Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)
1961-01-01 / 1. szám
S-IK OLDAL EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 1961. január 1. rok gyűlése kezdettől fogva, tehát az elmúlt 52 esztendőn át minden évben gyülésezett sok-sok áldással. Ez a gyűlés Trentonban fontos volt azért mert a megszokottságtól eltérve, kifejezést adott korunk szellemének, mely gyülekezeteink életét is nagyban befolyásolja. E gyűlésen komoly kérdések merültek fel. Az előadásokkal kapcsolatban az eszmecsere időszakában felmerült kérdések közé tartoznak: A gyülekezeteink je'enlegi lelkiélete a gyakorlatban; Az angol és magyar nyelvek használata, a lelkipásztorhiány kérdése s annak pótlási módszere, a gyülekezeteink anyagi helyzete, az átlagos keresztyénség aláhanyatlása, mely hivő gyülekezeteinkre is nagy befolyással van. Ezek a jelenségek az Ur által megjövendölt utolsó idők jelei, melyekről az Ur azt mondotta: “Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok mely órában jő el a ti Uratok”. (Mt. 24:42). A gyűlés programja összesüritetten gazdag volt ,korunk szellemének megfelelő s a jól elkészült előadóink komoly előadása emelte a gyűlés nívóját. Kezdettől végig az egyetértés és békesség jegyében zajlott le Bállá György new yorki prédikátor elnök vezetése mellett. Személyesen tapasztaltam e gyűlésnek lelki értékét s minden anyagi áldozatot és fáradságot felülmúló lelki áldásait. Megfigyelésem az volt, hogy lelkipásztoraink a munkának terhét lelkiismeretesen szivükön hordozzák s tudatában élnek annak, hogy Isten megbízásából az ő népe gondviselésére és legeltetésére vannak elhivatva. Esténkint szépen látogatott evangélizáló összejöveteleket tartottunk, a gyülekezet lelkipásztora, Nyomtató László vezetése mellett. Vendég lelkipásztoraink igehirdetésében gyönyörködött a gyülekezet. Nagy örömünkre szolgált az is, hogy a gyűlést fogadó gyülekezet női tagjai az étkezés nagy kérdését magára vállalták s finom ételekkel látták el a gyűlést jutányos árban. Ezért a kedves vendéglátásért e helyen is köszönetét mondunk. A gyűlés jeligéje volt: A változó idők változatlan Krisztusa. Alapige: “Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz”. E gyűlésen imádkoztunk, hogy az Ur adjon bölcseséget, előmenetelt, békességet és győzede’met a gonosz felett mindenütt gyülekezeteinknek és a szétszórtan élő testvéreinknek. Áldja meg az Ur szövetséges magyar testvéreinket mindenütt lelkipásztoraival együtt. Attila Tivadar, jegyző NEW YORK, N. Y. EVANGÉLIZÁLÁS: Áldásteli napokban volt része gyülekezetünknek november 6- 13-ig, amikor is Rév. Cserepka János tv., a torontói gyülekezet k. pásztora nagy lelkierővel hirdette közöttünk az Ur Igéjét. Az evangélizálás főgondolata az volt, hogy a világ minden problémáira “van megoldás”, de csakis Krisztussal. Van megoldás az egyén, a család, a gyülekezet, a nemzet, a társadalom sőt az egész világ számára, amint azt az egyes bibliai esetek bizonyitják. De komolyan ki lett emelve az az igazság is, hogy eljön az idő, amikor már nem lesz megoldás. Ezt mutatja a “Tíz szüzekről” szóló példázat is, amelyben az öt okos szűz elkészülve bejutott a királyi mennyegzőre, de az öt bolond szűz kinnmaradt s igy az ő részükre már nem volt megoldás az, hogy az utolsó pillanatban szaladgáltak lámpásaikba olajat vásárolni. Gyülekezetünk tagjai minden lehetőt elkövettek, hogy városunk magyarságának tudtára adjuk a kiváló alkalmakat az Ige meghallgatására. Több ezer