Evangéliumi Hirnök, 1963 (55. évfolyam, 1-16. szám)
1963-09-01 / 9. szám
1963 szeptember 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 11-IK OLDAL dásosan szerepelt. Gazdag áldásokkal teli egyiittlétünk a késő éjjeli órákban ért véget. Február 17-én, vasárnap délelőtt a zsúfolásig megtelt imaházban először a Jugoszláviai Baptisták Országos Szövetségének titkára, A. Lehotzky testvér a Szövetség nevében könnyek között mondott búcsúbeszédet, utána a daruvári gyülekezet vénje és a körzet elnöke Jijanity Sztevó testvér, a gyülekezet és a körzet nevében szintén könnyek között mondott búcsúbeszédet és utoljára én kerültem szólásra, de nagyon keveset bírtam mondani, mert a gyülekezettel együtt sírtam. Daruváron három és fél évig voltam, de a 31 évi lelki munkám alatt eddig annyi szeretetet sehol sem tapasztaltam. Legnehezebb volt tőlük elválnom. Vonatunk délután fér 2-kor indult, kevés kivétellel az összes testvérek kikísértek bennünket az állomásra és a vonat indulásakor mégegyszer, lehet, hogy e földön utoljára könnyek között mondtunk egymásnak Isten-hozzádot, amíg viszontlátjuk egymást, ha itt e földön nem, akkor majd az Urnái! Amíg csak láttuk egymást, zsebkendőinket lobogtattuk egymás felé. Egy magasrangú vasúti tisztviselő, Ránkovity Zonko testvérünk elkísért bennünket egész Zágrábig. Jugoszláviában maradt testvéreim közül tőle váltunk el utoljára. A mi szivünknek egyrésze Jugoszláviában élő' testvéreiknél maradt, amíg élünk . . . Február 19-én reggel megérkeztünk Genovába, itt már várt reánk Nyugat-Németországból elébünk jött feleségemnek Dezső öccse. Nagyon megörültünk a találkozásnak, mert két éve nem láttuk egymást és nem tudjuk, hogy meglátjuk-e még az életben egymást? Genovától február 20-án délben indult a hajónk, ekkor el kellett válnunk szeretett Dezsőnktől is. Az elválás nagyon nehezünkre esett. — Amint hajónk távolodott a parttól, 5 éves kis Ibolyánk az egész úton ekkor először fakadt sírva, de többet azután sem sírt. Sokszori kérdésünkre: “Ibolya, miért sírsz? Nagynehezen, sírva mondta: “Miért is nem maradtunk Daruváron?” Ezen szavaival a mi szivünket is mélyen érintette. Indulásunk után egy órára rá már erős viharban voltunk. A tengeri betegség ekkor már jelentkezett, először feleségemnél, nemsokára kis Ibolyánknál és később 21 éves Vilmos fiúnknál. Idősebbik fiúnkat és engem egész úton nem ért el a tengeri betegség, noha tengeri útunknak kétharmadát hol nagyon erős, hol pedig gyengébb viharban tettük meg. Február 22-én éjfél után fél 2-kor olyan erős volt a vihar, hogy a kabinok falaira erősített tükrök és luszterek lehullottak. A hajón egész éjjel csörömpölés volt, az utasoknak több, mint 75%-a beteg volt, a felnőttek nyögtek, a gyermekek sírtak, stb. Egy kisgyermek meg is halt az úton a hajón. Kis Ibolyánk is oly sokszor mondogatta: “Tata, nagyon beteg vagyok.” Feleségem is nagyon beteg volt. Barcelona előtt azt mondta: “Sándor, szálljunk ki Barcelonában és menjünk vissza, mert meghalunk a viharban.” Azt mondtam kedves feleségemnek: “Gondoljunk arra, hogy Európában, Észak- és Dél-Amerikában sokan imádkoznak értünk és a mi életünk az Ur kezében van, nyugodjunk meg az Urban.” Hajónk hossza 177 m., szélessége 24 m., és 16,000 bruttó regisztertonna volt. Ezt a nagy hajót mégis sokszor a hullámok úgy emelgették, mint egy kis csónakot. Amikor a hullámok lecsendesedtek, a betegség elmúlt. Március 10-én, vasárnap reggel 8 órakor megérkeztünk Buenos Aires kikötőjébe. Szép meleg, napos idő volt. A kikötőben a testvéreink közül sokan vártak reánk, köztük volt Santigao Conclini testvér is, akit megismertünk még az 1955. évben, európai útja alkalmával. Néhány napig a mi kedves vendégünk volt Szabadkán. A kikötőben nagyon sok nép volt és nagy volt a lárma, a hajó fedélzetéről néztünk le a várakozó nagy sokaságra, kerestük köztük a reánk várakozó testvéreinket, de sehogyan sem tudtuk felismerni őket, ők meg minket. Egyszer arra lettünk figyelmesek, hogy lent egy csoport kórusban kiabálja: ‘^Pintér! Pintér! Pintér!” Ekkor jelt adtunk annak a csoportnak és amikor meglátták a jelet, megragadták id. Kerekes Ferenc testvért és magasra emelték, aki Zákeushoz hasonló növésű ember, őt régóta ismerem, még