Evangéliumi Hirnök, 1961 (53. évfolyam, 1-25. szám)

1961-01-01 / 1. szám

1961. január 1 EVANGÉLIUMI HÍRNÖK 7-IK OLDAL MISSZIÓ MEZŐKRŐL BUENOS AIRES, ARGENTINA Lelkipásztor-misszionárius: Molnár Antal 1960 november 5-én, a “Trepcsa” nevű Jugoszláv hajó, lassan közeledett a kikötő felé. A fedélzetén állva, kíváncsian néz­tük a reggeli fényben lassan kibontakozó uj hazánk fővárosát: Buenos Airest. Szi­vünkben a kétség és a reménység érzései váltakoztak. Vájjon mi vár reánk? önkén­telenül is visszaemlékeztem édesanyám szavaira: “Milyen jó nekünk hívőnek. Nem kell félnünk sohasem semmitől, mert Jé­zus mindég velünk van.” A kikötőben örömmel vettük észre, hogy vár reánk a mi ismeretlen jótevőnk. Mól­nál- Antal, a Buenos Aires-i Első Magyar Baptista gyülekezet lelkipásztora. Még a fényképeinket sem látta soha és mégis ismeretenül is, testvéri szeretettől indítva, jót állt értünk s igy sikerült kijutnunk, ide Argentínába, a szabadság hazájába. Lelkipásztorunk barátságos otthonába, meghitt szeretettel fogadtak. Férjemmel és gyermekeinkkel úgy éreztük, mintha egy régen ismert testvéri körbe érkeztünk volna. Örömünk határtalan volt, mikor arról értesültünk, hogy egyházunk másnap, azaz november 6-án ünnepli fennálásának 7-ik évfordulóját. November 6. számunkra kettős ünnep volt. Első: egyházunk ünne­pélye, második, az uj lelkitestvéreinkkel való találkozás. Másnap gyönyörű napra virradtunk fel. Már a kora délutáni órákban gyülekeztek uj magyar testvéreink. Az ünnepi prog­ram énekkel (magyar és spanyol nyelven) kezdődött, s utána lelkipásztorunk üdvö­zölte a jelenlevőket és bemutatott ben­nünket, mint ujjonnan érkezett magyar baptista testvéreket. Kis Pistink és Nelli­­kénk szavalása után, Mertcz testvér el­játszott fuvoláján két éneket, azután Var­ga Erzsiké magyar és Szabó Erzsiké spa­nyol nyelven szavaltak. Molnár Magduska édesapja versét szavalta el, versében ér­dekesen kihangsúlyozva a HETES SZÁM BIBLIAI FONTOSSÁGÁT. Szinte hallani véltem, hogyan omlanak le Jerikó falai a hetedik napon. Énekkarunk felejthetetlen szép éneke sokáig emlékezetünkben ma­rad, amelyet Magduska irányított. Való­ban csak egy tevékenységünk fontos szá­munkra: amit Jézusért teszünk. Gyülekezetünk 7 évi fejlődésének tör­ténetét, Besenyei László testvérünk olvas­ta fel. A felolvasás alatt szemünk elé tá­rult a 7 évnek küzdelmes munkája. Való­ban csak Istenben vetett szilárd hittel le­het elviselni mindazt, amit ilyen épitő munka magával hoz. De ma visszatekintve, látjuk eredményét ezen arató munkának. Mfagyar Gyülekezetünknek van 39 aktiv tagja és ebben a világvárosban, ahol 60,- 000 magyar él, az Ur segítségével építik Istennek országát. Gyülekezetünk története spanyol nyelven is fel lett olvasva, Shaffer Filep diakónus testvér által, mivel sokan voltak jelen argentin testvérek is. Jelen volt a Magyar Ref. egyház lelkésze, Nagy Balázs Dezső, aki a 100-ik zsoltár alapján tartott buzdító beszédet. Az Evangélikus egyház lelkésze, Nefty László pedig, a Jézussal való talál­kozás fontosságáról