Evangéliumi Hirnök, 1967 (59. évfolyam, 1-24. szám)
1967-01-01 / 1. szám
2. oldal Evangéliumi Hírnök 1967. január 1. Az előttünk levő ijesztendő ismeretien útja (Folytatás az 1. oldalról) lőlünk. Az nem baj, ha nem tudjuk, mit hoz a jövő, fontos az, hogy tudjuk, kinek a kezében van a jövő — mondta Stanley. S mivel mi is tudjuk ezt csak hadd dúljon ellenünk a vihar. Nekünk az Úrban akkor is jó. A jövő útja előttünk ismeretlen, de kifürkészhetetlen is. A költő azt mondja erről: “Ki tudna belátni a jövő' titkába? Ki azon töri fejét, az csak kába’’. És ez így van, arra fektessük a súlyt, hogy tegyünk a lehető legtöbbet Isten országa érdekében! Az Amerikai Baptista Konvenció együtt a Déli Baptistákkal, általános evangélizálást tervezett az 1967. esztendőre, hogy még sokakat segítsenek be az Isten országába. Milyen jó és áldásos volna, ha valamilyen formában mi, magyar baptisták is be tudnánk kapcsolódni ebbe az áramba és tennénk abban a tudatban, hogy: Az marad meg, mit Jézusért teszünk, de egyéb eloszlik, mint a liab. “Krisztus örök kőszírt marad, S aki bizalmat Benne vet, Fövényre az nem épített.’’ Ha egy ilyen isteni ígéretben hinni tudunk, Isten nem hagy csalatkozni bennünket, hanem igen, velünk lesz az Ő ígérete szerint. Ennél nagyobb kegyelem nincs a mi részünkre, mert ha Ő velünk lesz, nemcsak hordoz bennünket, hanem erősít is mindig a szükséghez képest és emel egész addig, amíg színről színre látjuk Őt ott, ahová előre mentek testvéreink, akikkel a találkozás örömét leírni nem lehet. Legyen a mi kedvelt énekünk ebben az esztendőben ez: “Vezess minket, óh, Jehova, Földi vándor utunkon. Gyengék vagyunk, Te hatalmas, Hordozz erős karodon, Égi manna, égi manna, Tápláld bágyadt népedet! Nyisd meg az örök kőszálat, Melyből élet vize foly, Oltalmazz tűzoszlopoddal, Ha az ellen ránk hatol. Nagy Megmentő, nagy Megmentő, Légy Te pajzsunk s fegyverünk! Ha a Jordán partján állunk, Csinálj utat a folyón. Hogy jöhessen Kánaánba, Fáradt néped át azon, Hálaének, hálaének, Száll majd hozzád akkoron!’’ A múlt évben ezen a címen írtam: “Előre Krisztussal!” Ennél bölcsebbet és jobbat nem tudok mondani most se. Előre krisztusi alázattal s imádkozó lélekkel át küzdve minden akadályt és emeljük Krisztus nevét minden név fölé. így Mély kijelentése ez a Szentírásnak. Ez a valóságban azt jelenti, hogy megváltásunk megtörtént —, amit ha nem tudunk elhinni, nincsen semmi lelki előnyünk a Golgota történetéből. Részünkre, egyénileg, semmit sem jelent az Isten Fiának halála, s egy ilyen állapot, máris kárhozatot jelent —, de üdvösségünk meg nyerését, Jézus Krisztus meglátását s hozzá hasonlóvá való dicsőülést, mennyei polgárjogainknak élvezését, még nem nyertük el, hanem csak reménykedünk ezeknek a mennyei javaknak a birtoklásában. Megváltásunkkal megtartattunk arra, hogy teljes reménnyel nézzünk a krisztusi ígéretek teljesülése elé. Ha nem tudunk reménységgel belekapaszkodni ezekbe az ígéretekbe, nem is lesznek azok a mieink soha. A reménységre való megtartatás egy az üdvösségre való megtartatással, vagy még közelebbi értelemben, egy a mennyország örömeinek, nyugalmának, szépségének és örökkévalóságának bírásával, amelynek előre kellemes érzést kell kiváltson nálunk. De miért van nekünk szükségünk a reményre, mint utitársra? Az esztendő kezdetével megindultunk ismeretlen jövő felé. Olyan ez, mintha sűrű ködben mennénk és soha nem tudnánk, hogy a következő lépés nem lesz-e végzetes. Az a fehér sötétség, amely körülöttünk borong, megfélemlít bennünket. nem lesz nehéz az ismeretlen úton végigmenni barátunkkal, Jézussal. Legyen az 1967. esztendő egy nagyon sok munkát végzett esztendő részünkre! ‘ ‘ Száll az idő sebes szárnyon, Nincs megállás a világon, Napok s évek tűnnek el. Földünk minden népe újra, Reménységben megújulva, Újesztendőt ünnepel.” Boldog újévet kíván mindenkinek az A.M.B.Sz csekély elnöke: Vér Ferenc. Izgató hatást gyakorol ránk a jövő, mert a félelem árnyéka ránkvetődik és ez összekeveri a jövőt a múlttal, de nem annak derült eseményeivel, hanem a sötétségbe borulásával any nyira, hogy akaratunk ellenére is ezt a kilátást adja ajkunkra: "Kicsoda láttat velünk jót?!” Tudjuk mi azt, hogy ilyen felkiáltás pesszimizmusra vall, ami nem il lile keresztyénhez és mégis annyira hatása alá kerülnénk, ha nem volna velünk utitársunk a remény, hogy komoly következményei lehetnének a félelem reánk való hatásának. A reménységnek forrása a jóságos Isten. Azt a fenkölt érzést, amelyet a remény szóval fejezünk ki, Istenből merítjük oly értelemben, hogy minden eljövendő eseménynek Ő az Ura. Itt hadd említsük, sőt hadd magyarázzuk meg azt, hogy ebből a forrásból csak úgy tudunk üdítő erőt meríteni, ha ismerjük Istent az ő tulajdonságaiban és tudjuk mindenekelőtt azt, hogy ő: Jó. Tövis bokorról nem lehet fügét szedni. De fügefáról se kökényt. Ha Isten jó, akkor csak jót lehet várni Tőle. Még az emberek is természetesnek tartják azt, hogy jó embernek cselekedetei és beszédei csak jók lehetnek. Nézzünk egy példát: Mahaniám város kapujában ült Dá(Folytatás a 3. oldalon) Utitársunk 1967“ben legyen a remény! “Mert reménységre tartat tu unk meg" (Róma 8:24, a).
