Evangéliumi Hirnök, 1966 (58. évfolyam, 1-24. szám)
1966-04-01 / 7. szám
8-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1966. április 1. Innen teljesen vissza vonult az aktív szolgálattól. Cleveland Ohioba költözött s a prédikátor mellett dolgozott, főképpen a vas. iskolában, mint tanító. 1962-ben költöztek Floridába és innen hívta haza az Űr a jó férjet és példás édesapát. Hogy milyen iskolát végzett az óhazában, azt nem tudom. Itten éveken keresztül vett bizonyos tantárgyakat a Szemináriumban. Gyermekei szintén iskolázottak. Dániel Minister off musik Philadelphiában. Sámuel Profeszor Nashvill Tenesyben. (ő több könyvet írt, mint technikai tanár) Szövetkezetünkben mindég hűen dolgozott. Majdnem minden bizottságba betartozott. Idejét, életét, bele fektette a lelki munkába. Ott volt mindenütt, ahol segíteni kellett. Nem érkezett késéssel a gyűlésekre. Talpa alatt nem nőtt ki a fű. Szeretett dolgozni. Hitéletterén soha nem ingadozott. Felőle nem lehetett hallani, hogy Baptista hitnézetét feladta volna. Vallotta az újjászületés fontosságát az üdvösséghez. Isten országának fejlesztése mindig első volt előtte. Erkölcsös, tiszta életet élt. Boldogan ismételgette az apostol szavait; futásomat elvégezte, a hitet megtartottam s most várom a koronát, hogy aztán tovább énekelhessem: “Mégis jó már itt messziről, beszélni a vihar felől”, ott, hol felhő már nem tornyosul, vihar nem csapdos többé. Vágyott már a mennyei honba. E sorok Írója nagyon szerette őt. Sok kedves perceket töltöttünk együtt. Igazi vendégszerető volt, kedves feleségével együtt. Halálára nem gondoltam amikor a gyűlésre mentem. Még volt alkalmam vele beszélni. Az egész bizottság ott állt mellette amikor haza szólította az Űr. Petre testvér meg is jegyezte: “Ez egy tökéletes halál volt”. Prédikátoraink közül hatan voltunk jelen és teljesítettünk szolgálatot úgy a ravatalnál, mint a temetőben. Temetésén sokan jelentek meg közeli és távoli barátai is. “Boldogok, akik az Űrban halnak meg”. Kedves Stumpf Lajos Testvér! Legyen emléked áldott! Pihenésed és álmaid édesek! Mi is megyünk utánad hamar. Megbízásból, Vér Ferenc JELENTÉS ÉS KÉRELEM A Los Angeles-i Gyülekezet Isten iránti hálával és lelkünk mélyéből fakadó tisztelettel adunk jelentést arról, hogy volt templomunk áráért Alhambra városban szép ligeti telket vettünk két házal és a múlt év október elsejétől az egyik házban tartjuk az isfenliszteletet és minden összejövetelt. Most az Evangéliumi Hírnök által segély kéréssel jövünk a Szövetségünkhöz tartozó hittestvéri gyülekezeteinkhez, valamint külön egyénekhez is, testvéreink és barátainkhoz, hogy Alhambra városban, a szép és új helyen, Templomot építhessünk Urunk tiszteletére, lelki testvéreink adományainak segítségével. Imánk az, hogy mennyei Atyánk indítsa gyermekeit kérelmünk megértésére, hogy segítségükkel felépíthessük tervezett imaházunkat! Minden adományt a Fancsali Dénes testvér címére kérünk küldeni: 3336 Pueble Ave Los Angeles 32, California. Megbízásból: Kovács Miklós ny. lelkipásztor Szeretettel kérjük Szövetségünkhöz tartozó testvéreinket, hogy támogassák a fent megnevezett gyülekezet kérelmét, amelyet konvenciónk is jóvá hagyott. Ameddig mulató helyeket építenek, imehely.iségre is nagy szükség van. BIBLIAI BÖLCS MONDÁSOK: Ha Krisztus nem lesz az első személy a mi szívünkben és életünkben, nem várhatjuk azt, hogy velünk lakjon. A Sátán nagyon hatalmas velünk szemben, de amikor Krisztussal találkozik, nagyon tehetetlen s erőtlen lesz és kénytelen engedelmeskedni. (Mt. 17:18.) Mikor Krisztust az emberek legerőtlenebbnek látták, akkor volt a legerősebb s felemelt minket. (Jn. 12:32-33.) Krisztus be tud menni ajtónyitás nélkül mindenüvé, csak az emberi szívbe nem. (Jn. 20:19.) Krisztus prédikált nekünk akkor is, amikor a kendőt szépen összehajtotta és úgy hagyta a sírban. A feltámadás hajnala örök világosságot hozott a Krisztusban hívőknek. (Jn. 20:1.) Sok lélekmentő kísérlet meghiúsúlt, mert a halászok Krisztus nélkül fáradoztak lelkisötétségben. (Jn. 20:3.) Sok hamis krisztusok jöttek és jönnek ma is, de az igazit meglehet ismerni a szegek helyéről. (Jn. 20:17.) Hogy Péter vissza legyen helyezve az apostoli hivatalba, három kérdésre kellett feleljen. Meg tudnánk mi úgy felelni mint ő? (Jn. 21:15-17.) János 3:16 szerint, Isten megtette az O részét érettünk. A mi részünk a hit, cselekedetekkel párosulva. Boda Sándor Az Amerikai Magyar Baptista Szövetség nagyon fontos bejelentése Kedves Magyar Baptista Szövetség! Az 57. Konvenció határozata — jegyzőkönyvileg is megörökítve —, hogy annak a három személynek a neve, akik a Magyar Baptista Szövetségben fognak szerepelni, mint bizottság, hogy a Konvenció megszűnése után működjenek, nevük és címük közölve legyen az Evangéliumi Hírnökben mely hivatalos lapja Szövetségünknek. Kijelentem, hogy ezt a törvény követeli és senki ne játszón vele. Rév. William Molnár, 1728 Fairfield Ave. Bridgeport, Conn. 06605 Mr. Eiemer Kish, 924 Congress Street Fairfield, Conn. 06432 Mr. Marosi Béla, 5533 Dalewood Ave., Mapel Hights Ohio, 44137 Vér Ferenc szövetségi elnök FELHÍVÁS Aki Philadelphia, vagy környékén lakik és érdekli, szeretettel meghívjuk minden második kedd este 8 órakor kezdődő bibliaórára. Cím: Faulkner K. H. 1643 Chew Ave., Tel. LI 8-1452. Az Istennek tett fogadás megtörése, elszakaszt bennünket Tőle és veszedelmet hoz. De ha a bűnös megtér Istenhez, Isten helyreállítja őt. Molnár Balázs