példányban “GYÓGYSZER A HALÁL ELLEN” cimmel meghívókat nyomtattunk s azokat osztogattuk uton-utfélen s ezen felül több száz címnek birtokába jutva, majd a telefonkönyvből is címeket kiszedve a meghívókat postán is szétküldtük. De sajnos, sokaknál zárt ajtókra, zárt szivekre találtak a meghivók, akárcsak az Ur Jézus példázatában hangoztatott meghívás, amikor az egyik öt igabarmot, szántóföldet, vagy feleséget vett, igy nem tartották magukat méltóknak a királyi mennyegzőn való megjelenésre. De azok, akik eljöttek gazdag lelkiáldásokban részesülhettek. Ez. utón is köszönjük Cserepka tv. szolgálatát, a torontói gyülekezet szives közreműködését e nemes vállalkozásban. I- mánk az, hogy az elhintett Igemagvak legyenek gyümölcsözők azok életében, akik meghallgadták s befogadták azokat. BUCSUZÁS: Gyülekezetünk közmegbecsülésben álló gondnoka, Cháky János tv., több mint hat évi hűséges szolgálat után korára való tekintettel s egészségi okokból kifolyólag nyugdíjba vonult. Mive! Floridát szereti s az egészsége is ott mindig kedvezőbb, igy megragadva az alkalmat, most már ő is a Bethesda Otthon portáján helyezkedett el. Hisszük, hogy ott feltalálja magát s majd amennyire egészsége megengedi segédkezni fog az Otthon körüli teendőkben is, azon intézmény rendbentartása, felvirágoztatása terén. Október 30-án, vasárnap este a tisztelet után Nőegyletünk egy nagyon kellemes meglepetési partyt rendezett Cháky tv., tiszteletére, a “Felső teremben”. A pásztor tv., vezetése mellett többen felszólaltak, méltatva Cháky tv., hűséges munkáját Imaházunk rendben tartása körül. Majd a gyülekezet boritékajándéka s az egyesek személyes ajándékainak átadása következett, miután a jelenlevők a finom sütemények, kávé, tea stb., frissítőket élvezték. Cháky tv., meghatottan, könynyes szemekkel köszönte meg a testvéri szeretet ilyen forma megnyilvánulását. Végül körben állva, kéz a kézben énekeltük: “Isten áldjon, mig viszont látunk”, majd a pásztor tv., imájában az Ur oltalma és vezetésére bízta nyugdíjba vonuló testvérünket. TÍZÉVES ÉVFORDULÓ: “Rohan könyörtelen az idő”, sóhajtozik az énekiró. Gyülekezetünk életében is igy vagyunk ezzel. Immár tíz esztendeje annak, hogy a gyülekezet pásztora Rev. Balia B. György tv., és neje közöttünk felvették a munkát, ebben a nagy világvárosban. Ezen évforduló emlékére gyülekezetünk Nőegylete egy vacsorát rendezett Bállá tv.-ék tiszteletére november hó 5-én. A környékbeli gyülekezetek is hivatalosak voltak s helyből is többen megjelentek az angol, a német s az orosz baptista gyülekezetek képviseletében. Velünk volt Cserepka János tv., is, aki szintén gazdagította a dús programot. A vacsora szeretet jellegű volt, csupán az esti gyűjtéssel kapcsolatban volt kijelentve, hogy a bejött összeget a Nőegylet egy uj mosógép megvásárlására szánta, amit a prédikátor és neje nevében a Bethesda Otthon részére adnak, mivel ott arra igen nagy szükség van. A Bányai Sándor tv., családja, valamint a Nőegylet további áldozatkészsége mellett aztán $200.00 lett elküldve az emlitett mosógépre. így a kellemest a Nőegylet egybekötötte a hasznossal, az Ur nevének dicsőségére s k., öreg testvéreink megsegítésére. A gyü'ekezet pásztora megköszönte a figyelmességet s örömét fejezte ki afelett, hogy ez alkalomból kifolyólag is, valamit tehettünk a Bethesda Otthon szükségleteinek fedezésében. — Mindenért az Űré legyen a dicsőség, aki oly csodálatosan vezeti övéit mindenekben. New York-i krónikás