Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-01-10 / 2. szám
io. evangélikusok lapja Lelkészegyesület. (MELE.) Nagy tiszteletű Lelkész Urak! Az évforduló alkalmából igaz szeretettel köszöntelek mindannyiótokat, ama hő fohászom kapcsán, hogy a kegyelmes Isten sugároztassa felétek orcájának a fényét s tegye számotokra áldások esztendejévé ezt az új esztendőt! örömmel közlöm egyúttal, hogy ismételt utánjárásomnak sikerült újra 2.000 (kettőezer) pengőt kieszközölnöm a népjóléti minisztériumtól a gyermekeiket házon kívül neveltető szegény papicsaládok segélyezésére, amely összeget az Egyházegyetem pénztárába küldöttem be. Akiknek ez irányban jogos igényük van, kérvényeikkel az egyetemes Irodához forduljanak, ahova a megfelelő értesítést szintén elküldöttem. A felosztásba én nem folyok be. Jól esik megemlítenem azt is, hogy a segély kíeszközlése körül dr. Scholtz Kornél népjóléti államtitkár úr ő méltósága nagy segítségemre volt, amiért neki mindannyian hálával tartozunk s én ez úton is a leghálásabb köszönetemet fejezem ki. Orsz. Lelkészegyesületünk őszi közgyűlése a szegénysorsú hittanhallgatók fel segélyezésére 300 (háromszáz) pengőt szavazott meg, amely összeget rövidesen ki fogom utalni a fakultás dékáni hivatalához s onnan javaslatot kérek a felosztásra vonatkozóan. Az említett összegek felosztásáról majd később tehetek jelentést. Nyíregyháza, 1932. január 4. igaz szeretettel Paulik János a MELE elnöke. A Luther-szövetségről írt lapunk f. évi első számában vitéz nagymegyeri Raícs Károly a Deák-téri Luther Szövetség elnöke. Cikkében a Luther Szövetségek általános céljával, majd a célon belül a feladatok sorrendjével nyolc pontban foglalkozik. Részint az ő megállapításait kiegészítve, részint új szempontokat felszínre vetve, szeretném szolgálni közegyházunk ügyét akkor, amidőn „Neokatoliciz- mus és neoprotestantizmus“ című értekezésemből az ide vágó gondolatokat a közegyházi fórum bírálata alá bocsátom. A világkataklizma után az egyházak a vallásos élet válságával szemben védekezni kezdtek és megindult a megújhodás munkája. A megújhodás eddigi folyamatából máris megállapítható, hogy a legnagyobb eredményt a katolicizmus érte el. A katolicizmus nemcsak megújhódott, hanem a szó legszorosabb értelmében egy új katolikus reneszánsz felé ível. A háború utáni kiábrándultság, a tekintélyek, forradalmi rombolása után a 1932. régi tekintélyek visszavágyása, a diktatúrákba való beletörődés, a tudományokból való kiábrándulás, a tudományos racionalizmus feloldódása a relativizmusban, a logizmus helyett a pszicholo- gizmus előtörése, ez mind jó talaj volt a katolikus misztikum visszatérésére s a művészetben, a tudományban, a szociológiában és a mai politikában egyaránt megszületett az új katolicizmus, amely tudatosan hódítja vissza a kommunista tanok karmaiból az alsóbb néposztályokat és még nagyobb sikerrel, céltudatossággal nevelt magának egy harcos intelligenciát, amely fel van vértezve a modernség minden fegyverével és maga is a modernség szellemi fegyvereivel jön. És épen ebben rejlik az egész neokatolicizmus titka: a régi tartalom modern álarcban, a régi bor új tömlőkben. A protestantizmus vele született lényege mindenkor a szabadság, a tekintélyektől ment szabad kutatás, az egyéniség szabad érvényesítése, a haladás, a modernség szelleme. Ezen tulajdonságainál fogva a protestantizmus mindig olyan nagy nevelő értéket jelentett, hogy pl. Magyarországnak nemcsak most, de sokszor adta sorsdöntő napokban a nagy vezetőket, államférfiakat, gondolkodókat, alkotókat, tehetségeket, A magyar újkori történelem, tudomány, irodalom és művészet legnagyobb alakjai között nagyon sok a protestáns, A protestantizmus háborús válsága úgy látszik, nem akar elmúlni. Sokszor úgy tetszik, mintha elvesztette volna eredeti irányát, egyházon kívüli, társadalmi, nemzetpolitíkai, irodalmi, művészi téren való irányító befolyását. A demokráciát hirdető protestantizmust az idő iramában túllicitálták a túlzó irányzatok, melyek a hívek egy részét is magukkal ragadták, de túl akarja haladni az új katolicizmus is s ezért a protestantizmus a nála modernebbekkel szemben egy konzerválásra törekvő irányzat lett, a katolicizmussal szemben pedig még nem találta meg a maga modernségét. A protestantizmus a laikus világnézetekkel szemben való világnézetekkel az ősi hagyományok megtartó erejéhez fordul, önvédelmi, álló harcmodorra tér át, a katolicizmus viszont az álló harcból előnyomul, hódít. Miért van ez a paradox helyzet? A katolicizmus modern formában nyújtja a maga konzervatív világnézetének tartalmát, mi pedig konzervatív formában akarjuk adni a mi mindennél modernebb világnézetünket. A katolicizmus a modernség látszata alatt és annak fegyvereivel mer küzdeni az alkotó és romboló modernség ellen, mi pedig nem merünk ugyanazon fegyverekkel az alkotó modernség mellett s a katolikus álmo- demség, illetve a túlzó, romboló modernség ellen küzdeni. Ez az oka annak, hogy a világnézeti harcban a katolikus reneszánsz mellett még nincsen egy új protestantizmus, amely az eleven tömegélet minden küzdőterén egy új szellemi áramlat erejével tudná megtermékenyíteni a kor lelkét. A kor irama túlcsapott rajtunk s míg a
