Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-04-17 / 15. szám
116. EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1932. 8. és egyebütt), jóllehet Tertullianus ismeretes volt az ókori egyházban enkratita törekvéseiről. A 2. század közepe óta azonban jórészt hellenisztikus gnosztikus szempontok elterjedése folytán az egyházban mind erősebben érvényesült az a nézet, amely a szűzi életet magasabbrendünek tartotta, mint a házasságban való életet. Ez a felfogás, amely a zsidóságnak különösen az Ótestamentomban, de az Uj- testamentomban is megnyilatkozó gondolkodásától jellegzetesen eltér, hamarosan abban az irányban is érvényesült, hogy Máriának a szüzességét kiterjesztette egész életére. Úgy látszik, hogy először a 2. század közepe táján keletkezett u. n. Protevangelium Jacobi állította fel azt a hipothezist, hogy Jézus »testvérei« nem valóságos testvérek voltak, hanem Józsefnek még első házasságából származtak. Jóllehet ebben az időben önálló és eredeti hagyomány az egyházban Jézus családi viszonyaira vonatkozólag már alig élt, ez a feltevés, hamarosan szélesebb körökben is elterjedt, azt magáévá tette Origenes is, az ókori keresztyénség legkiválóbb tudósa (Ján 2, 12- höz egy régi Catene szerint; a helyet közli pl. Klostermann: Markusevangelium, 2. kiad. 1926, 63. lp.). Bizonyára nagyrészben hozzájárult Origenes tekintélye is, hogy ez a hipothezis, amely biztosította a perpetua virginitas beatae Mariae-t, az egyházban széles körökben elterjedt és a régibb felfogást majdnem teljesen kiszorította. Megváltozott ez a helyzet akkor, amikor a negyedik század végén egy Helvidius nevű keresztyén író felújította a régebbi nézetet és azt állította, hogy Józsefnek és Máriának születtek Jézus után gyermekei. Ellene írta Hieronymus azt a vitairatát (»Liber adversus Helvidium de perpetua virginitate beatae Mariae«), amelyben az eladdig ismeretlen feltevést igyekezett bizonyítani, hogy Jézusnak »testvérei« valójában »unokatestvérei« voltak. Hieronymus ezen vitairatában oly módon jár el, hogy az Újszövetségben említett Jakabot, Jézus testvérét azonosítani törekszik Jakabbal, az Alfeus fiával (Márk 3, 18), ezt az utóbbit viszont anyai részről Jézus unokatestvérének minősíti. Érvelésében csak mellékesen szerepel az a szempont, hogy a »testvér«, ill. adelfosz szó jelenthet rokont, ill. unokatestvért is. Ez az elgondolás súlyos kifogások alá esik. A részletes kritikának nincs itt helye (v. ö. Lightfoot: Saint Paul’s Epistle to the Galatians, London, 1921, 255 k. lpk.); annyit azonban mégis ki kell emelni, hogy Hieronymus Jézus »testvéreit« ezzel beleviszi a 12 tanítvány körébe, holott synoptikusok és János egyaránt úgy tudják, hogy »Jézus testvérei« halála előtt nem hittek az Urban. Úgy látszik, hogy Hieronymus maga később ugyancsak kételkedni kezdett a saját hipothezisében. Ennek ellenére ez hamarosan elterjedt, különösen a latin egyházban, kiszorította az Origenes által képviselt feltevést, bár megokolásának a helytelenségét hama- marosan felismerték olyanok is, akik a hipothezist a magukévá tették. Innét terjedt azonban el, hogy az adelfosz szó ezen összefüggésben jelenthet rokont, unokatestvért is. Nyilvánvaló, hogy ennek a Hieronymus-féle hi- pothezisnek a keletkezési körülményei a hipothezist magat nem teszik nagyon valószínűvé. Hieronymusnak semmiesetre sem lehettek önálló és régi forrásai Jézus családi körülményeire vonatkozólag, az Újszövetség pedig ellentmond az érvelésének. Talán elég is volna ennyi. Azonban egy rövid szóval mégis ki kell térni az adolfosz: testvér szó jelentésére. A szó valóban igen sok átvitt értelemben használatos, jelenthet rokont, sőt esetleg unokatestvért is, jóllehet ennek a rokoni viszonynak a megjelölésére a görög nyelvnek van külön szava (»anepsziosz«, az Újszövetségben Koí 4, 10-ben fordul elő). Ennek ellenére alig nevezhető másnak, mint filológiai pontatlanságnak, ha valaki az adelfosz szót különös ok nélkül »unokatestvér« értelmében veszi. Igazolja ezt az a körülmény, hogy a görög köznapi szóhasználat az adelfosz mellé megkülönböztető jelzőt tesz még abban az esetben is, ha mostohatestvérről van szó (példák erre a papyrusokban találhatók, v. ö. Prei- sigke: Wörterbuch, 1925, L, 19, 20. lp.); Preisigke említett elismerten gondos munkájában az »unoka- testvér« jelentést az adolfosz szónál fel sem veszi, ill. arra egy példát sem hoz! Figyelemreméltó ebben az összefüggésben a következő adat: egy jelenleg a British Museumban őrzött felirat tanúsága szerint VIII. Antiochus egyik Ptolemaeus Alexanderhez intézett levelében az utóbbit adelfosznak nevezi; a levélíró és a címzett anyai részről unokatestvérek voltak. Kézenfekvő volna tehát az a következtetés, hogy e helyen az adelfosz szónak »unokatestvér« értelme van. Ennek ellenére Dittenberger a levélhez fűzött jegyzetben hangsúlyozza, hogy »adelfosz« itt nem az unokatestvéri rokonsági fok megjelölésére szolgáló szó, hanem »hízelgő és megtisztelő« név. (Dittenberger Graeci Inscriptiones Selectae. Lipcse, 1903, I. 417. lp.). Ha a görög szóhasználatnak egy olyan kiváló ismerője, mint Dittenberger nem meri megállapítani ebben az esetben az adelfosz szónak az »unokatestvér« jelentését, akkor nyilvánvaló, hogy az Újszövetségben sem szabad ezt a szót az utóbbi értelemben venni: nincs is az evangéliomokban semmi nyom, ami ebbe az irányba utalna. Végső következtetésként mindebből tehát az vonható le, hogy a Hieronymus-féle hipothezis tarthatatlan. Ha valaki bármiféle okból nem akarja elfogadni, hogy Máriának Jézuson kívül más gyermekei is lettek volna, akkor legfeljebb abban az irányban keresheti a kiutat, hogy Jézusnak »testvérei« Józsefnek egy korábbi házasságából származott gyermekei voltak. Döntő érvekkel bizonyítani azonban ezt a feltevést sem lehet. Evangélikus egyházunk számára a tárgyalt probléma nem lehet dogmatikai, hanem csak történeti kérdés, amely a hit szempontjából lényegtelen. Reá tehát kár a polemizáló erőt pazarolni. Hitvallási irataink, bár nem tisztára »kortörténeti dokumentumok, amelyek az akkori kor hitvitáinak eredményeit szűrik le«, nem szerepelhetnek olyan tekintélyekként, amelyek egy történeti vitakérdést eldönteni hivatva volnának. Az »Evangélikusok Lapjá«-nak igen tisztelt szerkesztője bizonyára nem ilyen értelemben hivatkozott reájuk. Hanem abban valóban tanulnat- nánk hitvallási iratainkból, hogy jobban megbecsüljük Jézus anyját és az egyetemes keresztyén egyház hitvallóit és hőseit. A római egyház Máriát kisajátí-
