Evangéliumi Hirnök, 1965 (57. évfolyam, 1-24. szám)
1965-11-01 / 21. szám
6-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1965. november 1. hírek, népek, vélemények •. Jöjj át Macedóniába, légy segítségül nekünk! Mihelyt pedig a látomást látta, azonnal igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük, hogy oda hívott minket az Ur.” (16:9, b, 10, a. Egész nyáron tűnődtem azon, hogy kellene egy kicsit kivetkőzni a mindennapiasságból és elmenni idősebb testvéreinket meglátogatni, akik már a hitnek szép harcát megharcolták. ^ Elsők voltak a pályafutás kezdetén és sok csúfolást kellett elviseljenek Jézusért a névleges keresztyénektől csak azért, mert Krisztus nyomdokain igyekeztek haladni s mint Pál apostol is mondja: “A világ nem ismerte őket.” Csak olyan barát látogatási utat terveztünk feleségemmel, amihez előbb neki nem sok kedve volt talán azért, azelőtt kevéssel érkezett haza Ilonka lányunktól 10 napi vendégeskedés után. De mikor látta, hogy az én elhatározásom szilárd, velem jött és én ennek örültem is. Daytonból elindultunk d. e. 10 órakor. Első állomásunk Toledo volt. Fiatal koromban sokat hallottam ezt a száló igét: ‘‘Muffoly Miska Tőled óban” Hát most ott voltam én is és pedig Tőkés János testvérék kedves otthonukban. Gondolatunk az volt, hogy náluk felüdülünk egy kicsit, aminek éppen az ellenkezője történt. Tőkés testvér 82, a testvérnő pedig 77 éves, de már a második gyermekkort éli, akit bámulatra méltóan gondoz az idősebb férj. Eteti, itatja és öltözteti. Sok évi boldog házasság után ide értek. Feleségemmel magunkba szállva, imában kértük az Urat, hogy adjon erőt a testvérnek a nehéz tehernek hordozásához. Utunkat folytattuk Fiat Rock Michigan városa felé. Kocsis testvérnőhöz mentünk, akinek férjét pár héttel előbb a Nurszing Hornba helyezték el, aki felül van élete 90. esztendején és a testvérnő is felül a 80 éven. Itten is bámultuk az Ur csodálatos kegyelmét, amely ezen a kedves házaspáron mutatkozott, akiket évekkel ezelőtt is ismertünk. Egy órán át beszélgettünk együtt, erősödvén egymás hite által s imában köszöntük meg az Urnák, hogy őket ilyen hosszú időn át megtartotta s kértük további gondviselését rájuk s aztán tovább mentünk az automobilok királyainak városába Detroit Michiganbe. Itt van a Magyar Baptista Szövetségnek egy kedves gyülekezete, melynek élén a mi kedves Molnár testvéreink állnak és irányítják azt a gyülekezet tagjaival együtt. Szerda este volt és imaóra. A kedves Molnár testvér engem kért fel, hogy vezessem, amitől kicsit vonakodtam azért, mert feleségemnek mindég engem kell hallgatnia otthon és másut is. De kifogásom nem mentett fel. Jézusnak az Uriimában mondott ezen szavaival foglalkoztunk: “Jöjjön el a te országod.” Ennek alapján beszélgettünk arról az országról, amelyben nem politikusok, nem diktátorok uralkodnak erőszakos kormányzással, hanem Krisztus, a mi Megváltónk és Királyunk. Nagyon jól éreztük magunkat az Ur népe között. Reggel felébredve, fölhívtuk Bogár József lelkipásztort, aki mindjárt fel is keresett bennünket s mi örültünk annak, hogy jó testi és lelki erőben láttuk őt. Beszélgetésünket imával fejeztük be. Azután néhai Petre Adalbert kedves feleségét látogattuk meg. Nem sokat, de áldásos perceket töltöttünk vele, akit ismét az Ur védőszárnyai alá ajánlva, pár percre Jakab testvérékhez mentünk s tőlük Salló testvérekhez, hogy a nem régen operált kislányukat láthassuk és velük imádkozhassunk. Délután Eszes Márton testvéreket látogattuk meg és kedves leányukat. Régi ismerősök vagyunk együtt, de már nagyon régen nem volt alkalmunk a találkozásra. Eszes testvérünk is magas kort ért már el és lábai annyira elromlottak, hogy az Ur hazába egyáltalán nem képes menni, amit ő nagyon fájlal. Hálát adtunk Istennek amiért még találkozhattunk és egyben búcsúztunk is úgy tőlük, mint Molnár testvérektől, akik eddig szintén velünk voltak, sőt ők vezettek bennünket. Még egy nagyon beteg leányt Eszes testvérék unokáját látogattuk meg, aki csodálatos megnyugvással viseli nagyon megrendítő sorsát. Mostmár Lansing város felé vettük útúnkat. Ez Michigan állam fővárosa. Itt van egy kedves család, amely az “én ékem és koronám”, Török István és kedves felesége. 1914. okt. havában találkoztunk először együtt. Valahogy a sors hozájuk sodort engem, aki már hivő voltam, de ők nem. Török testvér a Színházba készült, de kérelmemre megváltoztatta tervét, s igy volt alkalmunk az Evangéliomból olvasni és beszélgetni Krisztus kegyelméről, aminek következménye az lett, hogy nála egy új élet vette kezdetét, aminek mind ketten örültünk nagyon. Azóta Krisztus szeretete összeköt bennünket annyira, hogy ez 51 esztendő óta nem csökkent. Megvagyunk rakodva mind a ketten örömmel és bánattal de mindég boldogok az Urban. Részemre nagy kitüntetés, hogy testvérek lehetünk az Urban. A testvérnő szintén az Urban él mióta egybe keltek és boldogan mondják Józsuával: “Én és az én házam, az Urnák szolgálunk.” 5 kedves gyermekkel áldotta meg őket az Ur, akik szintén, Jézus nyomdokaiban járnak. Amikor ima után egymást megölelve búcsúztunk, az a gondolat kerített hatalma alá, hogy vájjon lesz e még találkozásunk együtt, mert hisz kölcsön kapott idővel rendelkezünk itt. Mi tovább mentünk Watervliet Michiganbe, ahol a kedves köztiszteletnek örvendő Attila testvéreink laknak gyermekeikkel és unokáikkal. Három napot töltöttünk együtt nagyon jó hangulatban s elbeszélgetve Szövetségünk ügyes-bajos dolgairól. Közben éreztük, hogy menynyire igaz: “Mely igen jó és gyönyörűséges az atyafiaknak együtt való lakásuk.” Vasárnap délelőtt elmentünk egy jól ismert lelkipásztort: Róbert Victort meghallgatni, de a vas. iskolában rövid beszédet tartottunk mind a ketten. Persze angol nyelven. Sok kedves emlékek kötnek bennünket össze. Éveken keresztül dolgoztunk együtt öreg Menházunk épületének javításain, de mindég megértettük egymást, ami legszebbé tette az együtt eltöltött időt. Hétfőn d. e. 10,30 perckor, együtt imádkoztunk és búcsúztunk egymástól. Azt mondhatom Istennek kegyelme által, hogy drága testvéreink mindenütt nagy tisztelet adásban részesítettek bennünket. Hálás vagyok az Urnák ezekért a kedves testvérekért, amiért olyan szeretettel fogad
