Evangéliumi Hirnök, 1966 (58. évfolyam, 1-24. szám)
1966-03-15 / 6. szám
4-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1966. március 15. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK GOSPEL MESSENGER —0— Published semi-monthly by the Hungarian Baptist Union of America 225 E. 80th St. New York 28, N. Y. Editor — Szerkesztő: Rev. ANTON MOLNÁR 1370 Michigan Blvd. Lincoln Park Michigan, 48146 Entered as second class matter at tht Post office of New York, N. Y., undei the Act of March 3. 1879. Accepted foi mailing at the special rate of postage as provided in Section 1103, Act of October 8, 1917 Subscription fee: $3.00 per year Előfizetés, címváltozás erre a címre küldendő: Mr. John Szász 1619 Edward Ave. N. E. Canton 5, Ohle SZERKESZTŐ ILLÉS AZ ELKESEREDETT PRÓFÉTA Kir. I 19:1-10 Jézabel elöl menekült a próféta, akinek futását Isten is helyeselte, sőt segítette is ebben azzal, hogy amikor testben kimerült és elgyengült, ennivalót küldött neki angyala által. Ennek az ételnek erejével ment aztán az “Isten hegyéig, a Hórebig”, amelynek barlangjában mély álomba merült s az a hang ébresztette fel, amely nagyon sokszor megcsendült már füleiben, de még egyszer sem úgy, mint most. Mit csinálsz itt Illés? — Kérdezi tőle Isten. Úgy tűnik, mintha ez az értelem csendülne meg a kérdésben: Mi keresni valója van néma, sötét barlangban annak, akit én szócsőnek vettem kezeimbe. Nem a hegyekkel és halmokkal van nekem dolgom általad, hanem azokkal, akik velem szövetséget kötöttek s aztán megszegték azt. Ezt az értelmet érzékelte a próféta is, amit válasz szavai is bizonyítanak. Tudja ő, hogy dolgozni hívta az Úr, de most olyan lelki állapotban van, hogy csak szomorkodni tud és ezért felel a kérdésre így: “Nagy bússulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért”. Aztán három vádpontot emel a választott nép ellen : Isten szövetségét elhagyták. Oltárait lerombolták. Prófétáit megölték. Ezek a vádpontok nagyon súlyosak. Figyeljük csak meg ennek magyarázatát külön és mindjárt látni fogjuk értelmét a próféta lelki fájdalmának. Sajnos, ez a szomorú kép illusztrálja ma is az emberiséget. Az ókorban szövetséget kötött Isten az emberrel. Először Noéval arról, hogy nem bocsát többé özönvizet a világra. Ennek a szövetségnek jeléül helyezte az égre a Szivárványt. A másodikat Ábrahámmal kötötte arról, hogy országot fog adni ivadékának s ennek jeléül a körülmetélkedést adta parancsba. Harmadik az Üdv szövetség volt, amelynek alapokmányául a Tíz parancsolatot adta Isten. De hol vannak ezeknek megtartásai az emberek részéről. Várnák, hogy Isten ne pusztítsa el a világot mint előbb tette, de ugyan akkor, az emberek rosszabbak az első világ embereinél. Ábrahám utódai várják az ígéret föld teljes birtoklását, de hol van náluk annak a feltételnek a betartása amelytől függővé tette ezt az Isten ? “Tiszteld atyádat és anyádat”. Hol van ennek a megtartása a többi népeknél! És az Üdv szövetség alap feltételeit nem-e lábbal tapossák az emberek. Az alapfeltételek ezek: “Ne ölj! Ne paráználkodj! Ne lopj! Ne tégy hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd a te felebarátod feleségét, házát, se semmit ami a te felebarátodé”. Ettől a szövetségtől elfordult a nép s csak Istentől várja az áldást a szövetség értelmében. Nagy szívfájdalommal kiáltja, ma nem csak egy próféta: Ó Isten! Teremtményeid elhagyták szövetségedet! De hogy néznek ki Istennek oltárai? Ez alatt nem értjük a külső cifraságokkal díszített valamiket, hanem egyszerűen azokat a helyiségeket, ahová jártak Isten nevének tisztelésére s már latrok barlangjává sűlyesztették le. De mi lett a házi oltárokkal amelyeknél a család tagjainak kellene imádkozni naponta. Lerombolták s az imádkozok pedig elzülöttek. És hol vannak számtalan menynyiségben Istennek látnokai? Ajkuk elnémult, de vérük Istenhez kiált mint Ábelé. Ezeknek leikeik pedig, ami a vérbe az életet adta, a mennyei város templomának oltára alatt kiáltja: “Uram, ki szent és igaz vagy, meddig halasztód még az ítéletet és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak!” Ezeknek a nagy lelki romlásoknak látása fájdította meg az Isten törvénye fölött szigorúan őrködő próféta lelkét és ezért keseregnek sokan ma is. De milyen nagy a különbség Jézus és Illés között. Búsulása Jézusnak is volt és csendesen mondta : “Szomorú az éin lelkem mind halálig”. Szomorúságának okai mélyek és megrázóak: Három esztendei munkája nyomán az eredmény kevés. Tanítványai készülnek a futásra. A zsidó főtanács már döntött megöletésében mielőtt kihallgatta volna. Már hallja Básán bikáinak bőgését akik körül veszik őt s kiáltják: “Feszíttessék meg!” Érzi orcáján az emberek úndorító nyálának lefolyását. Látja mind azt a kegyetlenséget, amit az emberi gonoszság kitalálhat és rajta alkalmazni akarja s még se emel vádat az emberek ellen hanem már előzetesen kijelenti : “Ne gondoljátok, hogy én vádollak majd titeket az Atyánál. Nem azért jöttem, hogy kárhoztassam e világot, hanem hogy a világ megtartassák általam”. Amikor pedig ott dereng meztelen teste ég és föld között a kereszten, első megszólalása ez: “Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Nem tudják, hogy az őket teremtő és gondozó Istent ölik meg. Nem tudják, hogy az aki most a kereszten vérzik, a te egyetlen bűnnélküli fiad. Testvérem, a te bűneid bocsánatáért is imádkozott Jézus és most is ott van Istennek jobbján, hogy közbejárjon érted és kérje Isten kegyelmét számodra. Szakíts bűnös cselekedeteiddel és jöjj a téged szerető Jézushoz. Molnár A.
