebben a harcban a lélek diadalmaskodik. Az anyag szükséges eszközzé válik és nem parancsoló kényúrrá. Ha a lélek az úr, akkor az anyag a szolga. A megigazult ember egyszerre felsőbb rendű ember lett, aki kötve van ugyan a földhöz, a test korlátáihoz, az anyag nélkülözhetetlenségéhez, de egy tekintetben immár szabad lett: az anyaghoz való viszonyában. A hivő ember nem akar többé az anyag miatt lelkében kárt vallni. Harmadik vonásnak megemlítem az erkölcsi egyoldalúságot. A metszetről csak egy féle lenyomatot lehet készíteni: a kép mindig az lesz. A jellemes emberről előre tudjuk, hogy erkölcsi ügyekben milyen álláspontja lesz. Karaktere csak egy féle álláspontot enged meg. Az itt szóban levő jellemességnek az ellentéte a kétszínűség. Kétszínűség nem rossz jellem, hanem jellemtelenség. Nem lehet az embereket sokáig megtéveszteni. Hamar észre fogják venni a kétszínűséget s meg fogják állapítani, hogy az ilyen embereknek nincs közük a megigazuláshoz. (D) A másvilági gondolkozás. Ez is a megigazulás gyümölcse! Vegyük dicséretnek, ha valaki azt mondja rólunk, mivel hivők vagyunk, hogy nem erre a világra valók vagyunk. A megigazult lélek természete az, hogy az “odafent valókkal” törődik. Az "odafent valókról" a krisztusiaknak külön szókincsük van! Üdvösség — örökkévalóság — örökélet — menny — maradandó város — mennyei Jeruzsálem — örök otthon. — Ezt a szókincsgyűjteményt ki lehet egészíteni. Vallásos életünk, a vallás külső megnyilatkozása, mint gyülekezet, szertartások, Biblia, ima, igehirdetés, áldozat (adakozás) és templomépítés mind azt mutatja, hogy az odafent valókra gondolunk. Mindezeknek nagy fontosságot tulajdonítunk: mert, akik az üdvösséghez tartozókat könnyen veszik, azok az üdvösséggel játszanak. Kérdés: Képzeletvilágban élünk, amikor a másvilágról beszélünk? Ábránd a cél és délibábos az út? Jött-e már onnan valaki vissza? Eltekintve attól a nagy áldástól és előnytől, hogy a krisztusiak részére már e földön van örök élet s a krisztusiak mennyországot tudnak varázsolni már ez életben, íme itt az áldás: A mennyország nem a testé, nem az észé, hanem a léleké. Aki a mennyet ábrándnak véli, az saját lelkét sem hiszi. Az ilyen ember egy végtelenül felmagasztosult állat, mert van ugyan esze, de nincs lelke. Az ilyen nem Isten képére teremtett ember: az Isten képe, a szellem hiányzik belőle. Ha az ilyen emberek után megyünk, zsákutcába kerülünk. Ábránd a boldogság? Ábránd, ha el nem érjük. Ábránd a szeretet, a béke, a megnyugvás, a bizalom? Ezeket még soha senki sem látta, mégis mindenki ezek után vágyik. Az örökkévalóság olyan valóság, mint a lélek, s olyan bizonyosság, mint az a tény, hogy a mennyei vágy, a felfelé való törekvés a lélek éltető ereje. Honnan a vágy? Bennünk van! Belénk teremtetett s a megigazítás által Isten kegyelméből ez a vágy teljesül. Ez a megigazulás legédesebb gyümölcse! A MEGIGAZULTAK KÖZÖSSÉGE Ennél a pontnál könnyű dolgom van. A római levél négy részben beszél róla. Négy rész pedig elég egy előadáshoz. A dolog nemcsak könnyű, hanem biztonságos is. Ismert dolog az, hogy egyesek megvádolják az igehirdetőt azzal, hogy őket prédikálja ki. Ezek egyrészt rossz indulattal vádolják az üzenethozót, másrészt sokat gondolnak magukról. Azt hiszik, hogy érdemes őket kiprédikálni. Az Ige szólója nem tehet róla, hogy amit mond, az egyeseket érinteni fog. Elvégre amelyik prédikáció senkit sem ér, az semmit sem ér! Az igehirdetőnek a biztonságot és védelmet az adja, hogy beszédének nem csupán alapigéje van, hanem ige-alapja is. Ilyenképpen az ige itt is segítségünkre jön és alappal szolgál. Amit megemlítek, nem az én kitalálásom, hanem az Ige gondolata. Ha engem vád ér, az Igét is vád éri. I. A közösség lélektani alapja 1. A közösség isteni megokolása abban a mondatban van: "Nem jó az embernek egyedül lenni...” (Mózes I. 2:18). Ez a kijelentés nemcsak egy házassági érv, hanem egy általános lélektani megállapítás. Ha rákényszerítenek valakit az egyedüllétre, az a kényszer az embert abnormálissá teszi. A magánzárka nagyon szigorú büntetés. A társas élet, vagy a közösségi élet nagyon bonyolult. A bonyolultság az ember lélektani természetének a sokrétegűségéből ered. Tömörített formájában ilyen a házasélet és kibővített formájában ilyen a gyülekezeti és nemzeti élet. Társas lények vagyunk s a társas, házas és gyülekezeti élet nehézségeire rávilágít az a közmondás: "Sem velük, sem nélkülük.” Egyesszámban: "Sem vele, sem nélküle.” Lélektanilag az ember még nem nőtt ki a gyermekcipőből. (Folytatás a következő számban)
