Evangéliumi Hirnök, 1966 (58. évfolyam, 1-24. szám)
1966-08-15 / 16. szám
VOLUME 58, NO. 16, AUGUST 15, 1966 58. ÉVF., 16. SZ. 1966, AUGUSZTUS 15. Official Organ of the Hungarian Baptist Union of America ------ Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség hivatalos lapja JÉZUS monda: “De kell, hogy előbb hírdettessék az evangélium minden nép között.” (Márk 13:10.) KRISZTUS MINDENEK FELETT DR. UDVARNOKI BÉLA ELŐADÁSA A KONVENCIÓN “Most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben." (Filippi 1:20) Amikor a filippibeliekhez írt levelet olvassuk — különösen a második részt, együtt emelkedünk Pál apostollal. Mire a 11. vershez érünk és olvassuk: "Hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya dicsőségére, úgy érezzük, Haendel “Messiásából” felcsendül a híres Halleluja kórus a szívünkben. A biblia sok része könnyekre fakaszt, más helye mély gondolkozásra és elmélkedésre késztet; van olyan rész, amely megvesszőz, van ami megvigasztal, de ez a rész felemel. Ezeket a magasztos és erős érzéseket nem bírjuk tartani sokáig. Ami felmegy, az lejön. Ez a mi lélektani természetünk. Ez történt Pállal, míg levelét írta. Érzéseiben lent, gyakorlati alapon kezdte, azután elragadta a lélek s Krisztus nevével együtt magasba röppent s utána ismét az anyaföldön találta magát. Nem felemelő érzés az, hogy Krisztus fel fog magasztaltatni az egész földön, hogy neve minden név felett való, hogy nevére minden térd meghajol, hogy minden nyelv vallja, hogy ő Úr! Szívünkben zeng a Halleluja, de azután mi is lecsendesedünk és kérdezzük: Mikor? Ki fogja létrehozni? Várjuk a dicső időt, ábrándozzunk és gondolatunk kiterjed az egész földre s eltévesztjük szemeink elől, hogy Krisztus felmagasztalása itt kezdődik nálunk, még pontosabban: nálam. Ezt a kedves kötelességet, Krisztus nevének dicsőítését, nem teljesítheti a világ, ezt még a világ is tőlünk várja. A módot erre a dicső eseményre megadta az Ür s megjelölte az eljárást eképpen: "Lássák a ti jó cselekedeteiteket és magasztalják a ti mennyei atyátokat." Szálljunk magunkba és képzeljük el, mit látunk mi és mit látnak a pogányok? Látunk sok szép üres templomot. Látjuk a különbséget a hétköznap és vasárnap között. A különbség az, hogy az Úr napján a legtöbb egyháztag vagy alszik, vagy iszik, vagy szórakozik. De ki dicsőíti Krisztust? Van egy kis csoportja az Úrnak. Ez a csoport hiszi, gyakorolja és éli a keresztyénséget. De ebben a csoportban sem fénylik minden, mint a nap. Itt is felüti fejét egy idegen szellem, s a vezetőknek és hűséges tagoknak pironkodva kell takargatni a sebeket, amelyeket az Űr gyermekei egymáson ejtettek! Ki merné mondani: "Nézzetek rám, vegyetek példát és magasztaljátok az Urat!” A helyzet az, akár tetszik, akár nem, hogy mi is tanulhatunk az ún. pogányoktól. A mohamedánok példát adtak a gyakori imádkozásra, a buddhisták megmutatják, hogy a világról le lehet mondani, a hinduk bizonyítják, hogy a vallásos elmélkedésnek és a csendes magábaszállásnak nagy lelki értéke van. Még az indiánoktól is tanulhatunk. Toront) egyik keleti külvárosában, Scarborough-ban indián temetőre bukkantak. A városrendezők kegyeletből meghagvták a temetőt és emlék-teret létesítettek. A tér közepén van e^v halom, a halom teteién egv emlékmű s az emlékműn egy indián ima. Ez egy pogány ima, de csak anynyiban különbözik a keresztyén imától, hogy nem említi Jézus nevét. Csak egy mondatot idézek: “Adj erőt, óh Teremtő, nem arra, hogy felülmúljam testvéreimet, hanem arra, hogy sikerrel harcoljak legnagyobb ellenségemmel: magammal." Lépjünk ki a felelőtlen álom-világból s hozzuk Krisztus ügyét a valóságok határai közé. Ha túl messze néz merengő szemünk, nem látjuk saját magunk hiányosságait, s nem érezzük a felelősség súlyát. Krisztus ügyének az előmozdítása nem szép szavak hangoztatása nyomán, nem is szent ábrándozás következményeként jön létre, hanem személyes, gyakorlati keresztyén munka révén. II. “Most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben.” Testemben? Igen! földi, mindennapi, gyakorlati életemben. Életgyakorlatban! Sokszor elkerüljük az egyszerű, természetes megoldásokat. Bonyolult és elvont fogalmak mögé menekülünk. A gyakorlati keresztyén Pál mondhatta volna szebben is: Magasztaltatni fog Krisztus az én lelkemben! Ez a kifejezés jobban hangzik a liturgiához szokott füleknek. De vajon ki értené ezt? Szabadon használjuk a szavakat: lélek, lelki, lélekből, de nem tudjuk meghatározni a szavak értelmét. Szerencsére senki sem kérdezi s így nem kell számot adnunk tudatlanságunkról. Ki látta már a lelkét? Ki találkozott vele? Hisszük, hogy Isten lélek, s meggyőződéssel állítjuk, hogy a lé(Folytatás a 8. oldalon)
