Evangéliumi Hirnök, 1965 (57. évfolyam, 1-24. szám)

1965-03-01 / 5. szám

2-IK OLDAL

EVANGÉLIUMI HÍRNÖK

1965. március 1.

kegyetlen, hogy kizárja a mennyországból.

Jézus ezt is mondotta: “Menjetek be az életre a szoros kapun ... Mert szoros a kapu és keskeny az út, mely az életre viszen és kevesen vannak, kik azon járnak.” (Máté 5:13-14.)

Pál apostol által Isten ezt mondja: “E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, most parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek.” (Csel. 17: 30.) Ezeken kívül a Biblia tele van hasonló tanácsokkal, utasításokkal, de ezeket nem veszik figyelembe még a templomba járó, magukat keresztyéneknek valló egyének sem. Megelégszenek pusztán egyházi tagságukkal. Vasárnap délelőtt esetleg elmennek a templomba, egy órán át hallgatják a prédikációt, ha van és ami ott végbemegy, azután részt vehetnek a világ minden bűnös élvezetében, káromkodhatnak, hazudhatnak, csalhatnak, lophatnak, paráználkodhatnak, s még mindig el akarják hitetni magukkal, hogy jó keresztyének. Ha évente kétszer, vagy háromszor megy is a templomba, amikor meghal, hozzátartozói a temetést jól megfizetik és a hátralékos tagsági díját visszamenőleg több évre megfizetik. Akkor nagyon jó ember lesz és a pap tud sok szépet és jót mondani róla, mint jó egyházi tagról. Meg ne csalatkozzatok embertársaim, emberek szemébe lehet port szórni, őket vakítani, de Istent nem lehet becsapni!

Mindenkinek itt kell választani az örök életet, vagy az örök kárhozatot. Ha nem az örök életet választjuk és nem a keskeny úton járunk, amely maga Jézus Krisztus, bizonyosan az örök gyötrelem lesz a mi osztályrészünk, melyről Jézus ezt mondotta: “Távozzatok tőlem ti átkozottak az örök gyötrelemre, mely az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett.” (Máté 25:41.) Külső sötétség: “Ott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.” (Máté 8:12, 13:42, 22:13, 24: 51, stb.)

Bibliánkban van elég bizonyíték arra, hogy meggyőződjünk Isten álláspontjáról a bűnössel szemben, ősszüleink, Ádám és Éva nem fogadtak szót Istennek, tették azt, ami meg lett tiltva. Halálnak halálával

haltak meg, mert megszakadt a jóviszony Istennel. Kiűzettek a Paradicsomból. Mózes, Istennek áldott embere nem úgy ütötte meg a kősziklát, mint az Ur akarta, azért nem mehetett be Kánaánba. Izrael első királya, Saul elment Isten utasítására háborúba az amálekitákkal, de a háborúban Isten utasítása ellen cselekedett és ezért elveszítette királyságát. (I. Sám. 15:)

Noé 120 esztendőn át hirdette Isten megmentő szeretetét sikertelenül; egyetlen ember nem tért meg és az vízözön által az akkori világ elveszett Noé és családja kivételével. (I. Móz. 7: rész.)

Kedves embertársam! Gondolod-e, hogy te jobb vagy az említett egyéneknél és veled majd a nagy Bíró ama napon másképpen fog cselekedni? Ha más bűnöd nem lesz csak az, hogy nem engedelmeskedtél Istennek, nem tértél le a bűnös élvezeteknek útjáról és nem fogadtad el Jézust személyes Megváltódnak úgy, amint a Biblia mondja, éppen elégséges ok lesz arra, hogy ő ezt mondja: “Kötözzétek meg a lábait és kezeit és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Máté 22:13.) P.G.