beszélt. A Magyar Segély Egylet főtitkára, Juhos Géza, a Segély Egylet nevében üdvözölte a gyüle­kezetei s még néhány más testvér, de spanyol nyelvű gyülekezetből is. Az ige­hirdetés szintén két nyelven hangzott el. Spanyol nyelven, Luis Pluis lelkipásztor beszélt, magyarul pedig gyülekezetünk pásztora. Az ünnepélyt Schaffer testvér záróimájával és apostoli áldással zártuk be s utána a testvérnők az imaház előtti helyiségben valódi magyar vendégszeretet­tel megvendégelték a jelenvoltakat. Varga Istvánná # * * A HETES SZÁM BIBLIAI JELENTŐSÉGE Hétéves ünnepélyre irta. Molnár Antal Hat nap teremtette Isten a világot, Eget, földet s rajta a szép rónaságot, A hetedik napot aztán megszentelte, S keze munkáján az embert úrrá tette. Hét kövér tehenet látott a Fáraó, Hét gabonakalászt nem vágott le sarló, Hét napig gyászolta József édesapját, Atód szérűjénél mutogatták sírját. Hét oltárnak tüze lobogott a hegyen, Bálám építtette s áldozott ezeken, Hétszer járták körül Jerikó városát, Hét kürt éleshangja ledöntötte falát. Hétnap ünnepelték Sámson mennyegzőjét, De kinem találták nagyszerű meséjét, Hétnap ültek némán barátai Jóbnak, Hét szemet egy kövön látott Józsa főpap. Hét gonosz szellemtől szabadult Magdolna, Hét kenyérből evett népnek sokasága, Hét szolgát választott Istennek a népe, Jézus leveleit, hét egyháznak küldte. Hét pecsét zárta le a mennyei könyvet, Hét mennydörgés hangja rázta meg az eget Hét isteni csapás szakad e világra, Mely hétszerte gonoszb, mint volt haj­danában. Nem mondtam el minden héttel kapcsolat­ban, De nem is szeretem számtant feladatban. Nem is azért jöttünk, hogy itt iskolázzunk, Hanem ünnepelni, ez a vágyódásunk! Hét évvel ezelőtt, mikor elindultunk, És mint egyháztagot csak nyolcat szá­moltunk, Reménytelt szívvel néztünk a jövőbe, Bíztunk Megváltónknak az Ígéretében. “Én veletek leszek, ti csak hirdessétek, Megtérés igéjét nép és nemzeteknek, Mondjátok meg nekik: Meghaltam helyet­tük, Atyámnál készítek üdvösséget nekik!” Végeztük a munkát, pásztor s kicsiny nyája S lassan szaporodott azoknak a száma. Jöttek a bűnösök keresvén az üdvöt, Akik ma boldogók az ünneplők között. Ma, mikor örömmel ünnepelünk itten, A szivünk hálával magasztalja Istent, Kétezerötszázöt ve nőt nap alatt, Negyvenhétre ment fel tagsági fokozat. S habár át is hulltak egyesek a rostán, Harminchét megmaradt s ez is nagyon szép szám. Saját imaházunk falai közt vagyunk, Szépen berendezve, o'y boldogok vagyunk! De mi nem akarunk mostmár megállani, S kezünket mint lusták szépen karba fonni, Nagy mennyei gazdánk állított munkába; Előre hivő nép! ne hátrálj meg soha! Emeljük magasra hitünknek zászlaját, Hintsük mindenfelé az igének magvát, Hogy amikor ismét Hetet ünnepelünk, Legyen nagyon kicsi a hely hol most ülünk! * # * PRÉDIKÁTOR GYŰLÉS TRENTONBAN A U.S.A. és kanadai prédikátoraink évi gyűlését New Jersey-i állam Trenton nevű városában, a Magyar Baptista gyülekezet templomában tartották meg 1960 novem­ber 2-3-ig. Az Amerikai Bapt. Prédikáto-

Next

/
Thumbnails
Contents