Evangélikusok lapja, 1932 (18. évfolyam, 1-43. szám)

1932-03-06 / 9. szám

1932.

evangélikusok lapja

67

erőknek elbágyadását is. Nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy az egyház belső rekonstrukciójával kárpótolhatják magukat az előretolt őrsök elhanyatlásáért. Az önmagába nyetlett ke- resztyénséget mindig hullafoltok tarkázzák. Ma, amikor a szeizmográfok megérzik és lemérik a föld túlsó oldalát bizsergető rezgéseket, jaj annak az egyháznak, amelyik nem törődik azzal, hogy miként áll az evangéliom és a keresztyén- ség ügye Kina vagy Szudán belsejében, ellenben sebzett oroszlánként horkan fel, ha a Magyar Kultúra az ikrájába mar. A hazai protestantizmus kiszámíthatatlan és emberi számítás szerint pótolhatatlan veszteséget szenvedett azáltal, hogy mindig a maga számára spórolta az erejét s nem épített őrtornyokat, amelyekről messze láthatott volna. Nem érzett nagy kötelezettségeket s ezért nem érezte azt sem, hogy milyen gyönge. Nem vállalkozott, tehát nem kapott erőt.

A harmadik klimatikus tényező az ú. n. világgazdasági válság. Habár nem ez a legjelentősebb, mégis ez vágta földhöz Európát. A válság nyomában elolvadt a bátrak és nagyok szive. Bizonytalanság, programmtalanság, kételkedés, csüggedés vettek rajtunk erőt. A gazdasági válságnak ez a döbbentő lelki hatása mutatja, hogy nemcsak civilizációnk, hanem egész kultúránk és mentalitásunk mennyire anyagias, mennyire a Pénzen épült fel. Meg voltunk róla győződve, hogy a fennálló gazdasági rendszer Istennek utolsó és tökéletes kijelentése az emberiség számára. S most jött a válság. Jött az, amit csak önáltatásból nevezünk válságnak, azzal vigasztalódva, hogy majd elmúlik, azonban a válság nem fog elmúlni, mert ez nem válság, hanem gazdasági átalakulás, gazdasági folyamat. Ami volt, nem jön vissza. A legzseniálisabb és legmakacsabb konstrüktőrjeink sem fogják rekonstruálni tudni azt, ami volt.

Ebben a gazdasági depresszióban az egyháznak kellő alkalom adatik arra, hogy elgondolkodjék, milyen mértékben kívántatik meg a pénz a spirituális erők közléséhez s mennyi spirituális erőt lehet a pénz kikapcsolásával is közölni ember és ember közt. Ha egy kicsit törjük a fejünket, a viszonyok nyomása alatt talán-talán rájövünk, hogy ember és ember közt a pénznél fontosabb a társadalmi igazság. S rájövünk arra is, hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközök összeharácsolásánál és felhalmozásánál fontosabb az, hogy azoknak megszerzése és felhasználása bizonyos erkölcsi követelmények szem előtt tartásával menjen végbe. Lehet, hogy a kapita- lisztikus gazdasági rendszer elejében nem mellőzte az erkölcsi követelményeket, de igen nagy merészség volna azt állítani, hogy végső fejleményeiben a tőke a keresztyén erkölcs útjait járta.

A kapitalizmusnak keresztyénellenes vonása abban csúcsosodott ki, hogy az emberiségnek, a nemzetnek, az országnak erejét nem az erkölcsi tényezőkben, nem az emberek és polgárok testi és lelki energiájában látta, hanem az anyagban,

a pénzben, a földi javakban. A nemzeti vagyon, a nemzeti jövedelem volt az aranyborjú, a körül *járta a világ és annak vezetői a táncot. Hogy a nemzeti vagyon hánynak és kiknek a kezében van, hogy a nemzeti jövedelmet hányán és kik és mi címen teszik zsebre, azzal nem törődtek. Az erkölcsi és esztétikai érzék tökéletes eltom- pulásával feküdt rá a vagyon kvantitása az életre, brutalizálta és bepiszkította millióknak testét- lelkét. S amikor elkövetkezett a débaele, amikor ittvan az „impasse”, akkor a rendszer a destrukciót szidja tele torokkal.

Az egyháznak a feladata ebben a gazdasági helyzetben az, hogy iparkodjék olyan tagokat nevelni, akikben van társadalmi igazságérzet és emberszerető jóakarat. A reformáció egyháza, miután szakított a római egyház dogmatikai aposztáziájával, most már szakítson annak másik, etikai aposztáziájával is és az evangéliom- nak a földi vagyonról, a földi javakról szóló tanítását eredeti tisztaságában vigye a világ elé. Jézus Krisztus tanítása a nagy vagyonról nem az, hogy annak morzsalékaiból hulljon alamizsna a szegényeknek, hanem hogy a gazdag mondjon le arról a pompáról, kényelemről, amit a pénz szerez. A köz- és magánéletet nemcsak purifi- kálni kell. hanem az életbe puritanizmus, egyszerűség kell.

Ne álmodozzon a keresztyénség arról, hogy ö fogja megmenteni a nyugati civilizációt. Egy új civilizáció, az egész világot átfogó civilizáció bontakozik ki s a keresztyénségnek az a feladata, hogy ezt az új civilizációt megtöltse az evangéliumnak értékeivel, s iparkodjék, hogy a Krisztus törvénye legyen a földi életnek törvénye. Ebben az új civilizációban helyet kap sok minden, ami a régiben is nagy és értékes volt. Nem tartozunk azok közé, akik a régiben csak rosszat látnak. Valljuk, hogy az emberiség történetében van kontinuitás, van folytonosság, ami természetes, ha tudjuk, hogy Isten kormányozza a világot s vezérli üdvösségre az emberiséget. De a salakot, a törmeléket, a piszkot a nagy folyamok sem hordják magukkal, azok lerakódnak, mielőtt a vizek beletorkollanának az óceánba.

Az Istennek lélekben és igazságban való imádása mellé helyezzük oda az oltárra a szeretet törvényének lélekben és igazságban való követelését is.

A japán—kínai konlilktas a rosszhiszemüek szerint a Népszövetség tehetetlenségét bizonyítja. Holott csak azt mutatja, milyen hatalmasak azok az érdekeltségek, amelyek nem akarják, hogy Kínában rend és biztonság legyen. Ezek az érdekeltségek szítják az egész világon a nemzetek közt a gyűlölködést és ezek uzsorázzák ki az egyes országhatárokon belül a nyomorúságot. A háborúskodó két pogány nemzetnek jórészt keresztyén gyárosok szállították és szállítják a fegyvereket és hadiszereket. Ez a konfliktus jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, milyen mértékben tudjuk a való tényeket kihámozni a hazugság s a félrevezető propaganda héjából.