Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)
1932-03-20 / 11. szám
XVIII. eríoly am. 1932. Március 20. 11. ssám. SisrttsilAsÉi is kiaáMivatal: LESEIT (Masai a.) AiaMia: 1 LUTHER-SZÖfETSU. llapitBtta : OH. RIFFIT SÁNDOR püspök. Magjalaalk heteakéat cavszef. vasAraaa--------------------------------------- Eliflzilési ár: Eiész évre I r. 41 HIÚ léiéire 3 P SiwtMiitrtfi I.ui*. 20 mi., Aiiviééire I P. 00 IIIU En szél 10 Ilii Postatakarékpénztár! csakksziala: 12N0. NEMETH KÁROLY esp.r«». Hlrástésl árak aaaatvazés szarlat. Keresztyén szolgálat »Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor hazamegy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat és előjővén szolgál nekik. Luk. 12, 37. Krisztus életének és tanításának egyik nagy hatása az emberiség életére a szolgálat munkájának értékelésében rejlik, ö .előtte nem igen ismertek mást, mint rabszolgamunkát. tehát robotot, kényszermunkát, lilképzelne tét len lett volna a görög vagy a római civilizáció körében az. hogy az úr a szolga előtt meghajoljon s annak szolgáljon. Jézus ezt magától értetődőnek találja. Amikor élete utolsó éjszakáján példát akar mutatni a tanítványoknak, hogy miként viselkedjenek egymás irányában, leveti a felsőruháját, kötényt köt maga elé s külön-külön letérdepelve mossa meg mindegyik tanítványának lábát. Ez a külső jel, ez a cselel^mény láthatatlan belső lelkületnek a kifejezése. Kimutatja azt a viszonyt, amelyben a keresztyén embernek embertársához állania kell. Ez az alázatosság és szolgálatkészség azonban igen mélyen gyökerezik Jézus tudatában. Mielőtt embernek emberhez való viszonyát fejezné ki, kifejezi Istennek az emberhez való viszonyát. S épen ezért örökérvényű viszony. Az alázatosság és szolgálatkészség ellenállhatatlan indítékká válik azokban, akik megtapasztalták, hogy’ Istennek Egyszülöttje az emberekért és őértük megalázta magát, szolgai formát öltött s egész életét a szolgálatra szentelte. Jézus felismerte és tudta, hogy a mennyei Atyának a szívéből fakadt az a küldetés, amellyel őt a világba elbocsátotta: hogy Fiát szerétéiből odaadta, halálra adta az emberek megtartására. A keresztyén szolgálat lélektelen robottá vagy'az önzés eszközévé és érdemha jhászássá válik, valahányszor az ember a szolgálatot elválasztja a keresztyén hittől s az etikának, az erkölcsnek kizárólagos körébe utalja. A szolgálat, amelyen nincs rajta az Istenhez való viszonynak, az Isten hozzánk való viszonyának pecsétje, elvesztette illatát, megtartó erejét. Ha a szolgálattal önmagunkat akarjuk ü dvözíteni, nem követjük Annak példáját, aki másokat megtartott de önmagát keresztfára adta azért, mert engedelmesen elfogadta irányításul ebben is az Atyának szent akaratát. Korunkban a szociális munkának, a különböző népjóléti akcióknak nagy a kelete és ázsiója. Másfelől azonban mind érezhetőbbé válik s egyre jobban kitűnik, bog}’ ezek a munkák es akciók mennyire elégtelenek: a nyomor egyre nagyobb lesz. Mi ennek az oka? Semmi más, mint az, hogy hiányzik az a lelkűiét, amely nélkül a szolgálat meddő. Ebből a társadalomból, ameiy olyan nagyszabású organizációkkal dolgozik a nyomor enyhítésén, hiányzik az Istenhit. E miatt a társadalmat szikesítő erőkkel szemben csődöt mond az erkölcsre és a józan belátásra vagy az áilamrezónra alapozott jótékonykodás. Szolgálatunk nem lehet eredményes, ha i s/.olga önmagát érzi lirnak s a szolgálatban is úri mivoltát akarja fitogtatni. Az a szolga, aki a néphez leereszkedve* szolgál, aki a szegények pátronusának szerepében tetszeleg, nem a Krisztus szíve szerint való szolga, mert a Krisztus megüresítette magát és semmi egyéb nem akart lenni mint szolga. Az igazi krisztusi szolgálat az, mikor a szolga szolgának tudja magát és ismeri urát. Urának engedelmeskedik. Boldogok azok a szolgák. kiket az úr. mikor hazamegy, vigyázva talál. Ez a mi jótékonykodó társadalmunk és jóléti intézményeket fenntartó államszervezetünk nem érzi magát igazán szolgának, mert nem ismeri Urát. A nyomorgóknak, a szegényeknek akar szolgálni, holott Urának volna köteles szolgálni. Áldott aki jő az Urnák nevében.* Az emberek azoknak hallelujáznak,akik a maguk nevében jönnek és a nyomorenyhítéssel a saját nevüket akarják megörökíteni, így nem lehet az emberiségen segíteni. A Krisztus szerint való szolgálathoz önfeledt és áldozatos lélek kell: olyan lélek, amelynek van oltára s amely arra az oltárra önmagát teszi oda élő áldozatnak, egészen égő áldozatnak, ilyen szolgákat keres Krisztus