A VEZÉR

Késő éjszaka volt. Már mindenki pihenni tért, de az én szemeimre még nem jött álom. Nyugtalan voltam és nagy szomorúság telepedett rám. Meddig még? Meddig lesz ez a nagy szürkeség, meddig tart a mi árvaságunk? Mikor az Úr Jézus a mennybe ment, a tanítványok nagyon elcsüggedtek, angyalnak kellett meginteni és bátorítani őket. Mikor egy gyülekezetből a pásztor eltávozik, hamarosan zavaros állapotok állnak elő. A tagok kezdenek elmaradozni, viszálykodások, sokféle bajok ütik jel fejüket. Mi is árvák vagyunk. Bizonytalanság uralkodik mindenkiben. Éreztem, hogy nem tudok aludni, mert gyülekezetünk ügye teljesen rám nehezedett. Térdeimre hullottam és könyörögtem. Uram, adj békességet! Szűkölködünk a Te kegyelmed nélkül! Elhagytál minket? Nem tudod már nézni a mi nyomorult és haszontalan voltunkat? Nincs áldás ezen a közösségen. Tudom Uram, hogy Te így, ahogy vagyunk, nem is áldhatsz meg minket. Nincs egység! Uram, könyörülj rajtunk! Tekints reánk! Ne hagyj el minket! Ne engedd, hogy széthulljon a Te néped. Ne engedd, hogy szétszóródjunk, mint a pásztor nélkül való juhok. Ne engedd, hogy

a Sátán martalékai legyünk! Újíts meg minket! Eleveníts meg, hogy holt fák viruljanak, hült szívek lángoljanak! Adj nekünk egy “szíved szerint való” pásztort! Adj nekünk pásztort, akiben a Te Lelked ereje van! Adj olyat, aki engedelmes, aki által Te tudsz munkálkodni! Könyörülj rajtunk Uram!

Várnom kellett. Az Űr nagyon sokszor nem válaszol azonnal. Vártam. Múltak az órák és én mindig szomorúbb lettem. Valami rettenetes nagy bánat kerített hatalmába, az a gondolat, amitől már sokszor rettegtem, hogy az Úr megutált minket, megutálta ezt a népet, mert ez “pártos ház”, akik ellene állnak az Ő dicsőséges Lelke munkájának, megszomoritják és elűzik Őt, nem hagyják magukat vezettetni, a prófétálásl megvetik és megtagadják az Ige erejét. Milyenek a mi imaóráink? Van-e tűzünk a mennyekből, amikor áldozatunkat az oltárra helyezzük? Kedvesen veszi-e azt a mi kezünkből? Van-e ereje a mi szavainknak, nem csak üres beszéd az? Miért nincsenek megtérések- Miért száraz a bemerítő medence már oly régen? Miért nincsenek közöttünk jelek és csodák? Miért nem vagyunk kitartóak az imádkozásban? Nagyon fáradtságos még egy imaórát tartani, elég nekünk a szerdai, — mondotta valaki.

Szomorúságomban mindig mélyebbre súly edtem. Uram! Oly nyomorultak vagyunk, hogy csak a Te megvetésedet érdemeljük, — azt, hogy kivess a Te szádból! Csak azt várhatjuk, hogy elfordulj tőlünk és a Te áldásodat másoknak add, azoknak, akik azért esengenek és megbecsülik. Uram, de Te könyörültél Izrael népén, mikor Mózes hozzád kiáltott és elfordult a Te haragod tőlük .. . Uram, könyörülj rajtunk is! Várj még egy esztendőt! Adj nekünk pásztort, aki előttünk járjon, aki mélyebbre vezessen a Te ismeretedben, aki szelíden vezesse a gyengéket és visszatükrözze a Te szeretetedet!

Térdeltem és vártam tovább. Már virrudt odakinn, de a harc még nem fejeződött be. Mily nehéz órák azok, amikor az Isten hallgat. Mily fáradtságos és lehangoló, amikor nincs válasz. Egyszer egy belső hangot hallottam: “nyisd fel a te Bibliádat és majd szólok veled." És szólt az Úr, az Ö szerető, kedves hangján, amely már oly sokszor megvidámította a szívemet:

“Azért imé velünk van az Isten vezér gyanánt és az ö papjai a riadó kürtökkel.” (II. Krónika 13:12.)

Fel kellett ugranom és szaladni örömömben. Kiáltani szerettem volna, hogy hangom eljusson most, mindjárt azokhoz, akik sóvárgó szívvel ugyanezt kérték már régóta: Uram, adj nekünk pásztort, szíved szerint valót! Testvéreim, meghallgattattunk! Győzelem! — Velünk van az Úr! Nem hagyott el! Velünk van az Ö papja a riadó kürtökkel, a pengő cimbalommal, az édesen szóló hárfával, hogy magasztalja az Ö szépségét, hogy örömre hangolja az Ö népét, hogy vezessen, hogy előttünk járjon! Testvérek, velünk van az Úr