Jugoszláviából. Előttünk két évvel jött ki családostul Argentínába. őt azonnal felismertem és a körülötte lévő testvéreket. A kedves testvéreknek lelkesedő öröme könnyekig meghatót bennünket. Ki tudná leírni a szív érzéseit, amikor még szívünkben sajogtak a szeretteinktől való elválás okozta fájdalmak és ugyanakkor jelentkeznek a szeretteinkkel való találkozás örömérzései. Hasonló ez ahhoz, amikor a természetben esik az eső és süt a nap, vagy a gyermekhez, aki sírás közben nevet is. így éreztünk mi is, amikor először találkoztunk és köszöntöttük egymást a Buenos Aires-i kedves testvéreinkkel, akik oly kedvesen, oly sok szeretettel és annyi előkészülettel fogadtak bennünket. A kikötőből autókkal az imaházhoz vittek bennünket, ahol már megterített asztal várt reánk. A hajón francia konyha volt. Volt ott mindenféle ételből bőven, de azokat a félig főtt, vagy sült húsokat nem tudtuk soha jóízűen fogyasztani. És most, 20 nap után, először ettünk jóízűen a magyarosan elkészített jó tyúkhúslevesből. Kis Ibolyánk három tányér levest megevett, már attól tartottunk, anynyit eszik, hogy megbetegszik, de nem betegedett meg. Ebéd után 3 órakor a szépen megtelt imaházban közösen mondtunk hálát mennyei Atyánknak megtartó kegyelméért és az egymással való találkozásért. Imáinkban megemlékeztünk az értünk és az itteni munkáért imádkozó és áldozó kedves testvéreinkről is. Az ima, ének és az üdvözlések elhangzása után Isten Igéjével szolgáltam a gyülekezetnek, amit azóta Urunk segítségével minden szerda este és vasárnap teszek. A gyülekezetben folyó munkáról: Bevezettük a közös imaórát. Minden szerda este 6-7-ig imaóránk van és 7-8-ig biblaóránk. Noha az itt élő testvéreink szétszórtan és messze laknak egymáshoz és a gyülekezethez, mégis szép számmal megjelennek az imaórákon és a bibliaórákon. Az imaórákon kevés kivétellel, mindenki imádkozik és a bibliaórákon nagy érdeklődéssel figyelnek és hozzászólnak az Igéhez és ezért én nagyon hálás vagyok az Urnák. Mivel szoktak gyülekezetünkbe jönni Jugoszláviából kivándorolt szláv testvéreink és barátaink is, akik magyarul semmit sem értenek, noha némelyiknek két óra hosszat kell utazniok vonattal a gyülekezetig és ugyanannyit vissza, gyülekezetünk elhatározta, hogy amikor csak eljönnek kedves szláv testvéreink és barátaink istentiszteleteinkre, olyankor 10-15 percig hirdessem nékik is szláv nyelven az Igét, amit én örömest teszek. Csak látnák kedves szláv testvéreink boldog örömét, amikor anyanyelvükön hallják az Igét és az éneket. Énekkarunkat kibővítettük és bevezettük a rendszeres énekórákat, amit szombat este 6 órai kezdettel tartunk. Hála az Urnák, az énekórára is szép számmal jönnek a fiatal és idősebb testvéreink. MUNKÁMRÓL VALÓ BESZÁMOLÓ MÁRCIUS 10-től MÁJUS 30-ig 15-ször tartottam istentiszteletet. 12-szer tartottam bibliaórát. 11- szer tartottam imaórát. 4-szer hirdettem az 'Igét szláv nyelven. 2-szer osztottam űrvacsorát. 1- szer szolgáltam az ifjúsági órán. 2- szer voltam fiataljainkkal, meghívásra, spanyol gyülekezetben, ahol fiataljaink zenével és magyar énekkel szolgáltak, én meg tolmács által szolgáltam ag Igével. 7-szer tartottam énekórát. 4-szer vezettem megbeszélést. 1-szer részt vettem szövetségi megbeszélésen. 1-szer temetésen voltam. 4-szer jártam mások ügyében. 12- szer fogadtunk vendégeket. 4-szer tettem házilátogatást egyedül. 19-szer tettem házilátogatást feleségemmel, Schaeffer Fülöp diakónus testvérünk vezetésével. Az elmúlt két és fél hónap napjai nehéz napok voltak számunkra, mivel még csak kezdők vagyunk itt és nem tudjuk még az itteni nép nyelvét. Ha testvéreinket, vagy barátainkat otthonaikban meg akarjuk látogatni, akkor előbb vezetőt kell keresnünk, aki elvezet bennünket a kívánt helyre. Aztán azért is nehéz, mert életünket teljesen újból kellett kezdeni. Nyugtalanító volt számunkra az április elején kitört forradalom, de hála az Urnák, testvéreink közül senkinek sem történt semmi baja. Itt sok a munkanélküli, a drágaság növekszik és emiatt sokszor van sztrájk. Ebben a nagy bűn-városban a lelki munkát nagyon megnehezíti és költségessé teszi az is, — mint már említettem, — hogy kedves testvéreink nagyon szétszórtan és messze laknak a gyülekezettől. Vannak o
