Evangéliumi Hirnök, 1965 (57. évfolyam, 1-24. szám)
1965-11-01 / 21. szám
1965. november 1. EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 5-IK OLDAL nem összetartással dolgozni azért, hogy ezt a nagy kiterjedésű szószéket fenntarthassuk. Lapunkat különböző olyan országba küldjük, ahonnan támogatást nem várhatunk. Misszió szolgálatot végzünk vele szétszórtan élő Magyar testvéreink között. Segítettél e már ebben testvérem? Sokat jelent az is ha előfizetésedről nem feledkezel el, mert — sajnos — sokan elfelejtik ezt annak dacára, hogy annyira csekély egy évi előfizetés, hogy azért csak négy nőnapig tudnánk a lapot előállítani. S ha nem volnának olyan előfizetők, akik soha nem három dollárt, hanem többet fizetnek, nem tudnánk ezt fenntartani. Ezeknek mi köszönetét mondunk mostan is! Lapunkat szeretnénk még soká fenntartani, ami csak úgy lesz elerhető, ha jószívű adakozók állnak mellénk, imádkozzunk ilyen lelkekért. Könyörögjük ki jószivü adakozó készségükét Istentől. Nov. 14-én IRODALMI NAPUNK lesz, amikor pénzünket az irodalom támogatására hozzuk össze. Szeretettel arra kérjük testvéreinket, vegyék szivökre kérelmünket. “Legyen az erdő bármilyen sötét, El ne engedjük egymásnak kezét, Kivetett árva magyarok!' NŐK ROVATA Rovatvezető: Szerencsy Mária 105 Demott Lane, Somerset, N. J. Női konf. elnöke: Bányai Andorné Alelnök: Németh Lajosné Pénztáros: Hajdú, Elizabeth Jegyző: Szerencsy Mária "Ő ami Tőle telt, azt tévé.. (Márk 14:8.) őszülő, idős apával találkoztam. Lehangolt volt, majdnem szomorú... nem is sokáig titkolta az okot: “...a fiam Vietnamban katona...” Egy félévszázaddal ezelőtt is dúlt a világháború szele, most talán csak modernebb formában ismétlődik a múlt. Amerre a háború szele végigsöpört, özvegyek, árvák száma szaporodott s rongyos katona-zúbbonyban, csonka és világtalan fiatal katonák koldultak az utcasarkokon... A kőkemény szív is meglágyúlt egyegy ilyen “Doberdó-hősével” való találkozáskor. Egy magyar asszony szíve is nagyot dobbant, egy kicsiny faluban, Farmos-on. Aztán határozott és életét odaszentelte Krisztus szolgálatára. Elindult s kórházról-kórházra járva felkereste a szemük világát vesztett katonákat és olvasott nekik a Bibliából, majd a kapcsolatot levélírás utján tartotta fenn a kórházból távozókkal. De munkája szaporodott, erővel s idővel sem győzte már a levélírást. Keresett más megoldást. Felvette a kapcsolatot azzal az intézettel, ahol már pár száz világtalan-katona kapott elhelyezést s ide járt naponta olvasni a Bibliát, azoknak, akiktől ez a lehetőség már elvétetett. Munkája közben észrevette valaminek a szükségét, a legfontosabb irodalomnak a Bibliának hiányát, világtalan embertársai részére. Látta a nagy vágyakozást, hogy naponta szerették volna olvasni a Bibliát. Ennek a magyar asszonynak szívében, újabb elhatározás született. Ki kell adni Braille-féle vak-írással magyar nyelven a Bibliát. Ezért búzgón imádkozott és bízott Isten segítségében. Személyes kérésére, segítségére sietett egyik budapesti gyár mérnöke, aki megszerkesztette a nyomdagépet. De a gép előállítása igen nagy összegbe került, amit saját maga nem tudott fedezni. Ezt a nehézséget is őszinte szívvel tárta fel imájában Istenének. Csodálatos volt a felelet... Hollandiában, egy jótékonycélu intézett felfigyelt Dr. Matolcsy Mikiósné heroikus munkájára és tudta nélkül gyűjtést rendezett. A gyűjtés eredménye is csodálatos volt... mikor a holland forintokat átváltották magyar pénzre, kiderült, hogy az összeg pontosan, fillére fedezi a gép előállítási költségeit. Matolcsyné hálaadó szívvel zengte az éneket: “Te benned bíztunk eleitől fogva!” Hat gyermeknek volt az édesanyja s azok példás nevelése mellett felállította a nyomda-gépet Farmos-i otthonában. Nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenie és csak egyetlen kisleány segédkezett neki a vakoknak szánt Biblia kiadásában, illetve nyomtatásában. Munkája közben, egyik ujjperecét is elvesztette, de nem a munkakedvét. Nem ismerte a fáradságot, reggeltől-estig működött a nyomdagép, nagy lelkierővel végezte a munkát. Később törékeny testét megtámadta a betegség és mikor a jó Isten félvaksággal tette próbára erős hitét, akkor is szinte szünet nélkül tovább alkotott. Az elkészült Bibliákat szétküldte a vakoknak és végrendeletében intézkedett, hogy a nyomdagépen tovább nyomtassák a Bibliát s erre a célra vagyonának tetemes részét adományozta. Ennek az asszonynak nevét kevesen ismerik még saját hazájában Magyarországon is. De van egy embercsoport akiknek — ha e nevet hallják — felragyog a tekintetük. A tekintetük... nem a szemük, mert vakok. Ez a Krisztusnak szánt élet, felmérhetetlen értékű munkát végzett a legszentebb irodalom a Biblia közreadásában s az ő munkája nyomán sokan jutottak el a lelki világossághoz. Mikor az irodalom-napján elismeréssel adózunk Matolcsy Mikiósné emlékének, bensőmben egy gondolat kisértett meg, hogy azok az emberek, akiktől elvétetett a testi-világosság, azok becsülik meg igazán a rendelkezésükre álló irodalmat. Ha visszanyernék a szemük látását, nehéz elképzelni, hogy olvasatlanul tennék félre az Evangéliumi Hírnököt, az egyetlen irodalmi kapcsolatot e hazában élő magyar testvéreinkkel. .. Matolcsyné végzett munkájára Jézus szava ráillik: “ő ami tőle telt, azt tévé...” csak felénk marad nyitott kérdés, mit teszünk mi a keresztyén irodalomért? Nem tudsz áldozni az irodalomért? Mert nem tudod mivel rendelkezel! Isten meg tudja mutatni neked, mennyi sokat adott és azt is, amit ezért vár tőlem és tőled... Ha olvasnád, öröm lenne az érkezése mint egy kedves jóbarátnak, szeretnéd, meg is becsülnéd, értékelnéd a keresztyén irodalmat... és másoknak is adnád, vinnéd az örömhírt. .. Isten lelke ébresztgesse fel bennünk a felelősséget a magyar miszszió és az azt szolgáló irodalmunkért s kegyelme segítsen mindnyájunkat oda, hogy Jézus elismerő szava egykor felénk is hangzana: “ő ami tőle telt, azt megtette”. A kegyesség szépsége, az alázatosság hűsége. A szeretet mélysége Mind Isten gazdagságának dicsősége. A keresztnél nincs faj, vagy vallás'i és nemzeti büszkeség. De szegénységvagy elhagyatottság sincs, mert mindnyájan gazdagok vagyunk Jézus szegénységében.
